Öt lelkész tett sikeres parókusi vizsgát az Északi Evangélikus Egyházkerületben

Öt lelkész tett sikeres parókusi vizsgát az Északi Evangélikus Egyházkerületben

Share this content.

Budapest – Az Északi Egyházkerület Püspöki Hivatala által meghirdetett parókusi alkalmassági vizsgálatra öt beosztott lelkész jelentkezett. 2013. február 21-én, a szóbeli meghallgatáson, a törvényben foglaltak alapján négyfős bizottságok előtt bizonyíthatták alkalmasságukat a lelkészek: a püspök, az esperes, a felügyeletet végző lelkész, illetve a jelölt elnöktársa, az egyházközségi felügyelő előtt. Szöveg: Horváth-Hegyi Áron. Fotó: László Virgil

Az önálló lelkészi munkavégzés alkalmasságát vizsgáló bizottság elsősorban az öt írásbeli munkáról beszélgetett, majd a teológiai tudás gyakorlatban való alkalmazásával kapcsolatban faggatta a fiatal lelkészeket. 

A hatórás vizsgáztatás eredményeképpen dr. Fabiny Tamás püspök öt parókus lelkészi oklevelet adhatott át: Asztalos Richárdnak, a Tokaj és Környéke Evangélikus Egyházközségben, Chikán Katalinnak, a Dunakeszi Evangélikus Egyházközségben, Malik Péter Károlynak, a Lucfalvai Evangélikus Egyházközségben, Török Anettnek, a Pilisi Evangélikus Egyházközségben, valamint Zsugyel-Klenovics Katalinnak, a Nógrádi Evangélikus Egyházközségben szolgáló lelkésznek.

Így nevezettek bekerültek a parókusi jogkörrel felruházható lelkészek sorába. Isten kísérje szolgálatukat egyházunkban és családjaikban egyaránt!

Hivatkozások: További képek. -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!