Azokat a gyermekeket hívták meg a szervezők, akik részt vettek a Mátraszentimrén idén augusztusban megtartott nyári táborban, és ahol valamennyi gyermek édesapja valamelyik magyarországi büntetés-végrehajtási intézetben szabadságvesztését tölti.
Erre az alkalomra a gyermekek az ország valamennyi részéről, azaz Hódmezővásárhelyről, Kecskemétről, Gödöllőről, Monorról, Veresegyházról és Oroszlányról érkeztek a Nyugati pályaudvarra, ahonnan Filarszky Zsolt vezetésével indultak tovább közösen a Bosnyák térre. Sajnos csak egy napot tölthettünk együtt, azonban egy ilyen összeszokott csapatnak ez is hatalmas öröm volt.
A nap áhítattal kezdődött, melyen Kamondi Péter elsőéves református teológushallgató az Angyalfa Alapítvány önkéntese végezte az igei szolgálatot. Az igemagyarázat után a Lift! Zenekar (a Tamás-mise házi zenekara) vezetésévével tanultak meg a gyermekek több éneket, mint például kameruni franciául Isten szeretetének nagyságáról énekelni.
Az ebédet a zenekarral együtt közösen fogyasztották el, ahol a gyerekek a zenéről, hangszerekről, éneklésről kérdezhették a zenekar tagokat. A csendesnap körleüléssel, majd közös mozizással folytatódott, ahol egy animációs mesefilmet néztek meg a gyermekek. Bősze Veronika koordinátor, e sorok írója hálás szívvel köszönte meg a Tamás-mise szervező csapatának, hogy a novemberi perselypénzt erre a célra és alkalomra ajánlották fel.
Reméljük, hogy a nyári táborunk előtt tavasszal is lesz lehetőségünk akár több napos tábortalálkozót tartanunk, hiszen …
… ott vagyok közöttük én is!