Rick Wienecke élete korántsem tűnik egyszerűnek. Kanadában nő fel, ahol egy olyan baráti közösség veszi körül, ahol a tanulás, a másokra figyelés egyáltalán nem divat. Az iskolát követően taxisofőr lesz, de nemcsak otthon, vagy barátai között, hanem sokszor munka alatt is a drog befolyása alatt van. Mint fogalmaz, eljutott odáig, hogy az önimádat teljesen kitöltötte mindennapjait. Addig feszítette élete húrját, amíg rá nem jött, hogy az a fajta életvitel amit él vagy a börtönbe, vagy az öngyilkosságba fogja vezetni.

Egyszer csak beköszöntött a változás. Mint fogalmaz „egész életemben feltételeztem, hogy van Isten, de azt nem tudtam, hogy milyen lehet, azt pedig végképp nem, hogy miként lehet őt megszólítani.” Ebben segített neki az első felismerés, amit Kanada természeti szépsége nyújtott számára. „Az évszakok változásával különböző színekben pompázó természet mögött egyre jobban úgy éreztem, hogy ehhez kell egy művész, méghozzá nagyon jó művész, aki mindezt megkomponálta...” – fogalmaz.

Mégsem ez volt a fő momentum, hanem az, amikor egy könyvet kezdett el olvasni. Élete addigi szakaszával kapcsolatban Rick kifejtette, hogy az olvasás egyáltalán nem volt hozzá közeli, mint mondja „még az iskolában sem olvastam el a könyveket.” Egy hétköznapi, unalmas este mégis megtörte mindezt, ugyanis albérleti lakásában a főbérlő által otthagyott könyvek közül szórakozottságában egyet kézhez vett és a sorok, a tartalom egyből magába szippantotta. Alig bírta letenni, majd másnap arra várt, hogy a taxizást követően hazaérhessen és ismét átadhassa magát az olvasásnak. Ez a kötet Leon Uris Exodus című könyve volt. A könyv lebilincselte Ricket, sőt, mint fogalmaz először élte át azt, hogy nem önmagáról kezd el gondolkodni, hanem azonosulni kezdett a történelmi cselekmények által egy nép történetével. Ez arra a felismerésre vezette, hogy ha van Isten, az a zsidó néppel kapcsolatba hozható, hiszen lehetetlen, hogy egy nép a holokauszt után államot alapítson. Így született meg az elhatározás, hogy felhagy eddigi életével és fél évre Izraelbe költözik. Azóta azonban eltelt harminchét év és Rick Wienecke nemcsak Izraelben él, hanem izraeli állampolgár is lett...

„Isten idegenként kapcsolt egy néphez” – fogalmaz Rick, aki elmondja, hogy az első hét évben egy kibucban élt. Mint fogalmaz, bár Izraelbe ment hogy megismerje a zsidóságot, mégis, nagyon hamar rádöbbent, hogy nem a zsidó vallás, hanem Jézus személye meghatározó számára. Belépett a hadseregbe, így izraeli állampolgárságot kaphatott. A kibucban döbbent rá arra a készségére, talentumára, hogy az anyaggal bánni tud, érdekli a művészet, így elkezdett kisebb plasztikákat készíteni, majd elhatározta, hogy szobrász lesz.

Mint fogalmaz, számára „az alkotás ima és meditáció. Ez az a létállapot, amiben az Úrtól kapott kérdésekre, feladatokra válaszolni tudok, azaz a művészet imádságos létállapotában egyszerre megtalálom saját válaszaimat, valamint ezáltal másoknak is üzenni tudok.” Így jutott el Rick egy nehéz kérdésig, a kezdeti könyv egyik meghatározó felismeréséig, hogy olyan szobrot kell elkészítenie, mely egyszerre megfogalmazza az Isten szeretetét és az emberi borzalmat, azaz a holokausztot.

„Jézus keresztre feszítése és a Soá tragédiája között valamilyen párhuzamot kezdtem felfedezni, mely először megrémisztett, majd az imádság, az elcsendesedés egyre nagyobb elhatározásra késztetett, hogy ezzel foglalkoznom kell.” Így jött létre a Könnyhullatás kútja című monumentális szoborcsoport, mely Jézus utolsó hét szavára és a holokauszt e hét szenvedő ige mellé helyezett fájdalmas kérdésére épül. Ebben Rick Wienecke a szenvedés dialógusaként Jézus szenvedésének poharától indul ki és mutatja be azt a fájdalmat, mely csak Isten szeretetével értelmezhető. Így jut el a végső, már üres pohárig, a teljes közösségig, a feltámadás kegyelméig.