– Három évtized egy gyülekezetben. Hogyan kezdődött?

– Természetes, hogy az iskoláit befejező fiatal tervez, álmodik a jövőről. Aki lelkészi szolgálatra készül, kevésbé kész terveket szőhet, hiszen a „hol”, a „kik között” – tehát a hármas szempontrendszer (ki, mit, kinek) két pontja – a püspök illetősége. Amikor Nagy Gyula püspök 1984. augusztus 11-én ordinált, még nem tudtam, hol kezdem szolgálatomat. Az ünnepség utáni fogadáson adta át kiküldő levelét, amely Székesfehérvárra szólt. Úgy fogadtam a püspök kezéből a küldést, mint Jézus Krisztus kezéből. Meg is illetődtem, nem vártam, hogy oda kerülök. Tudtam, hogy megüresedett Székesfehérváron a lelkészi állás, de az a hír járta, hogy valaki mást küldenek oda, s én annak helyére kapok küldetést. Megyeszékhelyre kerülni kezdőként – nem volt szokványos. A megilletődöttséget fokozta, hogy a város és a gyülekezet is teljesen ismeretlen volt számomra. A székesfehérvári gyülekezetnek sem volt könnyű dolga. Elődöm, Nagy Tibor negyvennégy éven keresztül töltötte be hűségesen lelkészi hivatását. Nemzedékeket nevelt, tanított, vigasztalt és bátorított. Mégis nyitottsággal és lelkésznek járó tisztelettel fogadtak a gyülekezetben, bár még csak segédlelkész voltam. Nagy Tibor támogató figyelmét is magam mögött tudhattam.

– Milyen szerepet játszott pályaválasztásában a családi háttér?

– Családunkban a gyülekezethez tartozás természetes volt. Édesapám kelenföldi lelkész volt, egész családunk benne élt a közösségben. Baráti körünk is vagy a gyülekezethez tartozó fiatalokból került ki, vagy később kapcsolódtak a közösségünkhöz. Máig sem tudom elképzelni, hogyan lehetne gyülekezet nélkül élni. Teológus koromban fogalmazódott meg bennem hivatásom jelmondata: „Jó Jézus körül közösségben lenni.” Ez azóta is újra és újra megerősít és eligazít hivatásomban. Igaz, a hangsúlyok változnak – régebben a közösség kapott, ma inkább Jézus kap hangsúlyt. S a jó is a kellemesből az üdvösséges felé fordul.

– Manapság – például a világhálón – sok a vita Luther körül. Vádolják antiszemitizmussal is. Mi az evangélikus lelkész válasza minderre?

– Hadd maradjak egy kicsit még a családnál. Édesapámtól a történelem, az egyháztörténet szeretetét tanultam. Azt ugyanis, hogy az egyháztörténet mindig Jézusról szól. Arról, hogy Jézus hogyan van jelen a gyülekezet életében. Tehát nagy tisztelettel figyeljük azokat, akik hitben előttünk jártak, hiszen bennük és rajtuk Jézus mutatja meg magát. S ezt a képet nem rontja az sem, ha életükben hibát találunk, vagy egyes dolgaikat ma másként ítéljük meg. Így van ez Lutherral is. Azt is tanultam, hogy a történelmi eseményeket a maguk korában és helyzetében kell értékelnünk. Arra is kell gondolnunk, hogy nemcsak a korok változtak, hanem bennük mi is változunk, és leszünk erre vagy arra érzékenyebbek, illetve kevésbé érzékenyek. Ezért a felületes szólamoknak nem szabad hitelt adnunk. Alapos tanulmányt olvashatunk Luther és a zsidóság kapcsolatáról Csepregi Zoltán Zsidómisszió, vérvád, hebraisztika című könyvében. Összegzésül megismétlem, amit az elején mondtam: ha ma nem tudjuk is elfogadni Luther ez irányú kijelentéseit, az nem jelenthet kifogást arra nézve, hogy figyeljünk rá akkor, amikor Jézus Krisztusról tesz tanúságot.

– A püspökhelyettesi kinevezés milyen kihívást jelentett?

– Ittzés János püspöksége idején kaptam először megbízást egyházkerületünktől arra, hogy szükség esetén helyettesítsem őt. Ezt erősítette meg a kerület négy évvel később, amikor már Szemerei János volt a püspökünk. Igyekszem úgy ellátni ezt a feladatomat, hogy közben ne szenvedjen csorbát gyülekezeti szolgálatom. Ezt püspök úr is méltányolja, és ezt figyelembe véve küld ki. Ezenkívül lehetőségem szerint igyekszem részt venni az egyházkerület kibővített elnökségi megbeszélésein, az esperesek tanácskozásain. A kihívás ezáltal nagy: nem annyira időben, mint inkább abban, hogy egyszerre figyeljek oda saját gyülekezetünk életére és egyházkerületünk sorsára. Igyekszem mindkettőt szívemen és így imádságomban viselni.

– Milyen az egyház szerepe a mai magyar valóságban? Akár Székesfehérváron, akár az egész hazában?

– Az egyház a Krisztusban hívők közössége. Azok az egyház, akik követik Jézust. Ha Jézus evangéliumát tisztán tanítjuk, akkor akik ezzel az evangéliummal élnek, azok azt megjelenítik környezetükben. Az evangéliumereje a családokban, kisebb közösségekben, egyéni életekben jelenik meg, és ez a hatás rajtuk keresztül terjed tovább. S ahogy az első századokban megjelent a keresztyénség a hadsereg vezetésében és a császár palotájában, ugyan- úgy jelenik meg az evangélium ma is egy-egy cég vagy település vezetésében. A döntő kérdés tehát az, hogy tisztán tanítjuk-e az evangéliumot, és teljes szívvel követjük-e Mesterünket. A Szentírás bizonyságtételében az is egyértelműen hangzik, hogy a társadalomnak egyetlen esélye a megmaradásra, ha meghallja Jézus hívó szavát.

– Tudom, hogy az irodalom fontos szerepet játszik lelkész úr életében. Olvastam írását József Attiláról, Gyóni Gézáról… A hit és az irodalom viszonyáról kérdezem.

– Az irodalom és a Szentírás elválaszthatatlan. Gondoljunk arra, hogy a Szentírás legrégebbi szövegei énekek. A keresztyénség első írott anyagai a Pál leveleiből ismert himnuszok. Gondoljunk arra, hogy a bibliafordítás a legtöbb nép számára nyelvének kiforrását jelentette. Azzal együtt a grammatika és az anyanyelvi költészet is megjelent. Gondoljunk arra, hogy számos irodalmi mű ma is bibliai szimbólumokból építkezik. Gondoljunk arra, hogy a hitünket talán gazdagabban fejezzük ki egy-egy énekben, versben, szóképben, mint pontosan fogalmazott tételekben. Aquinói Tamás dogmatikájánál maradandóbbak a himnuszai. Az irodalom azért is fontos a hitszámára, mert megóv a bőbeszédűségtől, a szóáradattól. Pál apostol után szabadon: inkább öt szót értelemmel, mint tízezer szót tartalom nélkül. Nemcsak az istentisztelet kötött szövegeiben – imádságaiban, hitvallásában –, hanem az igehirdetésben is törekszünk arra, hogy irodalmi értékű legyen.

– Melyik a legmeghatározóbb bibliai ige az Ön számára?

– A keresztelésemkor kapott – és esküvőnkre is választott – igét idézem a 33. zsoltárból: „Az Úr szava igaz, és minden cselekedete hűséges”. Először érzelmi szálak kötöttek ehhez az igéhez, teológushallgató koromban azonban kirajzolódott – és azóta is egyre élesebben vonalakkal mutatkozik meg a Szentlélek által – az ige ereje. Fontos ez számomra akkor, amikor gyenge vagyok, amikor bizonytalanná válik előttem az út: hogy az én bukdácsolásom, sőt hűtlenségem ellenére az Úr szava igaz. Ő megtartja ígéretét, s ha a sátán meg is rostál, Jézus imádkozik értem, hogy el ne fogyatkozzék hitem. S még inkább fontos akkor, amikor erősnek gondolom magam. Helyemen tart akkor is Isten szava. Hiszen csak ő őrzi életemet. S mindaz, ami történik velem, amit ő enged történni, az hűségéből történik. Ez a zsoltárvers helyes önismeretet és valóságos istenismeretet ad.