Illő és méltó, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház által alapított legrangosabb elismerést, az Ordass Lajos-díjat a kuratórium döntése alapján az első alkalommal dr. Terray László, Norvégiában élő nyugalmazott evangélikus lelkész testvérünk kapja.

Ünnepi nap és óra ez a mai. Hosszú és nehéz út vezetett el e felemelő pillanatig, amikor Terray László testvérünk és a Magyarországi Evangélikus Egyház, ahonnan õ jött, újra egymásra talál.

Figyelem! Nem Terray László érkezett vissza immáron hivatalos és ünnepi keretek között is a Magyarországi Evangélikus Egyházba, hanem a Magyarországi Evangélikus Egyház érkezett vissza Terray Lászlóhoz. Nem a tékozló fiú tért vissza az atyai házhoz, hanem a tékozló atyai ház – azaz a magyarhoni evangélikus anyaszentegyház – tért vissza hosszú és gazdag életpályát befutott fiához, Terray Lászlóhoz.

Mert nemcsak a Kádár/Káldy-korszak „közösítette ki” őt, hanem még 2001-ben is, több mint egy évtizeddel a rendszerváltozás után az alábbi szavakkal kellett méltatnom őt az Evangélikus Élet hasábjain, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által adományozott Károli Gáspár-díj átadása után: „Ordass Lajos első biográfusának, a nemzetközi Ordass-kutatás koordinálójának, külföldi egyháztörténeti szimpozionok szervezőjének, a missziológia tudósának a hazai egyházában mintha még mindig el nem ismertség, mellőzöttség lenne osztályrésze! (A Károli Gáspár-díjat is világi fórumtól: a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától kapta. Díszdoktorátust pedig a Romániai Protestáns Teológiai Fakultás adott neki Kolozsvárott 1993-ban.) Idehaza munkásságát a hivatalos egyházi elismerés hiányában egyedül az Ordass Lajos Baráti Kör méltányolta. Minden bizonnyal oka van annak, hogy a magyarországi evangélikus egyházi közvélemény mind ez idáig nem ismerhette meg, hogy ki is valójában Terray László. A valódi rendszerváltozás egyházunkban csak akkor történik meg, ha az igazi értékek is fokozatosan a helyükre kerülnek.”

Terray László 1924-ben született Miskolcon. A lelkészi pálya választásában nagy szerepet játszottak egykori vallástanárának, Weiszer Eleknek az indítása és Túróczy Zoltán püspök evangelizációi. 1946-ban szentelte őt lelkésszé Ordass Lajos püspök.

1948-ban a Lutheránus Világszövetség ösztöndíjával került Norvégiába. Megbetegedése, valamint a magyarországi kommunista hatalomátvétel miatt külföldön maradt. Norvégiában néhány éven belül letette a lelkészi szolgálathoz szükséges vizsgákat. Elsajátította a lapp nyelvet is, s tanulmányozta a laestadiánus ébredési mozgalmat.

1954-ben az oslói missziótudományi intézetben kapott állást a neves norvég missziológus, Olav G. Myklebust asszisztenseként. Tíz éven át a Norvég Evangélikus Missziói Tanács elnöke volt. 1956 decemberétől három hónapig egy norvég állami bizottság tagja, amely ezerötszáz magyar menekültet telepített át Norvégiába.

1963-ig Oslóban magyar lelkészi szolgálatot is vállalt. Kezdettől fogva részt vett a Külföldön Élő Magyar Evangélikus Lelkigondozók Munkaközösségének szervezésében, húsz éven keresztül mint ügyvezető elnök, tíz évig pedig mint az Útitárs című folyóirat szerkesztője. 1978 és 1990 között a munkaközösség teológiai lapjának, a Koinoniának a kiadójaként is dolgozott. Majdnem negyed századon keresztül a Norvég Egyházi Misszió által fenntartott, Monte Carlóból sugárzott rádióműsorok felelős szerkesztője, 1985-ben pedig két hónapig egyházkerületének „megbízott püspöke” volt.

Terray László lelkészi és egyházszervezői munkája mellett igen kiterjedt missziológiai tevékenységet és a hazai egyházzal kapcsolatos szervezői feladatokat is vállalt. Nevéhez fűződik a Nemzetközi Ordass Alapítvány megszervezése, az Ordass-archívum létrehozása.

Ordass Lajosról írt életrajza 1983-ban norvég, majd hamarosan német és a kilencvenes évek második felében angol nyelven is megjelent. Vajta Vilmos így méltatta munkásságát: „Neki köszönhetjük az első életrajzot Ordass Lajosról, valamint a kommunista rendszerhez alkalmazkodó hazai »hierokrácia« jellemzését. Mindezzel a magyar egyháztörténet-írás és korunk egyházi helyzetének jövendő értékeléséhez lényeges alapot vetett.”

Éles precizitása sokakat kényelmetlenül érintett. Egyházvezetők vagy pozícióban lévők részéről megannyiszor elhangzott, hogy „külföldre szakadt testvéreink ne akarjanak bennünket kioktatni, hogy miképpen kell élnie az egyháznak a szocializmusban”. Csak a felszínt látók fogadták el ezt az egykori okoskodást. A kifinomult hallásúak felismerték benne a hatalom hangját. A félreállítottak, az alulmaradni tudók, a kereszthordozók, Krisztus rejtett egyháza, az ecclesia abscondita nem ezt a panelt visszhangozta akkor sem, hanem a szenvedéssel szolidáris, segítséget nyújtó testvéri kezet ragadta és szorította meg Terray egyes megnyilvánulásai kapcsán.

Igen, a kommunizmus idején a pártállam és az akkori egyházi vezetők szemében Terray László a megfigyelt ellenség volt: egy alkalommal a Ferihegyi repülőtéren elvették tőle a nála lévő iratokat, és tíz éven keresztül nem kapott beutazási vízumot Magyarországra. Testvéreinek és barátainak azonban távollétében is lelki tartást jelentett.

A kelet-európai rendszerváltás után különösen sokat munkálkodott azon, hogy a fiatal magyar egyháztörténészek sikeresen bekapcsolódhassanak a nemzetközi kutatás vérkeringésébe. A Budapesten tevékenykedő Gisle Johnson missziói lelkész életéről is könyvet írt.

Másfél évtizede joggal nevezte őt Dóka Zoltán – Kendeh Györgyhöz hasonlóan – „egyházunk utazó püspökének”. De nemcsak Magyarországon, hanem Erdélyben is. Az ottani evangélikus gyülekezeteket a norvég egyház révén tudta támogatni. Munkásságát ezért honorálták ott tiszteletbeli doktori címmel.

Az itthoniakon is rendszeresen segített. Mindig ott termett, ahol baj volt. Saját nevét vagy a támogatás forrását sokszor anonimitásban hagyta. A hivatalosaknak Terray neve a rendszerváltozás előtt nemkívánatosként s még a rendszerváltozás után is kényelmetlenül csengett. Mert egyházvezetőkkel diplomáciai paktumot sohasem kötött. Eddig ezért sem törhetett magának utat munkássága a hazai egyházi közvéleményben.

Terray László szenvedélyesen az ügynek, az evangélium igazságának él, és ugyanakkor egészségesen hűvös tárgyilagossággal tudja kutatási eredményeit a nyilvánosság elé tárni. Szívóssága tiszteletet, embersége szeretetet ébreszt bennünk. Megismerte Krisztus keresztjét, s ezért is tudta „felvigyázóként” ébren tartani bennünk a kereszthordozás nekünk adatott példáját, Ordass Lajos hitvalló életművét. A Krisztus-követésről, a kereszthordozásról, az egyház tegnapi vagy régi történetéről is csak az tud hitelesen szólni, aki valamit maga is hordoz Krisztus keresztjéből.

Tisztelt Püspök Urak! Igen Tisztelt Zsinat! Ünneplő Gyülekezet! Tisztelt Egybegyűltek! Az elhangzottak jegyében tisztelettel jelentem, hogy a mai napon, ebben az ünnepi órában nemcsak az történik, hogy Terray László az övéihez, a saját egyházába hazaérkezett, hanem a Magyarországi Evangélikus Egyház is az „övéjéhez” visszaérkezett.

Mindezek alapján megállapíthatjuk, hogy minden látszat és minden nehézség ellenére a rendszerváltozás – hosszú és gyötrelmes vajúdás után – a Magyarországi Evangélikus Egyházban is végre bekövetkezett.