A kulináris élvezetekre különösen is adó világunkban Márton napját a finom libaételekkel kapcsolják össze. Ez abban a legendában gyökerezik, hogy a szerény Márton, hallván, hogy őt püspökké akarják tenni, egy ólban rejtőzött el, és a ludak gágogása árulta el tartózkodási helyét. Ez a következő századokra nézve nem sok jót hozott szegény libáknak, hiszen Márton napja előtt mindmáig sokat levágnak közülük, annál nagyobb áldást jelentett azonban az egyháznak és általában a világnak. Egy olyan ember élettörténetét őrzi a kollektív emlékezet, aki jó cselekedeteivel, az irgalom gyakorlásával mindmáig példakép kell, hogy legyen. A róla szóló legismertebb elbeszélés szerint télen egy galliai város kapujában kardjával kettévágta katonaköpenyét, és annak darabját egy didergő koldusnak adta. A következő éjjel Krisztus jelent meg neki álmában, egy fél köpenyt viselve. Ezzel Márton beteljesítette Jézus szavát, amely Máté evangéliuma 25. része szerint így hangzik: „mezítelen voltam, és felruháztatok”.
Évszázadok óta mindmáig szükség van az irgalomnak erre a gesztusára. Hogy betakarjuk a vacogó koldusokat. Erre ad példát Mikszáth novellája szerint a pogány Filcsik, aki a sokak által irigyelt drága bundáját teríti rá egy fázó asszonyra. Vagy így imádkozik a Kis Herceg írója, Saint-Exupery: „Uram, add kölcsön nekem pásztor-subád egy darabját, hogy testvéreimet – vágyakozásuk terhével együtt – betakarhassam vele.”
Boldog vagyok, hogy kezdődik a Szent Márton emlékév. Örülök ugyanakkor annak is, hogy 1483. november 10-én egy másik nagyszerű Márton is megszületett. Egy nappal később, november 11-én keresztelték, és nevét alighanem éppen Tours-i Szent Mártonról kapta. Ő a későbbi reformátor Luther Márton. Ketten jól elférnek egymás mellett nemcsak a naptárban, hanem az egyházak és nemzetünk életében is. 2017-ben a reformáció 500 éves évfordulójára emlékezünk majd – korántsem csak az evangélikus egyházban, hanem reményem szerint ökumenikus közösségében. Nagyszerű volna, ha a két emlékév nemcsak követné egymást, hanem össze is érne majd, mintegy egymásba is fonódva . Mert ahogy Tours-i Szent Márton új lelkületet hozott az első századok egyházába, úgy Luther Márton is meg akarta újítani a középkori eklézsiát. A szakadást nem ünnepeljük, de az egyház megújulását és társadalmi hatását mindannyian, felekezeti hovatartozástól függetlenül fontosnak tarjuk.
A Pannóniában született szent joggal lett a koldusok védőszentje. Luther Márton kapcsán pedig érdemes megemlíteni, hogy utolsó leírt mondata így hangzott: „Bizony koldusok vagyunk, ez az igazság”. Mondta ezt egy hatalmas életművel a háta mögött. Mert Istennek kegyelemre szoruló koldusa volt, és azok vagyunk mindannyian.
Szívemben jól elfér egymás mellett a két Márton.