Az énekkarunk körülbelül 60 fős, de a kiutazók létszáma mindössze 40 fő lehetett. Nagy gondot okozott a válogatás, ki legyen az, aki végül érdemes lesz a külföldi utazásra. Végül 42 gyerekkel indultunk útnak 2015. október 16-án délben.
Az esti órákban érkeztünk meg Ottakringbe, ahol nagy szeretettel vacsorával és meleg teával fogadott minket az evangélikus gyülekezet lelkésznője, Daniela Schwimbersky. Már itthon tudtuk, hogy egy templomban fogunk aludni. A gyerekek gyorsan feltalálták magukat és még az oltár alatt is aludtak polifoam matracon, hálózsákban. Vidám együttlétben, nevetésben, éneklésben az elkövetkező két napban nem volt hiány.
Nagy izgalmat jelentett számunkra a két bécsi szereplés, főleg, hogy az újjáalakult énekkar tulajdonképpen egy nappal az indulás előtt debütált a Veczán Pál Egyházmegyei Kórustalálkozón. Főpróba gyanánt a schönbrunni kastély csarnokában énekeltünk nagy sikerrel. Az ottani látogatók tapsviharral köszönték meg az előadást.
Az első szereplés szombaton az Auferstehungskirche-ben volt, ahol 20 percet kellett énekelnünk a hálás közönség előtt. A koncert után sokan gratuláltak a gyerekeknek és nekünk, tanároknak is, többek között Yasuko Yamamoto a hangverseny szervezője és OKR Karl Schiefermair az osztrák evangélikus egyház oktatási osztályának a vezetője.
Vasárnap a Gustav Adolf Kirche-ben az istentisztelet keretében énekeltünk négy dalt a repertoárunkból, egy evangélikus éneket – Lobet den Herren - német nyelven, illetve a helyszínen Yamamoto segítségével megtanult, mondhatni rögtönzött evangélikus kánont - Lobet und preiset ihr Völker. A prédikációban Hansjörg Lein esperes úrtól elhangzott, hogy Luther is úgy tartotta, hogy a teológia után az éneklés a legfontosabb dolog. Továbbá elhangzott, hogy az énekléshez nemcsak a hangunkra van szükségünk, hanem abban az egész testünk részt vesz. A zene segítségével minden ember egy nyelvet beszélhet, mindannyiunkat összeköthet, és a szívek együtt dobbanhatnak, miközben ezen a különleges módon dicsérjük Istent. Nagyon kedvesen, kis szeretetvendégséggel köszönték meg nekünk az előadásunkat.
Ezután szomorú szívvel búcsúznunk kellett itteni kedves vendéglátóinktól, emberektől, Bécs városától, és mindössze az a vigaszunk maradt, hogy nagysikerű szerepléseinknek köszönhetően több meghívással a tarsolyunkban térhettünk haza, és hogy szeretettel visszavárnak bennünket.