Evező vetélkedőt tartottak Miskolcon a reformáció hapjához kapcsolódóan

Evező vetélkedőt tartottak Miskolcon a reformáció hapjához kapcsolódóan

Share this content.

Szöveg: Rózsa Erzsébet
Miskolc – A Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola idén második alkalommal invitálta csapatversenyre a környezetüket ismerő, kedvelő, féltő és érte tenni akaró 3-4. osztályos gyerekeket. Személyes beszámoló!

A vetélkedőt egy évvel ezelőtt indítottuk TÁMOP-os Projekt keretében, hagyományteremtő szándékkal a kistérség egyházi általános iskoláinak meghirdetve, a Reformáció Napjához kapcsolódva.

Névválasztásunk szempontja is relevánsan hasonló indíttatású. A mozaikszó első fele az EVangélikus kezdetre, míg folytatása a szervEZŐ szó befejezésére utal, vagy esszenciálisabban fogalmazva: EZ Ő. Ugyanakkor szimbolikus jelentéstartalommal is bír, hiszen a hajó a keresztyén egyház egyik jellegzetes példázata, melynek kereszt alakú árbóca a győzelem jele és biztosan nem süllyed el, ha maga Jézus Krisztus irányítja az evezőit. Reményeink és törekvésünk szerint pedig pont ezeknek az evezőknek a segítségével versenyeznek a csapatok egy hajóban a természetismeret tengerén a hittan és a környezetismeret órákon tanultak segítségével.

Versenyünk célja többrétű:

  • A résztvevők számot adhatnak sokszínű tudásukról, kreativitásukról, ismereteik gyakorlati alkalmazásáról. A versenyt követően közvetlen megerősítést kapnak munkájuk hatékonyságáról az eredményhirdetésen és díjazáson.

  • A gyerekek természettudományos gondolkodásmódjának, természethez való viszonyának célirányos alakítása, mely a környezettudatos életmód és fenntartható fejlődés mintájául szolgálhat, ahol természetes alapvetés az egyén és környezetének szoros kölcsönhatása.

  • A csapatversenynek köszönhetően olyan közösségi élményben lehet részük a gyerekeknek, ahol az együttgondolkodás ereje felbecsülhetetlen.

  • Tudatosítani szeretnénk az élet értékét, örömét, szépségét, melyet a velünk élő Jézussal tehetünk igazán teljessé.

2015. november 4-én 14 órakor Vígh Roland intézményvezető igazgató megnyitásával és biztatásával kezdetét vette hét csapat nemes küzdelme.

A verseny tematikája a teremtéstörténet hét napjához illeszkedik, melyhez nyolcadik témakörként a Kultúrparancsot is csatlakoztattuk, hiszen erre hivatkozva tartjuk elengedhetetlen fontosságúnak a környezet védelmét.

A feladatlapok javítása idején Gerlai Pál iskolalelkész közös énekléssel tette hangulatosabbá, oldottabbá a várakozás perceit, mely még inkább erősítette a kollektív élményeket és olyan megkapó szellemiségű atmoszféra részesei lehettünk, ahol érezhetően bebizonyosodott Luther Márton gondolata, miszerint kétszeresen imádkozik az, aki énekel.

Az eredményhirdetés végén iskolalelkészünk úti áldásával köszöntünk el a résztvevőktől, akik egyöntetűen pozitív kritikát fogalmaztak meg a velünk töltött délután felejthetetlen perceiért és úgy búcsúztak, hogy alig várják a jövő évi megmérettetést.

Ezek az elismerő vélemények pedig nekünk, pedagógusoknak szereztek emlékezetes pillanatokat, hiszen a rendezvényt összeszokott, produktív csapatmunka előzte meg, amellyel mi is megtapasztalhattuk az egymással és egymásért való közösség áldásait.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!