Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) épületegyüttese hatalmas park közepén áll. A Budakeszi határában majdnem száz évvel ezelőtt létesített intézmény az első világháborúból hazatértek gyógyulását volt hivatva szolgálni. A jó levegő és a szép természeti környezet enyhülést ígért, pavilonok sokasága várta a testi-lelki kínoktól szenvedőket. Bejáratánál térkép igazítja el az érkezőt. A 21.s zázadi, modern, gyönyörű, új főépület nem kórház benyomását kelti: panorámás erkélyei és napfényes, tágas belső terei gyógyszállónak is beillenének; az előcsarnokba lépve tisztaság, rend érződik. Súlyos beteg, sérült emberek töltik itt életük meghatározó hónapjait. Sorsok fordulnak meg, családok élete változik meg örökre. Törés és újraépítés – lelki értelemben is. Drámák. Emberfeletti munka, szakszerűség és alázat, odahajlás a segítségre szorulóhoz: itt ez a mindennapok rendje. Ez tehát az a hely, amely már 2006-ban is felmerült az evangélikus kórház helyeként, s talán 2016 januárjától valóban helyet adhat az új intézménynek. Elöljáróban érdemes elmondani: nem poliklinikát, hanem speciális funkciókat ellátó intézményt terveznek működtetni az OORI-val együttműködésben. A részletekért az intézet főigazgatójához fordultunk. Dr. Cserháti Péter főorvos több szálon is régóta szorosan kötődik egyházunkhoz: volt az Északi Egyházkerület másodfelügyelője, elnökségi tagként dolgozott a Magyar Evangélikus Ifjúsági Szövetségben, alapítója a Bárka szakcsoportnak. Felesége, dr. Cserhátiné Szabó Izabella a fóti gyülekezet lelkésze.

Először sétára invitálom az olvasót a főigazgató kalauzolásával. Azokra az osztályokra megyünk, amelyek a leendő evangélikus kórházhoz is kötődhetnek majd. Az út először szívszorítóan nehéz terepre: az épület alagsorába visz.

– Az éberkómások osztályán vagyunk. Erről az állapotról a Kóma című filmből és Michael Schumacher volt autóversenyző balesetével kapcsolatban értesülhettek az olvasók – mondja Cserháti doktor. – Ilyen súlyos állapotba korábban elsősorban baleset, az utóbbi időben gyakran szívmegállást követő újraélesztés után kerülnek a sérültek. Tíz-húsz perces agyi oxigénhiány következtében hónapokon át amnéziában vannak, nem képesek kommunikálni. A cél a lélegeztetés, táplálás, a szövődmények elkerülése. Fizikai állapotukat fenn kell tartani, s ebből az esetek egy részében el tudnak indulni „kifelé”. Ez az osztály ezt az esélyt igyekszik megadni, jelenleg nyolc ágyon.

Az éberkómából „ébredők” az alagsorból az emeleti, nyílt osztályra kerülnek át. Monitorok, csövekhez kötött, ágyban fekvő betegek, gépek pittyegése, ápolók sürgölődése, gyógytornásznő szakszerű mozdulatai. Nehéz megszólalni. Van, aki tolószékben néz maga elé, más az ágyban ül, kis mosollyal az arcán. Valahol máshol járnak. Egy fiatal beteg ágya mellett a szülők. Az új év első munkanapját mutatja a naptár. Itt azonban máshogy méretik az idő. Itt a siker az, amikor valaki új életet kezdhet a trauma után. Cserháti Péter elmondja: ez gyakran meg is történik, így kulcsfontosságú a test biológiai készenlétben tartása (a fertőzés, felfekvés, a szövődmények elkerülése). A főnővér itt férfi; a személyzet – gyógytornász, masszőr, pszichológus – szakszerűsége megérint.

– 2013 óta működik az osztály. Az igényekhez képest kicsi a kapacitása: sokan szeretnék évek óta agyhalott hozzátartozójukat is itt tudni. Húsz évvel ezelőtt ezek a betegek gyakran meghaltak szövődményekben már az intenzív osztályon. Itt időt nyerünk, de közben az is eldől, hogy lesz-e esély a rehabilitációra. A legnehezebb erre a nemet kimondani és a családdal ezt elfogadtatni. Ezért kell egy további, magas szintű ápolást biztosító, úgynevezett „puffer” osztály is.

A másik osztály, ahová most átmegyünk, a magas nyaki gerincvelő-sérülést elszenvedett, lélegeztetést is tartósan igénylő betegeket ápolja tíz ágyon. Ez az alagsori kórházi terem is – Cserháti Péter szavaival élve – „nehéz helynek” mondható… A sérültek például magasból való lezuhanás következtében váltak úgynevezett harántbénultakká. Nyaktól lefelé nem mozognak, nem éreznek, vegetatív funkcióik nem működnek. Van, akiket már karácsonyra hazavihettek – őket éppen most fogadják vissza az osztályra. A látvány, az érzés hasonló, mint az előző osztályon – gépek, speciális ágyak, csövek, monitorok, pittyegés…

– A nulláról kezdtük ezt el, nálunk nincs hagyománya ennek a területnek sem. Az igény ugyanakkor itt is növekvő – annál is inkább, mert egyre gyakoribb a nem traumás, hanem például a fejlett onkológiai kezeléssel túlélő, gerincdaganatos áttét miatti harántbénultak száma. Ezek a betegek viszont inkább speciális ápolást, mint rehabilitációt igényelnek. Dráma ez is: az onkológiai osztályok szerte az országból küldenék a súlyos eseteket. De a rehabilitációs ágyakra elsősorban a fiatal, balesetes bénultaknak lenne szükségük. Nagyon komoly lelki erőt igénylő munka mindkét terület, a krónikus agysérültek és a bénult, tumoros betegek ápolása… Megfelelő ellátásuk, családjaik támogatása érdekében indokolt tizenöt ágy speciális krónikus kapacitás kialakítása, emellett az egyházi háttérrel összefüggésben tizenöt ágyas hospice-fekvőbetegrészleg létesítése. Emberileg, szakmailag, pénzügyileg komoly dráma mindez – ismétli Cserháti Péter, miközben felsétálunk a világosabb, napfényben fürdő földszintre. Szavai mögött több évtizedes orvosi tapasztalat áll – az Országos Baleseti Intézetből, illetve innen, az OORI-ból –, és miniszteri biztosként, korábbi egészségügyi helyettes államtitkárként a döntéshozók dilemmáira is rálát. – Ezért is merült fel – magyarázza –, hogy az OORI-hoz kötődően, bár nem feltétlenül rehabilitációs feladatról van szó, éppen ezt kell vállalni, mert ha nem, akkor nagyon sok embernek nem tudnánk a szemébe nézni. Most is éppen egy tizennyolc éves, húsz hónappal ezelőtt autóbalesetet szenvedett, fiatal éberkómás fiúnak keresünk helyet…

Sétálunk az épületben. A főigazgató főorvos kalauzol a modern, praktikus elrendezésű, tágas és barátságos részlegek között, ahol speciális terápiás tevékenységeket látnak el. A leendő evangélikus kórház betegei is igénybe vehetik majd az intézet szolgáltatásait, a két intézménynek célszerű maximálisan kooperálnia. Benézünk az ajtókon: mindenütt munka folyik. Tankonyha, tanlakás – a speciálisan átalakított környezetbe családostul jönnek tanulni a betegek. Szemben, a hidroterápiás egységben, azaz egy hatalmas medencében a már stabil állapotú betegek kapják meg a javulás esélyét. A földig érő üvegablakokon át a januárban is szépséges táj, a nagy kert szinte „bekéredzkedik” az uszodába. A másik, kisebb medencébe a súlyos, fektetett, gerincvelősérült betegekkel együtt megy be a gyógytornász. Cserháti doktor éppen az új, csúszásmentes szőnyeget nézi. Adományként érkezett: egy ismert család jóvoltából vásárolták a kék, esztétikus járófelületet. A következő helyiség, ahová utunk vezet, szintén egyedülálló az országban: tornaterem a rehabilitációra szoruló betegek számára készült sporteszközökkel. A mozgás gyógyító hatása, a fizikai és mentális állapot javításában játszott szerepe nem szorul magyarázatra.
A kondíció felépítése mellett a parasport olyan kitörési pont – mondja Cserháti Péter –, amelyet az OORI mint az egészségügy és a társadalom közötti hídintézmény támogat.

– Ennek a kórháznak a nívója meghaladja a magyar átlagot – azt kell mondanunk: sajnos –, és sokszor a luxus érzetét kelti a betegekben. Tudomásom szerint nincs is más akadálymentesített sportcsarnok az országban, amely ilyen speciális lehetőségeket kínál. De gondoljunk csak bele: a mi betegeink nem tíz napot, hanem gyakran tíz hónapot töltenek itt! – folytatja Cserháti doktor. – És az akadályozott emberek nemcsak a vegetatív problémáikat szeretnék uralni, hanem élni is szeretnének: sikereket elérni, utazni, sportolni. Szerződést is kötöttünk a paralimpiai bizottsággal. Decemberben itt játszották az ülőröplabda-Európa-bajnokság egyik fordulóját a Deák Téri Evangélikus Gimnázium önkéntesei segítségével. Amputált lábú hölgyek játszottak, kicsit féltem is, hogyan fogják a látványt viselni a diákok – hát azt a kitörő örömöt és lelkesedést, amellyel a Deák téri gimnazisták biztatták a magyar csapatot, nehéz szavakkal leírni! A magyarok győztek, talán ki fognak jutni a riói olimpiára. A végén a sportolók a mi diákjainkhoz is odamentek köszönetet mondani. Annyira megható pillanat volt, hogy majdnem elsírtam magam.

Életeket kell itt újra felépíteni. Nemegyszer azzal szembesülni, hogy elég egy önfeledt ugrás a Balatonba ahhoz, hogy nyaktól lefelé megbénuljon egy addig egészséges, tizen- vagy huszonéves fiatal, aki azután ötven-hatvan-hetven évig is élhet a rehabilitációnak köszönhetően…

– Mindezeket azért meséltem el – mondja a főigazgató –, mert ha egyházunk feladatot vállal ebben a közegben, akkor itt valóban lelki erőtérben fog tevékenykedni. Itt mindennap kell a „mindennapos dolgokon túli” dolgokkal foglalkozni. Ezért is gondoltuk már évekkel ezelőtt, hogy itt az egyháznak küldetése van.
Az evangélikus kórház egyházi háttere többlet, amely kifejezetten hasznosítható a gyógyításban. Ez a tevékenység az egyház számára erkölcsi tőkét jelent, méltó az egyházhoz, ugyanakkor a feladat igényli is ezt a többletet. Fontos érv az is, hogy hiányterületeket látna el az egyház, ha tevékenyen belépne. Miként a ma működő egyházi kórházak egyike sem poliklinika, hanem szakkórház, konkrét speciális profiljuk van.

Az idők múlása ebben az esetben meghozta azt a kedvező fordulatot, amely közelebb vihet a cél eléréséhez. Az OORI telkén lévő két pavilon, amely különböző ellátási feladatok átcsoportosítása, illetve a főépület teljes átadása után 2014-re kiürült, európai uniós forrásból energetikai korszerűsítésen esik át, belső felújítására pedig további jelentős forrást adott a kormány. Az anyagiak, a kormány szándéka és az egyház vállalása: a szándék és a lehetőség, most úgy tűnik, mind együtt lehet. A két épület harminc-harminc ággyal működne majd, s a tervek szerint bizonyos mozgásszervi rehabilitáció is itt, az egyházi kórházban történne. Ugyanakkor kiemelten fontos a járóbeteg-ellátás lehetősége is. Az egyházunkhoz tartozók, koruktól függetlenül, az ország bármely részéről evangélikus hátterű szakrendeléshez fordulhatnának majd. A jogszabály által előírt szolgáltatások szakmai hátterét, például a diagnosztikához szükséges berendezéseket, a labort pedig az OORI adná. Ehhez minden rendelkezésre áll. Sikeres működés esetén a bizalom Nyíregyházától Szombathelyig ide irányíthat majd sokakat. Cserháti Péter főorvos erre fel van készülve. Derűsen jegyzi meg: a „kapcsolati evangélikus kórház” már régóta létezik, most végre talán a gyakorlatban is megvalósul.

A Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) évtizedek óta törekszik arra, hogy – a többi történelmi felekezethez hasonlóan – az egészségügy területén is intézményesen vehessen részt a rászorultak ellátásában. Az egyházunk bázisán működő Fébé Evangélikus Diakonisszaegyesület már az 1940-es években tervezte – a református Bethesda Kórházhoz hasonló–egyházi gyógyító intézmény létrehozását. Ezt azonban az 1950. évi államosítás és a diakonisszaegyesületek feloszlatása megakadályozta. A rendszerváltozás után, 2002-ben letti smét aktuális a terv; a kórház lehetséges helyeként szóba került a Sportkórház területe is. 2006 májusában tárgyalás folyt a kormányzattal arról, hogy az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet egyes pavilonjaiban kaphatna helyet a kórház. A történelem kereke ismét fordult. Az MEE elnöksége 2014. október 31-én vetette fel ismét az intézményalapítás kérdését, amikor az új soltvadkerti egyházi óvoda átadása alkalmával megbeszélést folytatott a miniszterelnökkel. A történelmi felekezetek vezetőinek Balog Zoltán emberierőforrás-miniszterrel november 20-án tartott egyeztetése nyomán született meg a döntés, hogy a kérdésben a tárgyalás kereteit megszabó kormányhatározat kiadása indokolt. A kórházban zajló munkának – amelyre napjainkban igen nagy szükség mutatkozik – pozitív üzenete lenne a világ felé. Az egyház országos jelenléte pedig segíthetné az utógondozás megnyugtató megoldását.