– Az Evangéliumi Fórumnak két műhely alkotta a gerincét, melyből az apologetikai szekciónak te voltál az egyik vezetője. Hogyan épült fel a műhely?

– Ez az első találkozó bizonyos értelemben „zászlóletűzés” volt, elsősorban arra törekedtünk, hogy a középpontot határozzuk meg. Számunkra ez az evangélium és a Szentírás. A fórum műhelyekre épül, azok alkotják az összejövetel alapjait. Idén a bibliaértelmezés és apologetika műhelyeket indítottuk el, jövőre szeretnénk ezt további műhelyekkel bővíteni.

– Hogyan épültek fel az egyes műhelyek?

– A két műhelyt úgy építettük fel, hogy az egyik hangsúlya a Szentíráson volt, azon belül is azon a kérdésen, hogy hogyan tudunk tisztelettel közelíteni a Szentíráshoz, és ezáltal megtalálni a központi jelentést, valamint egy jó hozzáállást a bibliai szövegekhez. Az apologetika műhelyben idén olyan témákat kerestünk, amelyek az evangélium igazságában való bizonyosság megerősítését szolgálták.

– A műhely fő előadója a Credo Academy igazgatója, egyben a Svéd Evangéliumi Aliansz főtitkára volt. Mir szóltak az ő előadásai?

– Stefan Gustavsson négy előadást tartott. Mindegyik valamilyen módon az evangélium köré csoportosult, ugyanakkor apologetikai jellegű volt. Az első előadás arról szólt, hogy egyáltalán miért bízzunk meg az evangéliumok szövegében, hogy az evangéliumok tanúságtételét miért érdemes komolyan venni. Jézus személyéről szóló előadása arra vonatkozott, hogy Krisztus mit állított magáról, milyen bizonyítékok vannak arra vonatkozóan, hogy ő valóban Isten fia volt. A harmadik előadás Jézus feltámadását és annak történeti alátámasztását mutatta be, míg a negyedik előadás arra világított rá, hogy egy ilyen plurális világban hogyan tekinthető Jézus egyetlen üdvözítőnek.

– Az apologetikai műhelyt többek között te vezetted. Mi volt a műhely tematikája?

– Gustavsson a négy előadásban elsősorban evidencialista érveket mutatott be az evangélium igazsága mellett. Az én előadásom arról szólt, hogy mi az, ami a valószínűség és a bizonyosság között áthidalja a szakadékot. János első levelére és Polányi Mihály poszt-kritikai ismeretelméleti modelljére támaszkodtam, hogy a segítségükkel megmutassam, hogyan kapcsolódik a Szentlélek bizonyságtétele a történeti bizonyítékokhoz, hogy a valószínűségen túl belső bizonyosság épülhessen fel bennünk. Ahogy János mondja: „Ha elfogadjuk az emberek bizonyságtételét, az Isten bizonyságtétele nagyobb: mert az Isten bizonyságtétele az, a mellyel bizonyságot tett az ő Fiáról” (1Jn 5,9).

– A műhely résztvevői evangéliumi meggyőződésű vezetők, így a fenti kifejtés számukra érthető, azonban a gyakorlati oldal már kérdéses lehet...

– Az Evangéliumi Fórummal nem az volt a célunk, hogy „apologetikai hadtestet” képezzünk ki, hanem az, ami a mottója is volt a rendezvénynek: „meggyőződjünk, hogy meggyőzhessünk.” Látjuk, hogy nagyon sok keresztény tele van kétellyel, mert nincs bizonyosság a bizonyságtétele mögött. Különbség van aközött, amit a szívük hisz és amit az értelmük gondol. Ha az értelem tele van kétellyel, a szív nem tudja ünnepelni azt, amiben hisz. A világ embere pedig nem buta, egyből megérzi, hogy tényleg hiszünk-e abban, amiről beszélünk. A mi célunk az volt, hogy magukat a hívőket erősítsük meg, abban a reményben, hogy ez indirekt módon megerősíti a tanúságtételüket is.

– A bibliaértelmezési szekciónál téma volt a Szentíráshoz való jó hozzáállás. Ez mit jelent?

– A három délelőtt során a résztvevők Schauermann Tamás vezetésével szövegelemzést végeztek a fügefa megátkozásának a történetéről, én pedig egy előadásban a beszédaktus-elmélet hasznát mutattam meg egy olyan korban, amelyik a Biblia kapcsán is a szerző és az objektív jelentés haláláról beszél. Mindketten a kontextus fontosságát hangsúlyoztuk, és hogy a Bibliát úgy olvassuk, mint szöveget, mely mögött kommunikációs szándék húzódik. A szöveg igazságigénye nem a szavak, és általában nem is csak a mondatok szintjén van. A Biblia olvasásakor a szerző kommunikációs szándékával találkozunk, vagyis azzal, hogy a szerző mit akar megértetni az olvasóval. Ez szembemegy azzal a jó szándékú, de rossz hívő gyakorlattal, amely a Bibliát igeversek gyűjteményeként használja, melyeket szövegkörnyezetükből kiragadva a saját élethelyzetünkre alkalmazhatunk.
Mi azt a szemléletet szeretnénk erősíteni, hogy találkozzunk az emberi szerzővel, értsük meg az üzenetét, lássuk őt vendégül, nézzük meg a történetek, levelek, illetve az egész könyv kommunikációs szándékát, vagyis a Bibliára ne kiragadott mondatok gyűjteményeként tekintsünk, amiből igehirdetések textusaként vagy igés lapokra felírt bátorításokként tetszőlegesen válogathatunk.
Arról is beszéltünk, hogy ezt követően helyezzük a szöveget kanonikus kontextusba is, hiszen van az emberek kommunikációs szándéka mögött egy isteni kommunikációs szándék is. Ez azonban úgy viszonyul egymáshoz a kánonon belül, mint rész az egészhez, és nem úgy, mint ami megszünteti az első jelentést és felülírja azt egy idegen jelentéssel. Így néztük meg többek között a Máté evangéliumában található Hóseás idézetet – „Egyiptomból hívtam ki fiamat” (Mt 2, 15b) – is.

– Említetted, hogy előadásodban a beszédaktus-elmélet hasznára mutattál rá. Miről szól ez az elmélet?

– A beszédaktus-elmélet arról szól, hogy a beszédünkkel cselekszünk, és a kimondott szavak kommunikációs helyzettől függően más-más kommunikációs szándékot tükrözhetnek. Például ha azt mondom, hogy hideg van, akkor azzal lehet, hogy meteorológiai megállapítást közlök, de az is lehet, hogy azt akartam kifejezni, hogy valaki csukja be az ablakot. A Biblia olvasásánál ennek az a jelentősége, hogy a jelentést egyrészt nem az olvasó teremti meg (ami a posztmodern zsákutca), és nem is pusztán a szavak és mondatok önmagában valósága (ami a fundamentalista zsákutca), hanem a kommunikációs szándék, amit a beszédaktus-elméletben illokúciónak neveznek.

– Ez különösen is nehéz lehetett jelen fórum esetén, hiszen itt különböző felekezetek kegyességi irányzatai vettek részt. Mennyire jelent meg a feldolgozásnál ez a fajta sokszínűség?

– Igaz, hogy különböző felekezetekből voltunk jelen, de ugyanarra a középpontra néztünk. Nem az volt a lényeges, hogy „egymásra ragasszuk” a felekezetek egyházi hagyományait, hanem hogy megtaláljuk azt a középpontot, ahol találkozni tudunk egymással. Ez pedig az evangélium! Így sok olyan dolgot hátra tudtunk hagyni, ami néha segít, máskor pedig akadálya annak, hogy tisztán tudjunk szembesülni azzal, amiben hiszünk. Emellett természetesen megjelent kinek-kinek a felekezetéhez kötődő bibliaértelmezési hagyománya, mégis felszabadító érzés volt a közös munka, hiszen a különbözőségek éppen ahhoz segítettek hozzá minket, hogy frissen tudjunk ránézni az adott szövegre.

– Az Evangéliumi Fórum milyen gyakorisággal kerül megrendezésre és mennyire nyitott?

– Évenként egy nagyobb, és több kisebb találkozót tervezünk megvalósítani. Nem az a célunk, hogy minél többen vegyünk részt ezeken az összejöveteleken, bár növekedésre számítunk, hanem hogy különböző felekezetekből olyanokkal gondolkodjunk együtt, akik egyetértenek abban, hogy az evangélium van a középpontban és a Szentírás a legfőbb tekintély az igazság és a hit minden kérdésében. Ez egy meghíváson alapuló konferencia, azaz nem mindenki számára nyitott. Ugyanakkor nem egy elit csoportot akarunk létrehozni, hanem egyszerűen csak olyanokkal szeretnénk együtt gondolkozni és épülni, akikkel az alapokban egyetértünk, és akik jó lelkülettel, konstruktívan tudnak részt venni egymás építésében, bátorításában. Evangéliumi gondolkodású vezetőket és potenciális vezetőket szeretnénk bátorítani, erősíteni, hogy általuk közvetve sokan mások is megerősödhessenek.

– Az Evangéliumi Fórum felekezetközi összejövetel. Melyik felekezetek képviseltették magukat?

– Az idei összejövetelen körülbelül hetvenen vettünk részt. Nagyon sok református volt jelen, evangélikusok is voltak, de baptisták, golgotások, pünkösdiek, független, szabad evangéliumi, illetve karizmatikus gyülekezetekből is érkeztek résztvevők.

– Személy szerint neked mi a belső elhatározásod, ami miatt fontosnak tartod az Evangéliumi Fórum működtetését?

– Mint minden elhívás, ez is kétoldalú. Szükséges hozzá egy erős motiváltság és mindeközben kívülről is jönnie kell visszajelzésnek, miszerint ez jó. 2007-ben megkeresett Greg Pritchard, a European Leadership Forum (ELF) igazgatója, hogy élére állnék-e egy magyar kezdeményezésnek, mely az ELF-el partnerségben magyar evangéliumi vezetőket szolgálna. Inspirált a feladat, és amikor pár hónap múlva Greg meglátogatott Veszprémben, felvázoltam neki az Evangéliumi Fórum vízióját. Ő támogatta a víziót, majd összehívtunk egy tucat evangéliumi vezetőt, akik közül többen odaálltak a kezdeményezés mögé. Így született meg az Evangéliumi Fórum. Ezt azonban megelőzte egy belső elhívás is. Engem mindig fájdalmasan érintett, ha azt láttam, hogy hívő keresztények megroggyannak a meggyőződésükben, és Európában ma igencsak nehéz belső integritással kereszténynek lenni. Az európai és azon belül is a magyar kontextusnak olyan kihívásokkal kell szembenéznie, amivel az Afrikában, Dél-Amerikában élő keresztények nem találkoznak. Ott mások a kihívások. Európa megtanult védekezni a kereszténységgel szemben. Elsősorban intellektuális szinten olyan érvek fogalmazódnak meg, amik hívőket rendkívül elbizonytalanítanak. Nagyon régóta foglalkoztat, hogy hogyan lehet segíteni, támogatni azokat, akik ezekkel az érvekkel küzdenek.

– Európa miért védekezik a kereszténység ellen? Miért alakulhatott ez ki?

Ennek két fő okát látom. Az egyik az, hogy amit Afrikában ma nyílt szívvel fogadnak, az Európa számára már nagyon régi történet. Ráadásul a kereszténységnek egy olyan változata valósult meg Európában, melyből sok minden számunkra sem vállalható, és amivel Jézus sem azonosult volna. Ha visszanézünk saját keresztény történelmünkre, rengeteg szégyenteljes dolgot látunk, ami ellen az akkori evangéliumi hívők is küzdöttek. Sokan nem tudják, vagy nem akarják ezt különválasztani, ezért bár Európa védekezése időnként jogosnak látszik, a védekezés nem csak a valódi kereszténységnek szól.

Másrészt egyszerűen arról van szó, hogy Európa is az, amiről a Biblia úgy beszél, hogy „világ”, és Jézus jelezte, hogy a világ soha nem fogja teljesen befogadni őt, azaz bármennyire is tiszta az evangélium, az mégis idegen lesz a világtól. A védekezés jogos és nem jogos formái egyaránt megjelentek tehát Európában, és a gondolkodás területén rendkívül erős bástyák épültek fel. Az Evangéliumi Fórum ebben a mentális közegben szeretne segítséget nyújtani keresztény vezetőknek.