A feltárási és felújítási munkálatok miatt 2009 óta zárva tartott főszékesegyház főbejárata előtt Bábel Balázs érsek, Vörös Márta egyházmegyei főépítész, valamint Vincze Attila hajósi plébános, az Incrementum Érseki Vagyonkezelő Központ igazgatóhelyettese fogadták a vendégeket, akik ezer esztendő magyar és katolikus történelmében tehettek „látogatást”. A templom falain belül mintegy kétméteres mélységben alaposan föltártak mindent, a látogatóknak létrán kellett „alászállniuk” a múlt mélységeibe.
Ugyanazon a helyen négy templom épült egymásra, a negyedik a mai barokk székesegyház. A kutatók megtalálták az összes e helyen álló korábbi templom falmaradványait, de régi pénzérmék és egy elásott harang is előkerült a mintegy háromszáz csontváz mellett. Az azóta többszörösen elvégzett szénizotópos vizsgálatok megerősítették, hogy megtalálták az első kalocsai érsek, Asztrik maradványait is. Asztrik hozta el Rómából Szent István király koronáját.
A főszékesegyház déli falánál feltárták a gótikus templom bélletes kapulábazatát is, amely feltűnően hasonlít a jáki templom ma is látható kapujához. Ez is bizonyítja, hogy az Alföldön is létezett ugyanaz az építészeti-kulturális stílus, amelynek emlékei hazánk nyugati végein ma is láthatók, csak az ország középső részein „eredményesebben” pusztított tatár, török, majd a hajdúk és egy tűzvész.
A főszékesegyházban folyó munkálatok megtekintése után a lelkészek a Kalocsai Érseki Kincstárnak és a Paprikamúzeumnak is helyet adó Katona István Házban úrvacsorás istentiszteletet tartottak, majd megbeszélést tartottak.
* * *
A Bács-Kiskunban élő evangélikusok hagyományosan jó kapcsolatot ápolnak a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyét vezető érsekkel. Volt idő, hogy a korábbi érsekek, Paskai László és Dankó László évről évre örömmel szolgáltak az ökumenikus imahét egy-egy alkalmával a csengődi evangélikus templomban. A Biblia évében, 2008-ban szintén Kalocsán, Katona István jezsuita történetíró egykori lakóházában tartották meg havonta esedékes gyűléseik egyikét a lelkészek, miután megtekintették az érseki könyvtár bibliakiállítását.