Családi napot tartottak a soproni Líceumban

Családi napot tartottak a soproni Líceumban

Share this content.

Szöveg: Tóth Károly. Fotó: Pocza Áron
Sopron – A több mint 450 éve működő soproni evangélikus Líceum öregdiákjai között mindig is erős volt az összetartás. Ennek szervezésében évtizedek óta fontos szerepet tölt be a Líceumi Diákszövetség, akik többek között minden év májusában közgyűlést és gálát tartanak. Az idei évben viszont egy nagyobb rendezvényre is hívták a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban vagy az 1991 után, az újra evangélikus Líceumban végzetteket.

Május 16-án, szombaton délelőtt a nyitóáhítatot követően sokféle színes program kezdődött az ősi falak között. A gyerekeket és családjukat Kolompos-koncert, kerekítő-foglalkozás, sorversenyek, mesesarok, társasjátékszoba, Róka Szabolcs interaktív meséje, fazekaskorongozás, mézeskalács-díszítés, légvár és kosárhinta várta.

A felnőttek eközben labor-show-n és borkóstolón vehettek részt. Főleg a 10-20 évvel ezelőtt érettségizettek közül jöttek el többen, így a családtagokkal együtt 150 főt mozgatott meg ez a rendezvény, aminek a tervek szerint 2016. május 21-én folytatása következik.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!