Lelkészelődöm, Karl Béla álma volt, hogy szülőfalujában legyen templomuk az evangélikusoknak. Mert eredetileg Nagymányokot kizárólag német ajkú római katolikusok lakták, s a szomszédos Kismányokon, illetve Váralján éltek a szintén német földről idetelepült evangélikusok. Időközben azonban e környező falvakból munka- (bánya) és építési lehetőség miatt Nagymányokra is költöztek lutheránusok – ők aztán hosszú éveken át a lelkész házának melléképületében kialakított teremben gyülekeztek össze.

A lelkész halála utáni időben az agilis presbiterek s a lelkész özvegye, Jolánka néni kezdték el a templomépítés megszervezését. A terveket a jubileumi ünnepségen is jelen volt Krähling János építész készítette. Hívogató, szívet melengető lelki otthont álmodott meg a nagymányokiaknak. Az önkormányzat telek adományozásával tette lehetővé az építkezést, a munkát pedig a presbiterek szervezték meg.

Nagyrészt kalákában folyt az építkezés: mindenféle szakember akadt a környéken, a segédmunkát pedig a gyülekezet adta. De az asszonyok is be voltak fogva: ők sütöttek-főztek az éhesférfinépre. A szervezés tehát avatott kezekben volt: Riesz Henrik és Lohfink Henrik gondnok irányította a csapatot.

A gyülekezet fiatal lelkésze, Ócsai Zoltán is kivette részét a kétkezi munkából, Klem Ádám ácsmester pedig annyi gimnazistát még nem látott egyszerre a tetőn – ahogy ma is emlegeti –, mint amikor a nagymányoki templomot cserepezték.

A jubileumi istentiszteleten Ócsai Zoltán igehirdetésében sok apró momentumot felidézett, amelyek szövetét adnák annak a képnek, amelyre e templom építését festenénk. Történések, találkozások, emberek, a segítő szeretet számtalan megnyilvánulása – ezek az élő kövek templomunkban, ahol azóta is vasárnapról vasárnapra hangzik Isten igéje.

Jó volt úgy együtt lenni, hogy ezen a szép ünnepen megint mindenki mosolygott és olykor könnyezett.

Ismét gyönyörködhettünk régi kántorunk, dr. Kretz István orgonajátékában és a gyülekezet fiataljaiból alakult ökumenikus Glory Hope kórus énekében.

A közgyűlésen Filczinger Ágnes felügyelő foglalta össze a templom építéstörténetét, Andorka Árpád egyházmegyei felügyelő pedig arra emlékeztetett, hogy 1994 igazán különleges év volt egyházmegyénk életében, mert akkor két új templomot is felszentelt dr. Harmati Béla püspök: Nagymányokon és Zombán.(Ebből mindenki rögtön kiszámolhatja, hogy templomunk valójában immár huszonegy éves, ám a hölgyek – die Kirche – korát nem illik firtatni… A lényeg, hogy a torony újrafestésével – objektív okok miatt – nem készültünk el idejében, azonban szerettük volna méltó módon megünnepelni a jubileumot.)

Az istentisztelet utáni közgyűlés keretében köszöntöttük azokat, akik az építési munkából leginkább kivették a részüket, kiváltképpen hűséges gondnokunkat, Hufnágel Jánost, aki akkor is azon volt, és azóta is azon van, hogy az istentiszteletet méltó módon ünnepelhessük.

Végül idekívánkozik az a történet, amelyet a szeretetvendégségen gőzölgő töltött káposzta felett hallottam: „A templomszentelés alkalmával az a javaslat érkezett, hogy a szeretetvendégségre szendvicseket készítsenek az asszonyok. Riesz Heini bácsi, áldott emlékű és mindig viccelődő gondnokunk erre azt felelte: Egy nagy túróst! Rántott hús lesz és meleg ebéd!” Így esett, hogy nemcsak meleg ebéddel, hanem meleg vacsorával is és zenekarral, lakodalomhoz illő táncos mulatsággal adták meg a módját, hogy felépült a nagymányoki evangélikus templom, a mi kedves ékszerdobozunk.

Aki nem hiszi, járjon utána, szeretettel látunk minden érdeklődőt a vasárnap fél 10-kor kezdődő istentiszteletek alkalmával!