Kifürkészhetetlenek az Istennek útjai, de talán nem véletlen, hogy az evangélikus Ótemplom harangjátéka épp a Pécseli Király Imre által írt Krisztus Urunknak áldott születésén kezdetű ének dallamával fogadta az Evangélikus Élet tudósítóját. A Középhalmi Misszió csendeshetének alapigéje ugyanis így szólt: „Mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok!” (1Pt 2,2)

Hitelesség és őszinteség 

A személyes érintettség miatt a leghitelesebben azok tudják közvetíteni a szabadulás útját, akik maguk is megjárták a szenvedélybetegségek poklát. Korábban a Nagyszénási Evangélikus Egyházközség lelkésze, Erdélyi Zoltán vezette a missziót, aki maga is több éven át küzdött az alkohol démonjaival, mire sorstársainak szabadon hirdethette Isten igéjének gyógyító erejét. Az elmúlt hetet vezető két evangélikus lelkész is „első kézből” tapasztalta meg, mit jelent az alkohol rabságában élni.

Veres-Ravai Csaba Marosvásárhelyen született. Túljelentkezés miatt nem jutott be a kolozsvári evangélikus teológiai képzésre, így 1995-ben Budapesten végezte el a hittudományi egyetemet, majd a Medgyesegyházi Evangélikus Egyházközségben kezdte meg lelkészi szolgálatát. A Középhalmi Misszióval 1997-ben került kapcsolatba, amikor gyülekezetének hittanosait hozta táborozni. Időközben azonban ő maga is szenvedélybeteg lett… Erdélyi Zoltán hívására tért vissza a misszióba. Ezúttal: szolgálni – és gyógyulni. 

2011-től – mint egyházmegyei kisegítő lelkész – részt vett a Tótkomlósi Evangélikus Szeretetszolgálat rehabilitációs intézményének tavaly szeptemberi beindításában, de életében újabb törés következett be. 

Csaba most missziós szolgálatát tartja fő feladatának. Újra szabadnak érzi magát. 

– Ezt csakis az Úristen kegyelmének köszönhetem – vallja. – Nagyon hosszú út vezetett a szabadulásig. Óriási küzdelmek után rá kellett jönnöm, hogy a magam erejéből nem tudok kitörni az ördögi körből. Csak amikor végre odafigyeltem az Úr akaratára, és teljesen átadtam magam neki, akkor következett be a szabadulás pillanata. Jó úgy élni, hogy Isten kezében tudom a sorsom. Benne leltem vigaszt és kiutat. Ezt szeretném átadni az itt jelen lévőknek, és azt, hogy merjenek hinni és szeretni, mert Istennek mindenki fontos. Ő úgy szeret minket, ahogy vagyunk: hibáinkkal és gyengeségeinkkel együtt. Krisztus még egy olyan kis gyarló emberért is, mint aki én vagyok, a vérét adta. 

Péter Attila segédlelkészként két és fél évig a Rákoskeresztúri Evangélikus Egyházközségben szolgált. Ezután a pilisi gyülekezetbe került, és megkezdte ószövetségi tanulmányait az Evangélikus Hittudományi Egyetem doktori iskolájában. A képzést befejezni azonban – elhatalmasodó alkoholproblémái miatt – már nem tudta. Pilisről átkerült Békéscsabára. Több sikertelen terápiás kísérlet után a Magyar Kékkereszt Egyesület (MKE) dömösi alkohológiai szakintézetében sikerült stabilizálni az egészségét. „Főállású apaként” fogadta el Erdélyi Zoltán felkérését, hogy az áhítatok, igehirdetések teológiai kidolgozásával segítse a Középhalmi Misszió munkáját. A misszió legfontosabb üzenete Attila szerint a hasonló nehézségekkel szembesülő emberek bizonyságtétele és a sikeres újrakezdés lehetőségének kiemelése. A személyes tapasztalatok továbbadása mellett a békéscsabai Kékkereszt tevékenységére hívja fel a figyelmet, amelynek ő a lelkészi vezetője. Az őszinteséget kulcsfontosságúnak tartja: 

– Egyszer megkérdezte egy lelkésztársam, hogy miért jó az nekem, ha bevallom. Azt válaszoltam, hogy úgyis mindenki tudja. Másrészt nekem is jó, hogy nem kell hazudoznom, bujkálnom. A legrosszabb az ember körül a hallgatás. A hitelesség miatt is nélkülözhetetlen az őszinteség. Nemcsak az alkohol, de a depresszió és más lelki betegségek tekintetében is.

Születéstől újjászületésig 

A csendeshét napi programja fegyelmezett beosztás szerint zajlik. A reggeli áhítatot a bibliaolvasó Útmutató alapján kijelölt napi igék bővebb magyarázata, majd a csoporttagok hozzászólásai, bizonyságtételei követik. A programpontok között a csoporttagok választják ki az énekeket, nagy átéléssel és hálával zengik Isten dicsőségét. Lehetőség van magán- és lelkipásztori beszélgetésekre is. A közös imádságok után termékeny, meghitt párbeszédek alakulhatnak ki. Délutánonként ezúttal az Isten igéjét megízlelni, megkívánni és általa élni! című evangélizációs sorozat vendégelőadói szolgáltak. Hétfőn például a szarvas-újtemplomi gyülekezet helyetteslelkésze, Cairns-Lengyel Henriett, szerdán pedig az Evangélikus Missziói Központ igazgatója, Szeverényi János erősítette a csoporttagok hitét. A napi igék „dinamikus feldolgozását” a Szarvas-Ótemplomi Evangélikus Szeretetszolgálat közösségi gondozója, Láng Emese és lánya, Kitti állította össze. Játékos, de érthető módszerekkel próbálták közelebb vinni a csoporthoz az igék üzenetét. Minden napnak megvolt a maga „forgatókönyve”. Az elsőn a születés volt a téma, mintegy intonálva a csendeshét már említett alapigéjét. Mindenkinek bekötött szemmel, a csoporttagok sorfala által formált „szülőcsatornán” kellett keresztülvágnia magát, azaz – szimbolikusan – újra megszületnie.

Szerdán a bűnbeesés volt a vezérfonal. Az asztalon megjelenített édenkertbe helyezett papírcetlikre olyan „bűnöket” írtak fel, amelyek gyakorta jelentenek terheket a szenvedély-, illetve lelki betegségben szenvedők számára: türelmetlenség, gyengeség, kétségbeesés, önsajnálat, kapcsolatfüggőség, reménytelenség, cigaretta, alkohol… Amelyeket a csoporttagok ezek közül magukénak éreztek, azokat a cédulákat feltűzték a ruhájukra, és a hét maradék részében viselniük is kellett őket…

A csendeshét utolsó napján azután – a szarvasi Ótemplomban tartott úrvacsorás istentiszteleten – mindenki „levehette” (lelki) terhét, mintegy jelezve, hogy megszabadult bűneitől, újjászületve Jézus Krisztusban. 

Az „új emberek” boldog hálaadása a „morzsaszedés” során fejeződött ki, mikor is a csoporttagok elmondták, mit kaptak, és mit visznek magukkal a hétről.

Harcban a szenvedélybetegségekkel

Kelemen Józsefné, Jutka néni hetvenkilenc évesen a misszió legidősebb tagja. 2005-ben kezdett járni a szeretetotthonba mint „nappali tagozatos”. Sárkány Angyal doktornő hívására kapcsolódott be a misszió munkájába, amely aztán úgy „megízlett” neki, hogy az évente háromszor megtartott alkalmakból egyet sem hagyott ki. Részt vett a beszélgetéseken, bátorította a szenvedélyüktől szabadulni vágyókat, a hit erejét bizonygatta nekik, mert „ha nem hisz az ember az Úristenben, semmi sem sikerül neki”.

Nagyon összeszokott a társaság az évek alatt, testvéri szeretet fűzi őket össze.

– Úgy örülünk mindig egymásnak, mint amikor a gyerekek találkoznak az iskolában. Együtt keressük, olvassuk a Bibliában az igéket. Nagyon sok szeretetet kapunk és sokat tanulunk a lelkészektől – mondja Jutka néni. A mostani csendeshét legifjabb résztvevője a huszonegy éves Dimák Benjámin volt, a Tótkomlósi Evangélikus Szeretetszolgálat szenvedélybetegek rehabilitációs intézményének terápiás segítője, aki személyes tapasztalatszerzés és önismeret céljából jött el Szarvasra.

Az akaraterő elengedhetetlen a szenvedélyektől való szabadulásban, de a hit alapvető erőt ad a döntés meghozatalához. Benjámin azt az igét emelte ki, amelyet a csendeshét elején kapott, és amelyet történetesen tavaly karácsonykoris megkapott egy ajándék bögrére írva: „Mindig azon az úton járjatok, amit én mutatok nektek, hogy jó dolgotok legyen!” (Jer 7,23)

A tótkomlósi „különítmény” másik tagja, Duszka József az említett rehabilitációs intézet segítő munkatársa. Nem ellátott, mivel alkoholbetegségétől már megszabadult. József huszonöt évig életvédelmi nyomozóként dolgozott, de a munkahelyén átélt traumák miatt már negyvenévesen nyugdíjazását kérte.

„Gyilkosokkal és hullákkal feküdtem, keltem” – foglalja össze, miért kezdett el inni. Négy éven keresztül masszívan alkoholizált. Feleségétől elvált, fiai eltávolodtak tőle, barátait elvesztette… Egy nyíregyházi kórházi kezelés után a sörivást ugyan abbahagyta, de az élete ürességével nem tudott mit kezdeni. Noha evangélikusnak keresztelték, a hittel soha nem foglalkozott. Még a kórházban megismerkedett azonban egy református lelkésszel, aki beajánlotta az MKE dömösi intézetébe, ahol rá- döbbent a Biblia erejére.

– Mintha rólam írták volna ezt az egész könyvet – ecsetelte hit általi magára találását. Újra teljes értékű embernek érezte magát. Élete céljául tűzte ki az egyházi szolgálatot. Ezért isj elentkezett a tótkomlósi rehabilitációs intézetbe. – Meg akarom szolgálni Isten végtelen kegyelmét. Hálás vagyok, hogy helyrebillentette az életemet, hogy fiaimmal is újra jó a kapcsolatom, s hogy új közösséget, barátokat nyertem.

Két (kulcs)kérdés Szeverényi Jánoshoz 

– Hazánkban hol találhatók még a Középhalmi Misszióhoz hasonló evangélikus intézmények? 

– Tolna megyében a Szőlőtő Alapítvány működtet egy bentlakásos otthont alkoholbetegek számára. Elvileg nyolc hónapig lehet Györkönyben gyógyulni, de van, aki évek óta ott lakik. Az ellátottak gyümölcsösökben dolgozhatnak, tehát ez egy aktív rehabilitáció. 

– Hogyan lehetne bővíteni a szenvedély- és lelki betegségekből szabadulni akarókat segítő szolgálatot?

– A Középhalmi Misszió regionálisan működik, ide főként Szarvasról és környékéről jönnek az emberek. Szerte az országban vannak azonban Kék Kereszt-körök. Évente többször találkozom ezeknek az alkoholbeteg-mentő misszióknak az evangélikus munkatársaival, akik mintegy húszan-harmincan vannak. Nagyon nagy szükség lenne egy országos koordinátorra, aki teljes elhivatottsággal tudná összefogni a szétszórt egyéni erőfeszítéseket. Most keressük ennek a lehetőségét…