Az elhatározást megerősítette az adománygyűjtés, amelynek összegéből az idei nyár folyamán, az eredeti Sándy sablonok alapján Szücs András, a Képzőművészeti Egyetem festő szakos hallgatója készítette el a jelképeket.
Az istentisztelet liturgiáját Csorba János igazgatólelkész vezetésével a nádorvárosi gyülekezeti rész lelkészei, Berényi Rudolfné Mesterházy Zsuzsanna és Szabó János végezték. Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspökének igehirdetése Apostolok Cselekedetei 7. fejezetének 56. a versét alapul véve (Ekkor így szólt: „Íme, látom az eget megnyílva”) a nyitott ég távlatára irányította a gyülekezet figyelmét, melyet a szimbólumok képi megformálása hoz közel hozzánk, melyek emlékeztetnek bennünket az értük cselekvő Istenre.
Az ünnepi istentisztelet keretén belül Berényi Rudolfné Mesterházy Zsuzsanna lelkésznő igei útmutatással magyarázta a szimbólumok jelentését. A repülőcserkészek, pedig Szabó János lelkész által külön erre az alkalomra tervezett, egy-egy szimbólumot ábrázoló könyvjelzőt adtak át a gyülekezet minden tagjának. Az örömteli alkalom zárásaként úrvacsorai közösségben is együttlehettünk.
A képek és magyarázatuk hamarosan kis füzet formájában megjelenik.