„Az egyházi zeneszerző prédikátor és pap is, s ahol a szó már nem elég az érzés kifejezésére, ott a hang ad neki szárnyakat és magasztosítja fel” – írja 1857-ben Liszt Ferenc. Sok nagy géniusz sok remekművére igaz ez a megállapítás. Johann Sebastian Bach esetében azonban – véleményem szerint – mindegyikre…

Pár évvel korábban pedig Liszt a következőt veti papírra: „Mielőtt belső, lelki szükség arra irányított, hogy az egyházzenével mélyebben foglalkozzam és komponálni kezdjek, négy nagy katolikus szerző ilyen irányú munkásságát tanulmányoztam alaposan: Palestrina, Lassus, Bach (!) és Beethoven műveit.” Legkisebb kétségünk se legyen: Liszt tudatosan „tévedett” Bach vallását illetően!

Neki a nagy protestáns mester alakja a „katolikus” szó teljességét és eredeti jelentését hordozta: amely egyetemest, általánost jelent. A szó eredete a görög katholikosz, amely a kata holon kifejezésből ered. Ez a kata elöljárószóból („valami felé”, „valami szerint”) és az „egészet”, „tökéleteset” jelentő holon melléknévből származik. A katholon jelentése tehát: „az egészhez tartozó”, „teljességben és harmóniában levő”, „egész szerinti”. A fogalom lényege az egyházi szóhasználatban: „tökéletes módon birtokolni Jézus Krisztus létének minden gazdagságát, a hit teljességét és az üdvösség minden eszközét.” Úgy vélem, Johann Sebastian Bach mindezt birtokolta és zenéjének minden eleme ezt hordozza.