Mi a Közös Nyilatkozat?

1999. október 31-én Augsburgban írták alá. Óriási hírverés volt körülötte. Az egyházi újságokon kívül Magyarországon is a sajtó, a televízió nagyon sokat foglalkozott vele. Mégis azt kell mondani, hogy nem ismerjük eléggé sem az iratot, sem az eseményt.

Tudni kell, hogy evangélikusok és római katolikusok között a reformáció óta volt párbeszéd, hogy egyrészt a szakadásnak elejét vegyék, azután pedig, hogy a szakadást orvosolják. A 16. században Melanchthon rengeteg tárgyalást folytatott, de mégis egy új lendületet vettek ezek a megbeszélések a II. Vatikáni Zsinat után. 1967-ben, tehát rögtön a II. Vatikáni Zsinat után alakult meg az a közös bizottság, amelybe a Lutheránus Világszövetség és a Vatikán delegált képviselőket, és hatévenként megújítva a bizottság összetételét, a bizottság azóta is dolgozik. Ennek a munkának a gyümölcse ez az irat, amely 1997-ben készült el. Nem ez az első ilyen közös irat és nem csak evangélikusok és római katolikusok folytattak ilyen párbeszédet, hiszen két hétszáz oldalas kötetet töltenek meg a különféle kétoldalú, vagy többoldalú dialógusoknak az anyagai. Volt természetesen a reformátusok és evangélikusok között párbeszéd, volt olyan párbeszéd is, ahol katolikusok, reformátusok, evangélikusok, tehát három oldal vett részt nemzetközi szinten, valamint anglikánokkal, baptistákkal, ortodoxokkal és másokkal, nem lehet mind felsorolni. Arról van tehát szó, hogy egy hosszú folyamatban egy eredmény ez az 1997-ben elkészült irat.

Az új az, hogy a sok létrejött iratra tekintettel úgy gondolták, most jó lenne már, hogy ha ezeknek az iratoknak egyszer már valami hatása és súlya lenne, éspedig az által, hogy valamilyen módon hivatalosan elfogadják őket. Eddig is elfogadták őket, mert hiszen a Vatikán küldte ki a delegátusokat, a Lutheránus Világszövetség küldte ki a delegátusokat, amikor befejeződött a munka ők aláírták. Ennyiben azt lehet mondani, hogy hivatalosan megbízottak írták alá a dokumentumokat. Azonban az íróasztalokra kerültek, vagy ha nyomdában megjelent, a könyvtárak polcára. Most úgy gondolták, elég már az ilyen papírgyártásból, legyen egy olyan nyilatkozat ez, amelyet a két egyház hivatalosan is elfogad.

Így küldték el 1997-ben az evangélikus egyházaknak, hogy nyilatkozzanak: elfogadják-e, vagy nem, és a római egyház is késznek mutatkozott, hogy elfogadja. 1998-ban megérkeztek az evangélikus válaszok, amelyeknek a 90%-a igen volt, egyértelműen igen, csak néhány egyház mondott igent úgy, hogy valami megjegyzése van. Az elfogadás bonyolult és nehéz voltát mutatja, hogy mire az egész világról – Hong-Kong-tól Kanadáig – megérkeztek az evangélikus válaszok és ennek alapján a Lutheránus Világszövetség kimondta, hogy az evangélikus egyházak ezt elfogadják, rá egy hétre a katolikus egyház pedig megjelentette a válaszát, amely egy sor fenntartást tartalmaz. A meglepő az volt, hogy olyan kérdésekben is fenntartásokat tartalmazott a katolikus egyháznak a válasza, amelyek a katolikus egyháznak a nyilatkozatba foglalt tanításával kapcsolatosak, tehát nem olyan pontokra, ahol úgymond valamilyen megegyezés történt a két fél szerint, hanem ahol azt mondták, a katolikus egyház ezt vallja. Ez nagyon érdekes, hogy ott van a katolikus egyháznak egy tucatnyi nem akármilyen képviselője, akik évekig dolgoznak ezen, megkapták végig a jóváhagyást Rómából és így készült el a tervezet, és akkor ez után mégis megjegyzéseket tesznek. Úgy tűnt, hogy kárba veszett több év kitartó munkája. Nagy erőfeszítések történtek mindkét oldalon, hogy megmentsék a közös nyilatkozatot. Ennek érdekében az úgynevezett közös nyilatkozaton kívül, amelyet elfogadtak az egyházak, készült még egy rövid Hivatalos Közös Állásfoglalás, amely tisztázta ezeket a kérdéseket és ehhez még egy Függeléket (Annex) is csatoltak. Ily módon egy hosszú nyilatkozatról van szó, amelyet közös nyilatkozatnak nevezünk, a Hivatalos Közös Állásfoglalásról, amelyet aláírtak és ez utal arra, hogy megegyezés történt a Közös Nyilatkozatban és van egy Függelék (Annex). Mindhárom iratra gondolnunk kell, amikor a Közös Nyilatkozatról és aláírásáról beszélünk.

Mit jelent az aláírás?

Ez most azt jelenti, hogy Róma, a Vatikán is elfogadta ezt a nyilatkozatot, tehát nem csak a bizottság tagjai, hanem hivatalosan a katolikus egyház és most ez egy olyan irat, amelyet figyelembe kell vennie mindenkinek, aki a katolikus egyház tanítását akarja továbbadni. Nagyobb kérdés, hogy ez mit jelent számunkra. Az evangélikus egyházak is elfogadták döntő többségben, tehát azt kell mondani ez ránk nézve is kötelező. Itt azt a megjegyzést szeretném tenni, hogy úgy gondolom, helyesen tette egyházunk, hogy ezt aláírta, csak azt sajnálom, hogy ez igazában a részletekbe menő megbeszélés nélkül történt.

Mit tartalmaz a Közös Nyilatkozat?

Katolikus kollegákkal Kránitz Mihály és Puskás Attila teológiai tanárokkal együtt Hafenscher Károly és én négyesben fordítottuk magyarra. Nagy élmény volt, hogy fordítva a szöveget egy kicsit egymást is jobban megismerhettük és láthattuk, hogy valóban a katolikus egyház legalábbis – ahogy a két római katolikus professzor megjelenítette ezt – nem egészen ugyanaz, ahogyan mi sokszor vélekedünk róla és nem egészen csak az a katolikus egyház ahogyan búcsújáró helyeknek hirdetőtábláin látjuk.

A nyilatkozat tartalmazza azt, amivel mindannyian egyet tudunk érteni, és ezért azt kell mondani, hogy egy óriási előrelépés ez a közös nyilatkozat, mert a 15. pontban ott olvassuk ezt a mondatot, de tulajdonképpen az egész pontot felolvashatom: „Közös a hitünk, hogy a megigazulás a Szentháromság Isten műve. Az Atya elküldte Fiát e világba a bűnösök üdvösségére. A megigazulás alapja és feltétele, hogy Krisztus emberré lett, meghalt és feltámadt. A megigazulás ezért azt jelenti, hogy maga Krisztus a mi igazságunk, amelyben az Atya akarata szerint a Szentlélek által részesedünk. Közösen valljuk: egyedül kegyelemből, Krisztus üdvözítő művébe vetett hitben, nem saját érdemünk alapján fogad el minket Isten és kapjuk a Szentlelket, aki megújítja szívünket, képessé tesz és felszólít jó cselekedetekre.” Ha egy szigorlaton egy teológiai hallgató azt mondja, hogy ezt érti megigazuláson, akkor feltehetően jelest kap feleletére.

Nagy probléma azonban, hogy ötszáz év vitái vannak a hátunk mögött és ezért a szavakon nem ugyanazt értjük, vagy, ha ugyanazt is értjük, van valami mellékzöngéjük. A szavak mellett, a szavak értelme mellett ott van az a gyakorlat, amit az egyházaink folytatnak és akkor hallva azt, amit a másik fél mond, mindjárt melléje gondoljuk gyakorlatát, és ez természetesen kölcsönös, tehát ők is melléje gondolják. Emiatt mégis hallatlanul nehéz a teljes egyetértés, és ezért ez a nyilatkozat nemcsak ezt a mondatot tartalmazza, vagy ezt a szakaszt, amiben teljes egyetértés van. A derekas része a nyilatkozatnak e megállapítás után következik, ahol hét cím alatt, hét vitatott teológiai témát tárgyal. A hét téma mindegyikét három bekezdésben tekinti át. Az első bekezdések így kezdődnek: „Közösen valljuk...” és itt azt mondják el, amit közösen tudnak mondani róla, utána pedig egy-egy bekezdésben a katolikusok, illetve az evangélikusok mondják el azt, ami az ő sajátosságuk, végeredményben azt, amiben nem egyetértés, hanem különbözőség van. Ez a közös nyilatkozat tehát úgy közös, hogy bizonyos dolgokat közösen állítanak, de ugyanakkor ugyanezekről a dolgokról azt is megállapítják, hogy különbségek is vannak közöttük.

Egyáltalán nem arról van szó, – amit olykor lehetett hallani, – hogy a két egyháznak a teológusai most már teljesen megegyeztek volna a megigazulástanban és nincsen semmi különbség. Nincsen arról sem szó, amit szintén lehetett olvasni, hogy az evangélikusok elárulták volna reformációt, és most egy új megigazulástan van ebben a nyilatkozatban, egy olyan megigazulástan, amely megfelel a római katolikusok szája ízének. De természetesen fordítva sem áll a dolog, tehát azt sem lehet mondani, hogy a katolikusok olyat mondtak volna, amivel ők mindazt, amit eddig vallottak, tanítottak és gyakoroltak, visszavonták volna. Ha éppen akarjuk ezt a kifejezést használni, mondhatjuk azt, hogy ez egy kompromisszum, de ez nagyon rossz szó lenne, mert egymással alkudozó felek megegyezésére, vagy egyezkedésére emlékeztet. Nem ez a helyzet. Bizonyos dolgokban az egységet mondják ki, és ugyanakkor megállapítják a különbséget. Nagyon egyenes a nyilatkozat maga és kimondja azt, hogy az alapvető igazságokban egyetértés van, megmaradtak viszont különbségek is, amelyeknek a tisztázásán fáradozni kell. Kimondják azonban, hogy a különbségek, amelyeket itt leírnak, vagy jeleznek nem elválasztóak. A fogalmazás pontos jelentésén, hogy a különbségek „elfogadhatóak, tűrhetőek, vagy nem elválasztóak” lehet gondolkodni. A fordításnál mi német, angol és francia szöveget vettünk kézbe és elég nagy különbségek voltak közöttük. Végeredményben azt jelenti ez, hogy vannak alapigazságok, amelyekben egyetértünk, és ezért a másikat elfogadjuk keresztyénnek. Vannak különbségek is, ezek a különbségek azonban nem akadályozzák azt, hogy a másikat keresztyénnek tartsuk.

Egy lábjegyzetben szerepel, hogy az egyház szót használják, mindig abban az értelemben, ahogyan a két fél ezt érti, de nincs egység az egyház szó értelmezésében. Ez tulajdonképpen a Dominus Iesus című iratban felvetetett kérdésnek az előrevetítése. De ezt a kérdést itt kikapcsolták. Ez nagyon fontos dolog tudnivaló. Ez a párbeszéd és ez a közös szöveg csak úgy jöhetett létre, hogy minden más kérdést kikapcsoltak. Nem beszéltek tehát arról, hogy az evangélikusok, akik az asztal másik oldalán ülnek, ők egyház vagy nem egyház. Az evangélikusok sem mondták azt, hogy beszéljünk arról, hogy Máriának a társmegváltó szerepéről mit tanítanak, ezzel nem foglalkoztak, mert akkor még ötven évig kellene ott ülni. Tehát csak arról beszéltek, ami a megigazulással kapcsolatos. Ez érthető, de természetesen ebben van az egész vállalkozásnak a kérdésessége. Mindenütt viszont, ahol emberek között valami probléma van, nyilván azt mondják, beszéljünk most erről, a többi kérdést hagyjuk. A családban is így van, hogy akkor most erről beszélünk, mert ha hozzuk az elmúlt tíz év, vagy évtizedek problémáit, akkor nincs vége, akkor elölről kezdünk mindent. A témát körül kell határolni. Itt is ez történt, és semmiképpen sem szabad arra gondolni, hogy ezzel most már minden kérdés megoldódott.

Milyen volt a Közös Nyilatkoztat fogadtatása?

Nem volt szerencsés, ahogy ezt az iratot a sajtó, a TV, de még egyházi emberek, sőt, a Lutheránus Világszövetségnek némely hivatalos emberei is beállították, – katolikus oldalról is lehetne ilyen szövegeket találni, – amikor túlzott jelentőséget tulajdonítva beszéltek az iratról és túlzott reményeket fűztek hozzá. Olyan dolgokat mondtak a jelentőségéről, ami nincsen benne ebben az iratban. Aki tud olvasni és írni, – s minden magasabb tanulmány célja, hogy olvasni, azaz szöveget érteni, és írni, azaz gondolatainkat kifejezni tudjuk, ezért azt gondolom, hogy protestánsoknak, Bibliaolvasóknak olvasni és írni kell tudniuk, tehát – meg képes megállapítani, hogy valami meg van írva vagy nincs megírva. Ennek alapján elmondható, hogy semmiképpen sincsen szó teljes egységről. Ez egyértelmű a Közös Nyilatkozatból. Az irat tálalása azonban olyan volt, hogy éppen a körítés miatt okozott óriási csalódást a Dominus Iesus című irat, mert a kettőt ellentétben lévőnek érezzük, és ellentétben is van, még akkor is, ha jól olvassuk a két iratot. Ha egyszer azt mondjuk, hogy elviselhetők a különbségek, elfogadhatók a különbségek a megegyezés ellenére és mellett, akkor ez vajon nem azt jelenti, hogy testvérek vagyunk, nem vagyunk egyek, de testvérek vagyunk? Ez a kettő ellentétben van egymással.

Milyen út előtt állunk?

Az elmondottak jól érzékeltetik, hogy az egységen való fáradozás hallatlanul nehéz és rögös út. Egyrészt fáradozni kell az egységért, másrészt sem türelmetlennek, sem rajongónak nem szabad lenni. Nem gondolhatjuk rajongva, hogy ha valamit közösen tudunk tenni, akkor már egyek vagyunk. Ha pedig nem tudunk ezt vagy azt együtt tenni, nem szabad türelmetlenül kétségbe esni, hogy mi már nem tartozunk össze. Józanságra van szükség. Amikor pedig majd megjelenik a Közös Nyilatkozat szövege az Augsburgban elhangzott beszédekkel együtt, olyan anyagot vehetünk kézbe, amelyet érdemes és szükséges újra és újra elemezni. S tanulságos lesz róla egymással beszélgetni.

A nyilatkozat azóta már meg is jelent és honlapunk régebbi változatában, online itt olvasható:

https://www.lutheran.hu/nyilatkozat/