Albert Schweitzer és másodfokú unokaöccse Jean-Paul Sartre, időben jórészt összeeső életpályáiról olvasható 59 jelenet ebben a - trendi jelzővel -„megadrámá”-ban. A könyvben a családi történések mellett a háttérben felsejlenek a főbb európai és világesemények is.

A kettős, francia-német „kötődésű” Elzászban felnőtt Schweitzer inkább a német kultúrkörben, keresztény-protestáns alapokon; míg Sartre, a párizsi franciává vált Schweitzer-ág fia a francia kultúrkörben, keresztény-katolikus neveltetésén túllépve, deklaráltan ateista alapokon munkálkodott, alkotott és élt.

Mindkettőjüknél leírt törekvés egy elvében és gyakorlatában is koherens „globális etika” megalkotása. Egymástól élesen különböző elméleti utakon, bár meglepően hasonló racionalitással, jutottak el a kulcsfontosságúnak tartott „elköteleződés”-hez.

Sartre az elköteleződés irányát a transzcendens nélküli „praxis”-ban kitartóan kacskaringókkal kereste, de élete végén a „remény”-hez talált; míg Schweitzernél a meglelt irány: az élet hódolatteljes tisztelete világszemlélete.

Gigantikus életművük, személyiségük egymással „feleselő” példaként hatnak, ma élesebben, mint a 20. században.

Albert Schweitzer egész életével hitelesített, az élet hódolatteljes tisztelete, a gondolati szükségszerűségként felismert szeretet-erkölcs alapján, talán van remény zaklatott korunkban egy „globális etika” megalkotására.