A „régi-új” szolgálatban elinduló lelkésznek nem az ad bátorítást, ha irracionális ígéretekkel halmozzuk el, hanem az az ígéret, hogy Isten velünk van az irracionális helyzetekben is. „Kedves Szilvia! Erősítsen, hogy van megmentőd!” – hangzott az esperesi felszólítás.

Fabiny Tamás püspök rövid igei köszöntésében Ézs 66,14-et idézte: „Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket.” Egyházunknak értéke, hogy nőket is felszentel egyházi szolgálatra, és ezáltal teret ad az ige női szemmel való tanulmányozásának, amely sok új szemponttal gazdagítja hitételünket. Szilvia fiatal háromgyermekes édesanyaként, hűséges feleségként és elkötelezett keresztyénként már eddig is tanúbizonyságát adta annak, hogy „nőies” igelátására szükség van.

Az ünnepélyes beiktatás, a huszonhárom jelen lévő szolgatárs áldása és a Confirma után  Keczkó Szilvia parókus lelkészként első ízben állhatott a számára már jól ismert szószékre. A Róm 8,28 alapján megszólaló bizonyságtételt személyes hangon kezdte a lelkésznő, felidézve azt a napot, amikor – éppen nyolc éve – háromnapos elsőszülött gyermeküket hazavitték a kórházból. Ahogyan akkor is, a mai ünneppel is új életszakasz veszi kezdetét, és újabb nagy felelősséggel bízza meg Isten – mondotta. Saját bevallása szerint Isten éppen azt a területet erősítette meg benne, amitől egykoron idegenkedett: a gyermekek közötti szolgálatot. Mi ez, ha nem kegyelmének és dicsőségének megmutatkozása és az ő tervének csodálatos megvalósulása? A kicsinyek között ülve, őket Isten igéjére tanítva az lehet a reménységünk, hogy az elvetett mag a maga elrendelt idejében kihajt, és beérik a gyümölcs. 

Az istentiszteletet követően ünnepi közgyűlés vette kezdetét, amelyet a gyülekezet felügyelője, dr. Vidovszky István vezetett. A köszöntések között dicsőítő énekével több ízben is megszólalt a gyülekezet énekkara, amelyben a köztudottan muzikális beállítottságú Keczkó Pál gyülekezeti lelkész is szerepet kapott: ez esetben egy cajon dobbal a keze ügyében.

Keczkó Szilvia több generációra visszamenő evangélikus ősökkel a háta mögött ment a teológiára. Férjével, az ugyancsak teológus-lelkész szakon tanuló Palival itt találkozott. Egyetemi tanulmányaikat egyszerre végezték el, és ettől kezdve – házaspárként - lelkészi pályájuk főbb eseményeiben mindig fej fej mellett haladtak. Hatodévüket egy időben, bár más-más budai gyülekezetben (Budavárban, illetve Budahegyvidéken) töltötték, s 2004 júliusában együtt állhattak meg Vácon az oltár előtt az ordináció alkalmával. Közösen kezdték meg beosztott lelkészi szolgálatukat Pilisen, ahonnan kétéves szolgálat után kerültek jelenlegi szolgálati helyükre, Budahegyvidékre. A következő - egy evangélikus lelkész életében fontosnak számító – mérföldkőnél azonban Szilvia nem tarthatta a lépést férjével. A parókusi alkalmassági vizsgálat ideje hat évet váratott magára, hiszen egy másik nemes feladat, az anyaság vált számára a legfontosabbá. Végül 2012-ben eljött az ő ideje is. Egy évet sem kellett azonban várnia, és férje mellett egy egyre erősödő és számos szolgálati területen aktív gyülekezet vezetőjeként folytathatja szolgálatát. 

Adja Isten, hogy a saját hitvallásában megfogalmazott szavak szolgálata minden napján hálával töltsék el, erőt és reménységet adva, örömben és bánatban egyaránt: „Hatalmas az Úr dicsősége, hogy én ma itt állhatok.”