Egyházkerületünkben lázasan folyik a készülődés a szeptember 27-én tartandó artikuláris napra. A régi időket idézve nagy távolságokból és különböző irányokból gyalogosan, lovas kocsik kíséretében kelünk útra, hogy az egykori artikuláris településen, Nemescsóban Isten igéje körül együtt lehessünk. Ezzel a különleges programmal szeretnénk tisztelegni eleink hűsége, helytállása és különösképpen Isten megtartó irgalma előtt. Nem titkolt szándékunk, hogy közelebb hozzuk és megismertessük azt a százéves történelmi időszakot, amelyről sajnos kevesebbet tudunk, mint kellene.

A magyar protestáns egyházak fél évezredes történelméből kereken száz évig,1681-től1781-ig tartott ez a bizonyos, úgynevezett „artikuláris” idő. Sajnos sokan még egyházunkon belül sem tudják, hogy olyan ősök leszármazottai és örökösei vagyunk, akiknek óriási áldozatot kellett hozniuk azért, hogy egyáltalán evangélikusok maradhassanak. Elképesztő, hogy mi mindenen mentek át! Nemcsak vallási területen, hanem mindennapi életükben is hátrányos megkülönböztetésben volt részük a törvény előtt – csak azért, mert evangélikusok voltak. Hitbeli örökségükhöz mégis ragaszkodtak, és továbbadták utódaiknak. Hősies helytállásuk nélkül már régen befejeződött volna hazai evangélikus történelmünk.

Természetesen az artikuláris száz év is a közvetlen előzmények ismeretében válik igazán érthetővé. A Habsburg Monarchia katolikus vallású vezetői úgy döntöttek, hogy megtisztítják birodalmukat az „eretnekektől”, vagyis a reformáció követőitől. A zsarnoki hatalom minden eszközét bevetették. A protestáns lelkészeket bíróságok elé idézték, majd koncepciós perekben halálbüntetéssel fenyegették meg őket. Az életükért cserébe lelkészi szolgálatuk feladását, az ország elhagyását, illetve a rekatolizálást ajánlották fel számukra lehetőségként. Akik nem fogadták el ezeket az „ajánlatokat”, azokat gályarabságba küldték…

A lelkészek kikapcsolása után a még evangélikus és református tulajdonban lévő épületeket, iratokat lefoglalták, és ténylegesen beszüntették a protestánsok vallásgyakorlatát. Az ellenreformáció ezen legsötétebb, legdurvább és legtöbb szenvedést hozó időszakát, a korábban virágzó reformált egyházi életet teljesen eltipró korszakot nevezi a protestáns egyháztörténelem „gyászévtizednek”.

Az evangéliumot értéknek tekintő eleink azonban ebbe nem törődtek bele. A könyörtelen elnyomás, a hittel szembeni erőszak ellen fellázadtak. Felkelések és szabadságharcok robbantak ki az országban többfelé. A hatalom kénytelen volt engedményt tenni.

Az 1681-essoproni országgyűlés a vallási feszültség oldására bizonyos szelepeket épített a rendszerbe, és korlátozott vallásszabadságot kínált a protestánsoknak. A XXVI. törvénycikk a királyi Magyarországon vármegyénként két helyen és a szabad királyi városokban bizonyos megkötések mellett engedélyezte a protestánsok vallásgyakorlatát. A törvény nevesítve felsorolja azokat a településeket, amelyeken megengedték a protestánsoknak, hogy hitük szerinti istentiszteletet tartsanak. Ez a felsorolás az articulum, amelyről a korszak is kapta a nevét.

Ez a rendelkezés a mai Magyarországnak csupán egy kis észak-dunántúli részét érintette, amely éppen nem volt török kézen. nem volt török kézen. Ebben a régióban az articulus két vármegyében négy települést nevesít: Vas vármegyében Nemescsó és Celldömölk, Sopron vármegyében pedig Nemeskér és Vadosfa szerepel a listán. Ezeken kívül mint szabad királyi város Sopron kapott evangélikus vallásgyakorlati jogot.

A vallásgyakorlatra kijelölt artikuláris helyek nem forgalmas és központi fekvésű városok, hanem eldugott, parányi települések voltak. Ebből is látszik, hogy a hatalmi cél nem változott. A rendelkezés nem a protestáns vallásgyakorlat megújulását kívánta elérni, hanem cinikusan azt célozta, hogy a nehéz feltételek szegjék kedvét a protestánsoknak, és maguktól hagyják abba a hitük gyakorlását…

A szeptemberi artikuláris napon Isten megtartó kegyelmének csodáját és eleink evangéliumi hithez való elkötelezett ragaszkodását kell meglátnunk. Nem sebeket szeretnénk feltépni, hanem felfedezni azt az erőforrást, amelyből ők is merítettek. A fagyos ellenszélben nagyon komoly áldozatot kellett hozniuk azért, hogy evangélikus istentiszteleten vehessenek részt, hogy anyanyelvű prédikációt halljanak. Sok órát kellett gyalogolniuk vagy lovas kocsin utazniuk. Távolabbi településekről, a mai Burgenland területének nagyobb részéről, de még a mai Szlovéniához tartozó Muravidékről is Nemescsóba jártak akkoriban az evangélikusok templomba. A távol élőknek már előző nap el kellett indulniuk, mert több mint száz kilométerről fizikailag képtelenség volt néhány óra alatt odaérni.

Találkozónknak külön értéke, hogy a burgenlandi evangélikusok is elindulnak Manfred Koch szuperintendens úr vezetésével gyalogosan Rohoncról (Rechnitz). Vendégeket várunk a Muravidékről és természetesen kerületünk gyülekezeteiből is. Én magam és a velem tartók hajnali öt órakor indulunk gyalog a keleti irányból, Bükről. Útközben megállunk pár percre Csepregen, ahol az ellenreformációs üldözés során meghalt 1223 evangélikus mártírunk emlékére koszorút helyezünk el a Szent Miklós-plébániatemplomnál.

Emléknapunkkal szeretnénk újra felfedezni azt az erőt, amely eleinket a legnehezebb időkben is megtartotta, és amely ma is élő és működő forrás lehet számunkra. Rá szeretnénk csodálkozni Isten bölcsességére, aki nem csak a bibliai József-történetben mutatta meg, hogy még a rosszat is jóra tudja fordítani, és fel tudja használni övéi javára.

A viharos ellenszél megedzette, megerősítette evangélikus őseinket is. Amikor ez a nehéz korszak véget ért, és II. József türelmi rendelete lehetővé tette új evangélikus templomok építését, azok szinte gomba módjára, százával nőttek ki a földből.

Bízom benne, hogy a fárasztó út segít nekünk abban, hogy jobban megértsük és megbecsüljük evangélikus örökségünket. A feltáruló nehéz múlt hátterén más megvilágításba kerülnek mai lehetőségeink és szabadságunk is. Ma sokkal könnyebben elérhetők evangélikus alkalmaink, éljünk hát ezekkel a lehetőségekkel. Ma természetes, hogy anyanyelvünkön hallgathatjuk Isten igéjét, és megélhetjük a közösséget evangélikus gyülekezeteinkben élő hittestvéreinkkel. Használjuk ki, és ne felejtsünk el hálát adni és köszönetet mondani ezért!