BAGYÁNSZKI MIHÁLY: Én 1921 márciusában születtem, és 1934-ben konfirmáltam. Heten voltunk fiúk, és huszonkét lány volt a csoportban abban az évben.

SVIRZSOVICS ISTVÁNNÉ: A mi évfolyamunkban pedig több volt a fiú – ők tizenheten voltak, mi, lányok nyolcan. Galát György tisztelendő úr volt a lelkészünk, akit nagyon szerettünk.

– Egy fekete-fehér fotót tartok a kezemben. Fehér ruhás, főleg népviseletbe öltözött lányokat, illetve ünneplő- be öltözött fiúkat látunk a csoportképen egy lelkész és egy öltönyös úriember társaságában. A fénykép hátulján pedig gyöngybetűkkel ez olvasható: „Emlék, Dudás Eruska, Csömör, 1935. év május 30-án.” Milyen ünnepre esett ez a konfirmáció?

S.I.: Abban az időben mindig áldozócsütörtökön, azaz mennybemenetel napján volt. A tiszteletes úr mellett a képen Klaudinyi Lajos tanító ül. Egy istentiszteleten belül volt a vizsga és az úrvacsora is. A vizsgán kérdésekre kellett válaszolnunk, ezekre a kátéból készültünk fel, és sokat énekeltünk is.

B. M.: Az első úrvacsoravétel előtt nemcsak a szüleinktől kellett bocsánatot kérnünk, hanem el kellett mennünk a nagyszülőkhöz, keresztszülőkhöz is. Galát tiszteletes úr nagyon szigorú volt, de nagyon szerettük őt, mert nagyon sokat tanultunk tőle. A konfirmáció után az ifjúsági bibliakörbe jártunk. Az ő vezetésével működött egy ötvenfős kórusunk, és sokat hívtak minket a környező gyülekezetekbe is énekelni. Emlékszem, hogy lovas kocsikkal mentünk át a cinkotai, a nagytarcsai vagy a rákospalotai templomba.

S. I.: Ebben a bibliakörben színdarabokatis betanultunk, majd előadtuk őket. Én a konfirmáció után templomlány is voltam. Így hívták azokat a lányokat, akik a templomot takarították. Hatan voltunk, és hármasával kéthetente szombatonként kerültünk sorra. Csak hajadonok lehettek templomlányok; amikor én férjhez mentem, a húgom állt be helyettem.

– Miska bácsi évtizedeken keresztül volt a gyülekezet pénztárosa. Jól gondolom, hogy mindannyiuknak egy életre szóló lelki útravalót adtak a hittanórai, vasárnapi iskolai, konfirmációi, majd ifjúsági bibliakörös alkalmak?

S. I.: Mi még evangélikus iskolába jártunk. A napot minden reggel imádkozással kezdtük – felállva elmondtuk a Miatyánkot –, és délben, amikor hazamentünk, imádsággal zártuk a tanulást. Ötödikben és hatodikban Klaudinyi Lajos volt a tanítónk. Volt egy kis harmóniuma, és az evangélikus énekeskönyvből tanította az énekeket.

– Melyik volt Erka néni kedvenc éneke?

S. I.: Mindegyik!

– Mindkettőjüknek igen érdekes foglalkozása volt, amíg még aktívan dolgoztak. Mesélnének röviden erről is?

B. M.: Én kovács voltam. Későbbi apósomnak kovácsműhelye volt, nála voltam inas két évig. Így ismertem meg a feleségemet. Aztán a nősülésem után én is ott dolgoztam; főleg én patkoltam a falu lovait.

– Amennyire én tudom, nem csak a lovakat… Az egyik kedves történet szerint egyszer az egyik utcájabelinek begipszelték a lábát; még a régi, fémsarkas fehér gipsz volt ez. Ám ez sem tartotta őt vissza a sok munkától, így a fémsarok elkopott. Elment hát a kovácshoz, hogy „patkolja” meg. Az akció közben azonban meggyulladt a gipsz, a tulajdonos ijedtében pedig bedugta a lábát a hideg vizes vödörbe… Amikor később a kezelőorvos megtudta, mi történt, és miért néz ki a gipsz úgy, ahogy, szörnyülködve mondta: „Sok mindent láttam már az életemben, de ilyet még nem!” Emlékszik erre, Miska bácsi?

B. M.: Csak nagyon halványan. Bennem sokkal elevenebben maradt meg az, amikor Staub Elemér méltóságos úrnak a bakancsát patkoltam meg. Ő nemcsak helyettes államtitkár volt, hanem sok országos mezőgazdász-szövetségnek az elnöke is. Vicces ember volt, úgy jött hozzám a kérésével, hogy azt kérdezte:„ Mester úr, patkolt már ilyen szamarat?” „Nem, de majd most fogok” – válaszoltam neki. Amikor elkészültem a sarkalással – patkó alakú sarkot kellett csinálnom –, viccesen megdicsértem őt: „Méltóságos úr, az a jó, hogy nem rúgott.” Nagyot nevettünk ezen.

S.I.: Én húszéves koromtól nyugdíjba menetelemig üvegcsiszoló és tükörkészítő üzemben dolgoztam. A tükrök foncsorozása volt a feladatom, azaz a méretre szabott és megcsiszolt üvegek hátoldalát higanyötvözettel vontam be. Nagyon veszélyes munka volt, hiszen mérgező vegyi anyagokkal dolgoztunk. Egész nap védőszemüvegben, gumicsizmában, hosszú gumiköpenyben, gumikesztyűben voltunk. Még ma is van egy-két ott készült tükröm.

– Erka néni is, Miska bácsi is mind a mai napig hűséges templomjáró – nemegyszer gyalog mennek az istentiszteletre. Az idei csömöri konfirmációkor újra odatérdelhettek az oltár elé mint jubilánsok, nyolcvan éve konfirmáltak. Hogy tekintenek vissza az eltelt évtizedekre?

S. I.: Nagyon sok mindenen átmentünk az életben, de a Jóisten kegyelméből még mindig itt vagyunk.