A farkasréti evangélikus és református gyülekezet istentiszteleteit 1935-től az Érdi úti iskolában, 1949-től a Németvölgyi út 138. szám alatti telken egy egyszerű kis épületben, később ugyanott egy széntárolóból átépített, komolyabb alap nélküli, az akkori követelmények szerint jelentéktelen külsejű kis templomban tartotta.
Amikor a 90-es évek elején egy vasárnap az érkező lelkész az oltáron egy falból kiesett téglát talált, a gyülekezet új – továbbra is a Külső-Kelenföldi Református Egyházközséggel közös – templom építése mellett döntött. Templomépítő alapítványt hozott létre, mely kibővült területtel ma is működik. A gyülekezeti tagok, az önkormányzat, a reformátusokon keresztül svájciak adtak segítséget az építkezéshez. Bizony, többször szükség volt a zsoltáros bíztatására: „ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők…”, de az 1994. áprilisi alapkőletétel után december 3-án Szebik Imre és Hegedűs Lóránt püspökök finn és svájci vendégek részvételével felszentelték a Benczúr László által tervezett kis templomot. Templomtér, az alagsorban gyülekezeti terem, konyha, vizes blokk van. Vasárnaponként az evangélikus és református istentiszteletek egymást követik, vannak közös alkalmaink is.
A Máté evangéliumából kijelölt igében a Jordán parti hősből kételkedővé vált Keresztelő János megkérdezi: „Te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk?” Mi is bátran forduljunk kérdéseinkkel Jézushoz - bíztatott a püspök igehirdetésében, de mi már tudjuk, hogy nem kell mást várnunk, Jézus az eljövendő, akinek érkezésére most is készülünk.
Az ünnepi istentiszteleten részt vettek a templom felépítésében oroszlánrészt vállalók, a 20 évvel ezelőtti és jelenlegi szolgálattevők. Utána asztalközösségben és a tablók nézegetésével idézték fel az eseményeket.