– Tizenéves korom legmeghatározóbb pillanata volt, amikor először olvastam a Példabeszédek könyvében a következő igeszakaszt: „Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet” (Péld 3,5–6) – mondja a frissen megválasztott esperes. – Azonnal megszólított és elindított azon az úton, amely eljuttatott addig, hogy a lelkészi hivatást választva bizonyságot tegyek Krisztusról.
A Tolna megyei Gyönkön nőttem fel, és a fasori gimnáziumban érettségiztem. Az Evangélikus Hittudományi Egyetemen ismerkedtem meg leendő férjemmel, 1999-ben kötöttünk házasságot. Három gyermeket nevelünk, és várjuk a negyediket. Lelkészi szolgálatomat Ecsenyben kezdtem 2000-ben.

– Meglepetésként érte az esperesi jelölés?

– Nekem sohasem voltak ilyen ambícióim, ezért igen, meglepetésként ért. Főképpen az lepett meg, milyen sok gyülekezet jelölt engem a tisztségre. Egy percig sem gondolkodtam azon, hogy elfogadjam-e a jelölést. Egyetlen dolog bizonytalanított csak el: épp a jelölés időszakában derült ki, hogy újra gyermeket várunk. Így megint visszajutottam ahhoz az igéhez, hogy az Úristenre bízom, és az ő kezébe teszem le életemet és a döntést is. (Szerzőnk tájékoztatása szerint az esperes asszony az elmúlt hét elején egészséges leánygyermeknek adott életet. A szerk.)
Mivel férjem az életemben is, és szolgálatomban is maximálisan segítőtárs, ezért nincs olyan megoldhatatlan probléma vagy akadály, amely miatt azt mondtam volna, hogy nem fogadom el a jelölést. Úgy érzem, esperesi munkám mellett teljes értékű lelkészi szolgálatot tudok végezni, és helyt tudok állni az anyai hivatásban is.

– Minek tulajdonítja a személye iránt megnyilvánuló bizalmat?

– Nem tudom, mi volt a bizalom alapja. Én magamat végtelenül egyszerű embernek tartom, akinek fontos az őszinteség. Soha nem éreztem, hogy tökéletes lenne az, amit teszek. Amit sikernek véltem, azt mindig az Úristennek tudtam be, és neki mondtam érte köszönetet.

– Tizennégy éve szolgál a Somogy-Zalai Egyházmegyében, az ecsenyi gyülekezetben. Jól ismerheti az egyházmegye életét, ami az esperesi szolgálatban elengedhetetlen.

– Igen, lehet mondani, hogy megismertem ezt az egyházmegyét. A Somogy-Zalai egyébként nagyon különleges egyházmegye. Egyrészt azért, mert nagyon jó a lelkészi, munkatársi közösség. Annak ellenére, hogy túlságosan messze vagyunk egymástól, nagy szórványterületen, egymástól távol végezzük a szolgálatot. Ugyanakkor éppen ez az, ami miatt a havi lelkészi munkaközösségi üléseink olyan különleges hangulatúak, hogy a visszajelzések nagyon pozitívak.
Másrészt éppen a szórványhelyzet teszi különlegessé ezt az egyházmegyét. Közös nehézségeink, gondjaink a nagy szórványterületből adódnak. A mi egyházmegyénknek most és a jövőben nagy próbatétele lesz, hogy több lelkész nyugdíjba megy, és gondoskodni kell a megüresedő lelkészi állások betöltéséről. A gyülekezeteink itt is erőtlenednek, elfogynak, így strukturális kérdések is előkerülnek: miként tudnak ezek az elgyengülő gyülekezetek akár társulva, akár egybeolvadva lelkészi állásokat fenntartani?

– Milyen tervekkel kezdi meg esperesi szolgálatát?

– Hiszek abban, hogy akkor tudnak gyarapodni a gyülekezetek és az egyházmegye is, ha visszatérünk ahhoz a középponthoz, amely az evangélium és Krisztus. Ezt tartom esperesi szolgálatomban is az egyik legfontosabb feladatnak. Sokszor azt érzem, hogy elveszünk a számokban, az adminisztrációban, és a lelkészi szolgálatban épp az szorul háttérbe, ami a gyülekezeti tagoknak igazán fontos lenne: az igehirdetés, a Krisztusról szóló bizonyságtétel.