Lelkésszé szentelték Seben Glóriát

Lelkésszé szentelték Seben Glóriát

Share this content.

Szöveg: Seben Glória, fotó: Karancsi Rudolf
Csömör – 2015. június 13-án, szombaton 11 órától került sor Seben Glória lelkésszé szentelésére a csömöri evangélikus templomban. Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke Ézsaiás 50, 4 alapján mondott prédikációjában négy pontban foglalta össze, mit jelent Jézus tanítványaként szolgálni az embereknek.

A püspök szerint 1. Isten fölébreszt, hogy 2. meghalljam, amit szól hozzám, 3. megtanulok Tőle beszélni és 4. szólom ezt az igét az elfáradtaknak, és Jézus hívását közvetítem. A személyes hangvételű igehirdetésben utalt a lelkészjelölt saját blogbejegyzésére, ennek keretében pedig bejelentette kinevezését a Mezőberényi I. kerületi gyülekezetbe, és a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium intézményébe. 

A lelkészavató imádság és a lelkészi áldások után a frissen felavatott lelkész vezette a gyónás és úrvacsoraosztás liturgiáját. Ezután az új lelkészt küldő gyülekezete, Legénd nevében Eszlényi Ákos, az Evangélikus Hittudományi Egyetem nevében Varga Gyöngyi, a Déli Egyházkerület nevében Gáncs Péter és Lengyel Anna köszöntötték.

Jelenlegi gyülekezete, Józsefváros köszöntését Románné Bolba Márta adta át, végül hatodéves gyülekezete, Csömör nevében a felügyelő köszöntött, és az énekkar szolgálatával két áldást hallgathattunk meg.

Seben Glória bemutatkozása

Születtem Kaposváron, 1984. 07. 05-én, evangélikus lelkészcsaládban (apám, nagyapám is lelkész volt). Az Evangélikus Egyház Aszódi Petőfi Gimnáziumában érettségiztem 2002-ben (hatosztályos rendszerben).

2002-2008 között a Pécsi Tudományegyetemre jártam pszichológia szakra, itt kerültem kapcsolatba már elsősként a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetséggel (MEKDSz), amelynek helyi diákkörében jutottam el a személyes hitre Jézus Krisztusban. 2004-től diákkörvezető, önkéntes, később vezetőségi tag voltam, végül 2012 őszétől munkatárs lettem a MEKDSz-ben.

2008-as MEKDSz Téli Táborban vált egyértelművé számomra, hogy Isten a teológiára hív. A család szűkös anyagi helyzete miatt hitből, és több MEKDSz-es anyagi támogatásával sikerült megkezdenem a teológiai tanulmányokat. A Sólyom Jenő Alapítványnak és a kegyelemből jól sikerült tanulmányi eredményeknek köszönhetően a második félévtől tandíjmentesen tanulhattam.  2013-ban diplomáztam teológus-lelkész szakon.

A teológiai évek alatt a Meglepetés Színház nevű, bibliai történeteket rögtönző technikákkal megjelenítő amatőr színtársulat aktív tagja voltam. 

Nagyon sok gyülekezetbe jártam, kisebb-nagyobb rendszerességgel, ezeket nem sorolnám föl. Az evangélikusok mellett sokat köszönhetek református és metodista testvéreimnek, valamint a bakonybéli bencés szerzeteseknek. 

2015 őszétől a Mezőberényi I. kerületi Evangélikus Gyülekezetben leszek beosztott lelkész Lázárné Skorka Katalin mellett, fő munkaterületem pedig a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium lesz, ahol iskolalelkészi szolgálatot látok majd el.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!