Ha azt mondom, vitézavatáson jártam, valószínűleg sokak részéről értetlenséget tapasztalhatok. Manapság is vannak vitézek? Mit jelent az, hogy vitéz, miért kell őket avatni és hogyan illik ez bele a XXI. századi értékrendünkbe? A válaszokhoz nézzük röviden az előzményeket: A vitézavatás a több mint 800 éves hagyománnyal rendelkező vitézség kiemelt eseménye, mikor is az 1920-ban alapított Vitézi Rend új vitézeket fogadott soraiba ünnepélyes keretek között. 

A közel száz évvel ezelőtti alapításakor a Vitézi Rend megfogalmazott célja „utódaikban is jutalmazni és az ország hűségében megtartani mindazokat, akik a világháborúban és a forradalmak alatt egyéni vitézségük és nemzeti érzelmükkel kitűntek; érdemeik méltánylásával ápolni a hazai erényeket és egyúttal állandó értékű nemzetvédelmi szervezetet teremteni úgy a kívülről jövő, mint a belső romboló erők újbóli forradalmi kísérleteivel szemben.” 

Ahhoz, hogy valaki a hierarchikusan felépülő Vitézi Rend tagja lehessen, korábban a világháborúk során elnyert, a viselt honvédségi állománycsoportjához igazodóan meghatározott fokozatú kitüntetéssel kellett rendelkeznie, ezen túlmenően kiemelkedő szolgálattal kellet a mindennapjait élnie. Aki megfelelt a szigorú feltételeknek, a Vitézi Rend tagjává válhatott, amely a tradicionális külsőségek között megtartásra kerülő Vitézavatás keretén belül valósult meg. Az avatandókat egyesével szólították, majd a vitézek vezetője, a főkapitány az avató pallossal megérintve a térdeplő zsámolynál térdelő jelölt vállát, „Vitézzé avatlak” kijelentéssel az illetőt a Vitézi Rend tagjává avatta. Ezt követően a felavatott vitéz jogosulttá vált a „vitéz” előnév használatára, és a „nemzetes úr” megszólításra. A Vitézi Rend tagjai korábban kisebb földbirtokot is kaptak.

A II. világháborút követően sok szervezethez hasonlóan a Vitézi Rendet is feloszlatták, ám a külföldre került vitézek tovább folytatták tevékenységüket. 1990 után, az újból szabad Magyarországon pedig a Vitézi Rend az új jogszabályi környezethez igazodva újjá éledhetett. A mai vitézek a hagyományőrzésen túl, kiemelt feladatuknak tekintik a két világháború hőstetteinek archiválását, a hősök felkutatását, hadisírok ápolását, megemlékezések és történelmi előadások szervezését, a Rend idős és elesett tagjainak támogatását, emléktáblák és emlékművek állítását, továbbá a hadisírgondozást.

Évente egy alkalommal a Vitézi Rend új tagokat avat, mely hagyományosan a történelmi egyházakat képviselő lelkészek jelenlétében történik. A Történelmi Vitézi Rend ez évben szeptember 26-án a Máriaremetei Kisboldogasszony Bazilikában tartotta a vitézavatási ünnepét. Ennek során az újonnan avatásra kerülők a régi avatási szokásokhoz híven a Rend vezetői, tagjai, a történelmi zászlók és a Szent Korona hiteles másolata előtt tettek esküt a vitézi életre. Ezután egyenként járultak vitéz Hunyadi László főkapitány elé, hogy vállukat az avató pallossal megérintve vitézzé ill. a Vitézi Rend tagjává fogadja őket. Ez alkalommal az elsőként felavatott vitéz, Pőcze István evangélikus lelkész volt, akit a közelmúltban neveztek ki a Nemzetőrség címzetes protestáns tábori püspökévé dandártábornoki rendfokozatban (Pőcze Istvánt a Nemzetőrség nevezte ki, ott viseli ezt a rendfokozatot. Ez nem evangélikus egyházi rang - a szerk.). A szívhez szóló ünnepi igehirdetésben, melyet János evangéliuma 6,66-69 versei alapján tartott, ő szólt a zsúfolásig megtelt templomi gyülekezethez, kik között több politikus és ismert közéleti személyiség is megjelent.

A Vitézavatást követően az ünnepeltek és vendégeik ebéden vettek részt a templomkertben, ahol lehetőség nyílt a kötetlen ismerkedésre és beszélgetésre. Bizonyára vannak, akik idejétmúltnak gondolnak egy ilyen szervezetet, mint a Vitézi Rend, azonban mindig is szükség lesz olyan magyar emberekre, akik az egyetemes isteni és emberi értékrend valamint a nemzeti érzelmű és elkötelezésű vitézi hagyományok szerint élnek és végzik munkájukat. Számomra nagyon megtisztelő volt, hogy egy ilyen különleges és magasztos rendezvényen személyesen is részt vehettem.