Veszteségeink feldolgozásával foglalkoztak kamaszok a 9. KÖSZI Életfonal táborban

Veszteségeink feldolgozásával foglalkoztak kamaszok a 9. KÖSZI Életfonal táborban

Share this content.

Szöveg: Szlaukó Orsolya, dr. Horváth Márta, fotó: Keveházi D. Sámuel.
Piliscsaba – 2015. május 7-10. között rendezték meg a 9. KÖSZI Életfonal életvezetési tábort a piliscsabai Béthel Otthonban. A Nemes Anikó által vezetett, tinédzsereknek szóló tábor idén az „Ég Veled!” mottó köré szervezte a hosszú hétvége mondanivalóját.

A tábor négy napja alatt az életünk során megélt veszteségeket, fájdalmakat próbáltuk feldolgozni és választ találni a fiatalok kérdéseire. Életünk során nem csak tárgyi veszteségek érhetnek bennünket, hanem érzelmi, lelki és emberi veszteségek is életünk részei. Így kerültek elő olyan témák mint a szülők válása, a magány, a gyász, a szerelmi és a párkapcsolati csalódás. A beszélgetések alkalmával lehetőséget adtunk a tinédzsereknek arra, hogy megnyíljanak és őszintén beszélhessenek érzéseikről, kérdéseket tegyenek fel az őket foglalkoztató problémákról. A tábor lelki vezetője Szlaukó Orsolya evangélikus lelkésznő volt, aki összefogta az áhítatokat és megmutatta hogyan vegyük észre életünk kapaszkodóit a nehéz időszakokban.

A Kupaktanácsok, azaz kreatív–interaktív témafeldolgozások és az áhítatok alaposan körbejárták a tábor témáját, így az első napon a szerelmi, érzelmi, míg a második napon a baráti, családi veszteségekről beszélgettünk. A táborozók igazán nyitottak voltak és bátran osztották meg érzéseiket és vettek részt a kreatív feladatokban.

Az idei Életfonal tábor nem csak a témaválasztásában volt különleges, hanem abban is, hogy három tévéstáb is forgatott a helyszínen. Riportok, kisfilmek készültek a táborról, a gyerekekről, a hangulatról. A kisfilmek képet adtak arról is, hogy a Jóisten miképpen vezet ennyi fiatalt arra, hogy a szabadidejét áldozva, önkéntesként fiataloknak szervezzen tábort.

A két teljes tábori nap egy-egy délutánján Lénárt Réka, pszichológus és Seben Glória, lelkész drámafoglalkozás keretében, dramatikus elemeket alkalmazva dolgozták fel a veszteségekkel kapcsolatos kérdéseket, melyek által egy másik aspektusból dolgozták fel a hosszú hétvége témáját.

A tábori reggeleket és estéket áhítatokkal tettük még bensőségessé, így indulhattunk neki feltöltődve a napnak és csendesedhettünk el a nap végén. A mély beszélgetéseken kívül a táborozók részesei lehettek az izgalmas éjszakai túrának, amikor a sötétben a csillagok mutattak utat a túrázóknak, a party játékok pedig remek alapul szolgáltak a Vándorbankett hangulatának, valamint a nagysikerű „KÖSZI-tábor, szeretlek!” program tette még színesebbé az utolsó estét.

Vasárnapra, a záróáhítat után a napsütéstől kipirult arcú, reggeli tornától és délutáni aerobictól, focitól felfrissült résztvevők egy sok nevetéssel és mély beszélgetéssel teli, családias hangulatú tábort tudhattak maguk mögött és vághattak neki az új hétnek.

A tavaszi Piliscsaba és a gyönyörűen zöldellő Béthel Otthon most is nagy szeretetettel fogadta a csapatot, amit ezúton is hálásan köszönünk az intézmény vezetőjének, Varga Gábornak és feleségének, Zsuzsa néninek.

A KÖSZI csapata már lelkesen készül következő táborára, a 19. KÖSZI Napvető kaland, illetve KÖSZI Napvető kreatív táborokra, melyet ezúttal is Piliscsabán, a Béthel Otthonban szervezünk meg 3-8. gyerekeknek és 7-12. osztályos fiataloknak. A táborokra már lehet jelentkezni a www.koszi.net oldalon!

Értesülj azonnal a fontosabb programokról, táborokról:

Jelöld ismerősnek a KÖSZI-t Facebookon: https://www.facebook.com/keresztenyonkentesek

Iratkozz fel a KÖSZI Hírlevélre úgy, hogy egy üres e-mailt elküldesz ide: koszihirlevel+subscribe@googlegroups.com

A 9. KÖSZI Életfonal életvezetési tábor a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület és a Szívvel-Lélekkel Alapítvány szervezésében, illetve az Európai Unió ESZA programjának „Zsókavár utcai akcióterület III. ütemű fejlesztése szociális célú városrehabilitáció témában” című projekt keretében valósult meg.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!