Az Egyházak Világtanácsa imára hív Korea egységéért

Az Egyházak Világtanácsa imára hív Korea egységéért

Share this content.

Forrás: www.oikoumene.org, reformatus.hu
Az Egyházak Világtanácsa (EVT) idén is arra buzdítja tagegyházait, hogy csatlakozzanak a Koreai-félsziget békés újraegyesítéséért kezdeményezett imakampányhoz augusztus 9-én.

A Koreai-félsziget békéjéért és újraegyesítéséért kezdeményezett imakampányban való részvételre minden évben meghívást kapnak a keresztyének világszerte. A Koreai Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a Koreai Keresztyén Szövetség által közösen előkészített imádságot hagyományosan az augusztus 15-ét megelőző vasárnap használják az EVT tagegyházai. Ez a nap idén augusztus 9-re esik.

Augusztus 15. ugyanis, amit mind Észak-, mind Dél-Koreában a felszabadítás napjaként ünnepelnek, Korea japán megszállás alóli 1945. évi függetlenedésének dátumát jelöli. A sors iróniája, hogy ugyanezen a napon történt meg az ország kettéválása és vette kezdetét a Koreai-félsziget megosztottsága.

„A Koreai-félsziget megosztottsága két különálló országra, Északra és Délre, korunk egyik legnagyobb politikai és lelki kihívása” – nyilatkozta Peter Prove, az EVT Nemzetközi Ügyek Bizottságának (CCIA) igazgatója. „A minden évben sorra kerülő imanap, amelyet a határ két oldalán élő keresztyének közösen szerveznek, jelentős esemény az észak- és dél-koreai nép szolidaritásában” – tette hozzá az EVT főtitkár-helyettese.

Az EVT az „igazság és béke zarándoklata” keretében csatlakozik a kezdeményezéshez, amit a dél-koreai Puszán városában 2013-ban ülésező nagygyűlésen az ökumenikus mozgalom új paradigmájaként fogadtak el a tagegyházak. A nagygyűlés hivatalos közleményt is kiadott a Koreai-félsziget békés újraegyesítéséről, elkötelezve magát arra, hogy támogassa Észak- és Dél-Korea népeit „az igazságosságért, békéért és életért folytatott küzdelmükben”.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!