– Hagyománynak tekinthető, hogy adventben a Muzsikás együttes az ünnepkörnek megfelelő koncerteket ad. Miért tartják fontosnak, hogy az adventi üzenetet ilyen módon is hangsúlyozzák?

– Európában, így hazánkban is a legnagyobb ünnep a karácsony, mégis az emberek gyakran el szoktak arról feledkezni, hogy valójában mit is ünneplünk. Ez nem az ajándékozás és a szeretet ünnepe, hanem a Megváltó születésének az ünnepe. Erre fel kell készülni, rá kell hangolódni. Nem a vásárokban egymás sarkának a taposása és az ajándékok habzsolása vezet el minket a karácsony ünnepéhez, hanem a készülődés! Mi úgy gondoljuk, ebben az időszakban az elcsendesedés, a magunkba fordulás nagyon fontos, ennek egyik eszköze a zene. Számomra ezt jelenti az advent.

– Kodály Zoltán vagy Erdélyi Zsuzsanna kimagasló gyűjtései rávilágítanak arra, hogy elődeinknél nemcsak a mindennapi életből kiszakított időnek számított advent, hanem ennek megfelelően az énekkincs is igencsak gazdag volt...

– Nagyon jellegzetes az a fajta kultúra, amit a paraszti életmód alakított ki. A kemény munka mellett nagyon komoly akarat és vágy volt bennük arra, hogy az ünnepeket valóban megünnepeljék. Ez tette számukra elviselhetővé azt az igen megfeszített munkát, mely évszázadokon keresztül jellemezte ezt a társadalmi réteget. Nem véletlen, hogy éppen itt alakultak ki azok a nemes és tiszta zenék, melyeket mi is csodálattal hallgatunk. Gyűjtők is, így mi is, de Bartók Béla is vagy bárki, aki ezeken a vidékeken járt, tisztelettel beszél és beszélt a hagyományokról, a zenéről, a táncról. Sok mindent érdemes a mai gondolkodásunkba átvenni ebből. Például, hogy a hétköznapok és az ünnepnapok között nagyon erős különbséget kell tenni, hiszen az ünnepnek lélektanilag is nagyon fontos szerepe van az ember életében.

– A győri Öt Templom Fesztivál keretében A hanukától az adventig címmel tartanak koncertet. Hogyan kötik össze a zsidó és a keresztény hagyományt?

– A legnagyobb kapcsolat maga az Istenben való hit. A zsidó és a keresztény vallás nagyon sok szállal és nagyon sok területen kötődik össze. Mindezeken túl Erdélyben a keresztény és a zsidó zenei hagyományokban rendkívül sok az átfedés. Ennek az az oka, hogy hosszú időn keresztül a zsidó vallású falusi zenészek nemcsak saját zsidó közösségüknek, hanem a nem zsidó magyar közösségeknek is szolgáltatták a zenét. Emiatt – és azáltal, hogy ugyanaz volt a játékstílus és hangszer – nagyon hasonló zenei világ jött létre. Ez sehol másutt nem található meg, csak ott, ahol földműves zsidók éltek. Európa-szerte ez nem ez volt jellemző, sokkal inkább az, hogy meg volt tiltva, hogy a zsidók földet vegyenek. Erdély kivétel volt ez alól, ott bérbe vehettek, vásárolhattak földet, így kialakulhatott egy olyan zsidó földműves paraszti kultúra, ami sehol a világon máshol nincs, vagy legalábbis nem tudunk róla. Sok évvel ezelőtt megjelentettünk egy albumot, ahol ezek a zenék hallhatóak. Amikor a zsidó hanukát és a keresztény adventet egy estén ünnepeljük, akkor ez a zenei anyag az, ami átmenetet képez a két világ között…

– Önök előtt más is gyűjtötte ezt a páratlan kincset?

– Kodály Zoltán egyik tanítványa, Simon Zoltán kezdte meg a gyűjtést. Őt maga Kodály küldte ezzel a céllal Erdélybe. Simon a háború után nagyon sok dallamot össze is gyűjtött, de nem volt lehetősége arra, hogy hangzó anyagot is megörökítsen, egyszerűen nem jutott hozzá a drága hangfelvevő eszközökhöz. Simon Zoltán lejegyezte a dallamokat, és leírta, hogy milyen jellegű kíséret volt hozzájuk. Sajnos hangzóanyag később sem készült, és úgy tűnt, ez a zene örökre elveszett. Máramarosba a romániai diktatúra összeomlása után mehettünk gyűjtőútra, de akkor már zsidó zenészeket nem találtunk. Mégis sikerült sok dallamot összegyűjteni, mert találkoztunk néhány olyan cigányzenésszel, akik a háború előtti zsidó zenészekkel együtt muzsikáltak zsidó lakodalmakon, bálokon és más zenés alkalmakkor. Ők sok dallamra emlékeztek, és azt is el tudták mondani, hogy ott mi és hogyan szólt.

– Az ünnephez hozzátartozik a családi együttlét, valamint a családi éneklés is…

– Ma a közösségek felbomlásának, mondhatnám, hogy mesterséges felbomlasztásának idejét éljük. Amikor azt sugallja a „mainstream” média, hogy nem a közösség a fontos, hanem az egyén, azon belül is az önérvényesülés, akkor nemcsak a nemzetállamokat támadják, hanem a kis közösségeket és a családokat is. A családok ellehetetlenítése az, ami miatt nincs elég gyermek, nincsenek meg a megfelelő családi kötődések, ami miatt sok a divatos szóval mondott „szingli”. Lehet, hogy ők a munkájukban nagyon sikeresek, de az életük voltaképp kudarc, még ha nem is tudják. Egyre több a magáért élő, önző ember. Ebben a közegben nehéz elképzelni, hogy az énekek megszólalnak…. A másik fő probléma az énekoktatás visszaszorítása. A Kodály Zoltán által kifejlesztett oktatási rendszer bármennyire is bevált, nem alkalmazzák, sőt, úgy tesznek, mintha soha nem is lett volna Kodály-módszer. A kodályi iskolákban heti hét énekóra volt, és mindenkinek játszani, zenélni kellett, és kórusba is jártak a gyermekek. Az ottani diákok nemcsak egész életükre kapták meg ajándékként a zene szeretetét, hanem könnyebb volt minden más területen is sikereket elérniük, mert a képességeiket a zenén keresztül játékosan tudták fejleszteni. Ma már csak egy énekóra van hetente.
Ez a két ok már elég arra, hogy ne legyen az, ami jó lenne, hogy leülnek a családok és együtt énekelnek… Ennek ellenére tudok olyan családokról, ahol ma is szokás a családi éneklés. Ők mintha az árral szemben úsznának. Az ilyen családokban megvalósul az, amiről Kodály oly sokszor írt: Az ember közösségi lényként igényli az összetartozás érzését, és ennek egyik legcsodálatosabb módja az együtt éneklés.

– Amennyiben az árral szemben úszásnál tartunk, talán a rendhagyó énekóra sorozatuk is ehhez tartozik, hiszen itt önzetlenül és tudatosan viszik az értéket az iskolákba…

– Ezt, ha nem is missziónak nevezném, de figyelemfelkeltésnek mindenképpen. Hatvan órát tudunk elvállalni egy évben, sokszor hajnalban indulunk, hogy az ország távoli pontjára már reggel odaérjünk és megkezdjük a rendhagyó énekórát. A nagy olajipari cég támogatása miatt az iskoláktól semmi ellenszolgáltatás nem kérünk, el sem fogadunk, csak annyit kérünk, engedjék el a diákokat a szokásos tanórákról. Ott ül az egész iskola, sokszor több százan vagyunk. A gyerekek reakciója fantasztikus! Ezek az alkalmak olyan élményeket adnak számunkra, ami teljesen feltölt minket. Igaza volt Kodálynak, mikor azt tanácsolta, hogy ha már nincs elég énekóra, akkor a legalább a legfogékonyabb korukban kapjanak a gyermekek zenei élményt. Mi ezt a népzenén keresztül tudjuk megvalósítani, mert ahhoz értünk. Közösen énekelünk a gyermekekkel, és ők megérzik, hogy milyen is az, ha mindannyian együtt énekelnek egy teremben…

– Hogyan élik meg hivatásukat?

– Mi a népzenét – ugyanúgy mint a nyelvünket – ajándékba kaptuk. A magyar nyelvet sem mi alkottuk, hanem őseinktől örököltük. A magyar nép létrehozott egy csodálatos nyelvet, ami talán az egyik legnagyobb örökségünk és kincsünk. Mi a nyelvünk eltérő logikája miatt valahogy máshogy gondolkodunk, mint mások. Lehet, hogy emiatt vagyunk sikeresebbek. Gondoljunk csak a zenére, matematikára, sakkra, vagy számos tudományágra! Ahhoz képest, hogy kis ország vagyunk, hogy mekkora a létszámunk, sokkal jelentősebben szerepelünk ezeken a területeken a világban!
Nyelvünk mellett a zenénk is más, mint másutt. Mi, a Muzsikás ezt a zenei örökséget akarjuk továbbvinni és továbbadni. Nagyon hálásak vagyunk azoknak a falusi embereknek, asszonyoknak, zenészeknek, akik ezt a dallamkincset megőrizték, és azoknak is, akik ezt összegyűjtötték. Bartalus Istvánnal, Kodállyal, Bartókkal kezdve létrejött egy páratlanul gazdag gyűjtemény, ami lehetővé teszi, hogy a következő nemzedékek is hozzáférhessenek ehhez az örökséghez.

– Hadd kérdezzek rá az ön és családja adventjére. Hogyan ünneplik ezt az időszakot?

– A feleségem a lakást már adventi díszekbe öltöztette. Mikulásvirágok kerültek be, megjelentek azok a színek, amik nekem az adventhez, karácsonyhoz kötődnek, amiket lakásunkban csak ebben az időszakban lehet látni. Gyönyörűséges az egész hangulat! Innentől kezdve, amikor csak tehetjük, minden hétvégén együtt vagyunk a fiainkkal, unokáinkkal. Nálunk nem az ajándék a lényeg, azt gondoltuk, hogy ne az legyen a központban. Advent idején mindenki kihúz egy nevet egy kalapból, és csak annak vásárol, vagy készít ajándékot. A legfontosabb, hogy tiszta szívvel, őszinte szeretettel együtt legyünk. Ugyanakkor nekem kivételes a helyzetem, hiszen négy fiúgyermekem közül kettő aktív lelkész, a másik kettő is gyakorló hívő. Egyik gyermekemet sem én „tereltem a hitre”, maguk találtak rá, én csak támogattam őket. Pályájukat is maguk választották…