Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város.” (Mt 5, 14) A vecsési lelkésznő ezekkel a szavakkal nyitotta meg az október 17-i jótékonysági kulturális napot. Heinemann Ildikó a hallgatóság elé idézte a jelenlegi evangélikus templomról készült legelső képeket: 1971-ben az épület még a kis – akkoriban ültetett – gesztenyefák fölé magasodott. Ma azonban más a helyzet: a gyönyörű gesztenyefasor árnyékában megbújik a kicsiny gyülekezeti hajlék. Van, aki észre sem veszi, hogy egy templom mellett sétál el az Erkel utcában. A gyülekezet példátlan összefogással – amelynek többek között része ez a kulturális nap is – készül arra, hogy ki tudja bővíteni templomát, és látszódjon az, hogy itt, a vecsési evangélikusok körében élettel teli közösség formálódott. A lelkésznő hangsúlyozta, hogy mégsem a templomtorony magassága számít: az istenhitünk kell, hogy világítson ebben a világban. Látszódnia kell, hogy vannak ebben a városban Jézust követő emberek.
A jótékonysági nap kezdetén Szűcs Lajos országgyűlési képviselő és Szlahó Csaba polgármester is köszöntötték az egybegyűlteket, és támogatásukról biztosították a gyülekezet tagjait a templomépítés kapcsán.
A kulturális nap sokszínű programja a gyülekezettörténeti kiállítás megnyitójával folytatódott. A tárlatot Gál István vecsési helytörténész állította össze. Az 1923-ban alakult gyülekezet ma már harmadik templomát használja, s ez az, amit ki szeretne bővíteni. Az érdeklődök a három templom nem mindennapi történetével és a jövőbeli tervekkel is megismerkedhettek, ezen felül a Gál „tanár úr” készítette professzionális makettet is megtekinthették.
Mindeközben a gyerekeket a Kisspista Színház tagjai szórakoztatták mesés játékukkal. A kicsik emellett egész nap kézműves foglalkozásokon vehettek részt.
A koncertek sorát az evangélikusok kórusa, a Vecsernye nyitotta meg. Az elsősorban afrikai eredetű dallamokat előadó, életvidám énekkar örömteli hangulatot teremtett a színházteremben. A helyiek büszkesége, Károly Edit énekművésznő operett számokkal szolgált, majd a népszerű dallamokat játszó Bavorák Soxophone Quintet lépett a színpadra.
Ezek után dr. Fábri György egyházkerületi felügyelő, Mucsányi János, az MTVA Vallási Szerkesztőségének vezetője, valamint dr. Pátkai István, a Magyarországi Mentálhigiénés Szövetség képviselője folytatott nyilvános eszmecserét a templomépítés korunkbeli lehetőségeiről. Mucsányi János hangsúlyozta, hogy egy modern templomnak multifunkcionális térként kell szolgálnia, ahol nemcsak az istentiszteletnek van helye, hanem a gyülekezeti vagy akár a városi közösség egy-egy csoportját, kiállításokat, rendezvényeket is be tud fogadni. Pátkai István szerint fontos, hogy legyen a gyülekezetnek egy bázisa, a közösség feladata azonban az, hogy kilépjen a templom falai közül és az emberek között folytasson szolgálatot. Fábri György bevezette a hallgatóságot a szomorú számadatok realitásába: figyelmeztetett, hogy mennyire kevés és fogyó az evangélikusság ma. Viszont elmondta, hogy van egy olyan réteg, amelyet meg kellene tudnunk ragadni: a magukat evangélikusnak vallók csoportja ez, akik nem kapcsolódnak egyházi közösséghez.
A továbbiakban ismét koncertek következtek: D. Kiss Ildikó és barátai ír és angol dallomok hangjaival töltötték be a művelődési házat, majd élő moldvai és somogyi muzsika következett néptánctanítással. Végül a pop-punk zenét játszó, lendületes M.Is.K.A. együttes zárta a délutánt.
A nap fénypontjaként a Nagykőrösi Körszínház nagysikerű előadását tekinthette meg a közönség, jegyével a templombővítés ügyét támogatva.
A vecsési evangélikusok komoly összefogással hozták létre a jótékonysági napot, amelynek sikeréhez nemcsak az előadók áldozatkészsége, hanem a gyülekezeti tagok önfeláldozása, anyagi, fizikai és szellemi segítsége is nagyban hozzájárult. Ilyen összefogással érdemes templomot építeni.