A Szentlélek kitöltetésének ünnepét magasztosabbá tette az újonnan felújított orgona hangja, melyet a püspök úr felesége, Adorjáni Csilla és fia, Adorjáni Tomaj szólaltattak meg,  valamint a népes gyülekezet, melynek tagjai egy szívvel- lélekkel énekelték: „Jövel Szentlélek Úr Isten, töltsd be szíveinket bőven…”.

Az igehirdetés szolgálatát a püspök úr végezte, kifejtve a Szentlélek jelenlétének fontosságát a lelkipásztor életében. Határozottan kimondta, hogy csakis a Lélek vezetésével lehet egy lelkész a gyülekezet igazi pásztora, aki minden téren ismeri a reábízott nyáj igényeit, valamint nehézségeit és kizárólag Istenhez kiáltva segítségül keresi azokra a megoldást.

Mint a kiskapusi gyülekezet immár felszentelt lelkipásztora elmondhatom, hogy visszatekintve az elmúlt 12 esztendőre, az „elhívásom” pillanatától a teológiai tanulmányéveim és az azokat követő gyakorlati évek során, számtalanszor szembesültem saját gyenge, bűnös emberi mivoltommal, ami nem egyszer kétségeket támasztott bennem hivatásomat illetően. Mégis, minden kétely ellenére, akár csak az egykori tanítványokat, engem is a Szentlélek erősített meg abban a hitben, hogy a teremtő Isten irántam, bűnös ember iránti szeretetéből, egyszülött Fia halála árán, megváltott és Szentlelke által megszentelt. Olyan biztos tudat ez, amely felülkerekedik minden emberi hiányosságon és földi hiányon és képessé teszi a hívő embert megélni Ézsaiás próféta szavait: „… szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el”.

Ezzel a hittel és meggyőződéssel álltam meg Isten és a gyülekezet színe előtt, válaszolva a Püspök úr által feltett kérdésekre és vállalva, hogy Isten hűséges szolgájaként teljesítem a lelkészi szolgálatot, Isten dicsőségére és embertársaim javára.