Szabóné Mátrai Marianna áhítatával kezdődött az alkalom. Az EHE Gyakorlati Intézetének vezetője a tanítványok kiküldéséről szóló bibliai szakaszok alapján kiemelte, hogy Jézus bárányokként küldi a farkasok közé a tanítványokat: fel kell tehát készülni a küldetés nehézségére, de vigyázni kell, nehogy a tanítványok maguk is farkasokká legyenek. Jézus komoly felelősséget helyez a mindenkori tanítványok vállára („Aki titeket hallgat, engem hallgat…”), viszont azt az örömöt is adja ezzel, hogy Isten nevében szólhatunk, és egészséges, a küldöttségi tudatra támaszkodó önbizalmat.

A továbbképző nap szervezője, dr. Kodácsy-Simon Eszter, különböző életkorú gyerekek életkérdéseit mutatta be a mintegy hetven fős hallgatóságnak. Ahogy a példák illusztrálták: a halál, az elmúlás, a túlvilág megkerülhetetlen kérdései az óvodás kortól kezdve izgatják az embert, aki mindig az életkori adottságainak megfelelően gondolkodik a problémáról.

A nap további előadói ezek alapján – a hittanórán is gyakran felmerülő – életkérdések alapján szólaltak meg a dogmatikai vonatkozásokat, a bibliai hátteret, a megfelelő lelkigondozói magatartást bemutatva.

Dr. Varga Gyöngyi az Ószövetség élet-, halál- és túlvilágfelfogását vázolta fel. Az előadó elmondása szerint az Ószövetség elsősorban evilági érdeklődésű, szövegeiben az élet minőségét a teljes, megélt élet, a családi körben méltóságban eltöltött öregkor jelenti. Isten az élet és a halál Ura, akinek hatalma van életet elvenni és (vissza)adni. Ő a saját képmására teremt minden megszülető gyermeket, és ez méltóságot és küldetést ad az emberi életnek. Az elmúlás tényét természetesen kezeli az ószövetségi ember, az élet végességének tudatában él. A feltámadás gondolata – az újszövetségi értelemben – csak a fogság utáni szövegekben jelenik meg, de ezek nem mutatnak egységes teológiai irányvonalat.

Az Újszövetségben viszont – a feltámasztás-történetek, a példázatok és Jézus feltámadása által – központi helyre kerül a halál utáni élet kérdése. Az Emberfia eljövetelével, az ítélettel és az új teremtéssel kapcsolatos várakozások pedig hangsúlyosak Jézus beszédeiben, de az apostoli levelekben és a Jelenések könyvében is. Románné Bolba Márta doktorandusz előadásában kiemelte, hogy az Újszövetség szerint személyes történetünk van Istennel. A pokol és menny kategóriák használatakor tudatosítanunk kell magunkban, hogy lokalitásként vagy állapotként értelmezzük-e ezeket. A pokollal való fenyegetést mindenképp száműznünk kell a hittanórákról, viszont nem szabad elhallgatnunk a cselekedetek fontosságát a kecskék és juhok példázata alapján.

A kérdés dogmatikai megközelítését dr. Béres Tamás adta, aki a túlvilágról szóló evilági tanításokról beszélt. Az élet utáni létet kutató empirikus utak, az élet és halál határterületének jelenségeit vizsgáló tudományosság – vagy éppen szélhámosság – jelen van világunkban. A különböző vallásokban is megjelenik a halál utáni élet gondolata – kérdés, hogy mennyire egyedi a keresztény felfogás a vallásokkal való összehasonlításban. A vallástörténet számos pontján megjelenik a két világot elválasztó mélység gondolata – ahogy a gazdag és Lázár történetének Károlyi-fordítása szerint a két különböző helyre kerülő szereplőt „közbevetés” (a protestáns új fordítás szerint „szakadék”) választja el. Mi, keresztények viszont ezen a ponton az új teremtésre gondolunk. Arra az újjáteremtésre, amely személyes, és ami által úgy tekinthetünk életünk minden napjára, mint ami a jövőben fog kiteljesedni. Ezt az erős fogódzót kell továbbadnunk tanítványainknak.

Csáky-Pallavicini Zsófia gyermek- és ifjúsági szakpszichológus és hittanár a gyerekek halálélményeit mutatta be – a lelkigondozó szemüvegén keresztül. A gyerekek világképe és halálképe párhuzamosan változik a fejlődés során. Viszont minden életkorban kialakulhat félelem, szorongás a halállal kapcsolatban. Ezt felerősíti, ha a felnőtt segítők, szülők letiltják a halálról való beszédet és a gyermekkel közös gyásztól elzárkóznak. A halállal kapcsolatos kérdéseket mindig nyitottan kell fogadnunk, még akkor is, ha nem tudunk rájuk válaszolni. A közös gyász megmutatja a gyermeknek is, hogy van továbblépés a fájdalmas veszteség után.

Személyes, szívbemarkoló kórházi tapasztalatait osztotta meg a hitoktatókkal Némethné Tóth Szilvia mentálhigiénés lelkigondozó. A beteg és haldokló gyerekek segítéséről szólva elmondta, hogy megtiszteltetésnek kell vennünk, ha egy gyerek a halállal, a saját halálával kapcsolatban hozzánk fordul. Viszont feladatunk a haldokló gyerekek szüleinek és testvéreinek kísérése is, olykor egész osztályközösségek – haraggal és bűntudattal teli – gyászának kezelése.

Dr. Orosz Gábor Viktor előadásában a születés előtti élet témáját fejtette ki. Hangsúlyozta, hogy az ember testi létezését nem szabad mellékesnek tekinteni, hiszen a lélek nem létezik a test nélkül, s így az embrió is testi-lelki egységként működik. A fogantatás és fejlődés kontinuitása és a benne rejlő potencialitás miatt nincs olyan pont, amikor elpusztítható lenne a magzat. A Biblia emberi születésről szóló szövegei szintén a kontinuitást hangsúlyozzák, egyben az identitás fontossága is megjelenik bennük, például „Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük.” Ugyanakkor tapasztalatunk van a diszkontinuitásról is: a halál eseménye. Isten hűsége viszont biztosítja a folyamatosságot: feltámasztja az embert a halálból.

A szakmai nap folyamán együttgondolkodásra, bátor kérdésfeltevésre buzdította a hallgatóságot Kodácsy-Simon Eszter. Többekben megfogalmazódott, hogy jó lenne helyi szinten is munkaközösségeket kialakítani. A nap házigazdája önszerveződésre bíztatta a jelenlévő pedagógusokat, egyben jelezte, hogy ezután rendszeresen, félévente megrendezik a hitoktatók továbbképző napját.