Ökumenikus összefogással segíthetünk a kistestvére életét megmentő kisfiún és családján

Ökumenikus összefogással segíthetünk a kistestvére életét megmentő kisfiún és családján

Share this content.

Szöveg: evangelikus.hu, fotó: bama.hu
Budapest – Némethné Tóth Szilvia evangélikus lelkigondozó a gyermekonkológián kezelt gyerekek és szüleik között teljesít lelkigondozói szolgálatot. Most is kísér egy transzplantáción átesett kisfiút, Lacikát akinek a bátyja, Andor donorként kockázatos és fájdalmas beavatkozást vállalt, hogy megmentse öccse életét és hozzájáruljon gyógyulásához. Most mi is támogathatjuk ezt a hívő katolikus családot. Eláruljuk, hogyan.

A TV2 által elindított Süss fel nap! program 2015 őszén olyan – 18 évnél fiatalabb – kis hősöket mutat be, akik az önkéntesség, a segítségnyújtás és a közösségi munka területén végzett tevékenységükkel példaként szolgálhatnak mindannyiunk számára. A pályázat első helyezettje egymillió forint jutalomban részesül. A pécsi Budavári család is indult a szavazáson.

"Talán elsőre nem tűnik olyan nagy cselekedetnek egy testvértől az önkéntes donori szerep – mondta a bama.hu-nak nyilatkozva az édesapa, Budavári Csaba, aki a neves pécsi orgonaépítő manufaktúra egyik tagja, a cégben dolgozik az 1992-es alapítás óta. – Ám az példaértékű, ami nálunk történt. Mert nagy családi tragédia előzte meg… A legnagyobb fiunk, Koppány tizenhét évesen a nyáron meghalt egy igen ritka genetikai betegségben. Egész életében tünetmentes volt, aztán amikor elkapta a nyállal terjedő mononukleózist, az immunrendszere képtelen volt ellenállni a bajnak. A családi szűrésen az is bebizonyosodott, hogy másik kisgyerekünk, a hároméves Lacika ugyancsak veszélyeztetett."

Az orvosok azt javasolták a probléma megoldására és a gyermek megmentésére, hogy egy steril boxban, amelyből kizárnak mindenféle fertőzést, kemoterápiával lenullázzák az immunrendszert, majd alkalmas őssejt beültetésével újra felépítik azt.

A hétgyermekes katolikus család öt egészséges gyermeke azonnal jelentkezett a hosszadalmas, fájdalmas beavatkozásra. A gyerekek közül a kilencéves Andort alkalmasnak is találták a donori feladatra, a csípőcsontjából vettek őssejteket tartalmazó vért és ezt ültették át. A kisfiú bár hősként viselkedett, mégis voltak nehéz napjai a műtét előtt. A TV2-nek nyilatkozó tanító nénije elmesélte, hogy az iskolában bizony szomorúan üldögélt a szünetekben, és amikor megkérdezte tőle, miért bánkódik, így felelt: "Nem a műtéttől félek, hanem attól, hogy hiába az egész, nem fog sikerülni megmenteni az öcsémet."

Lacika már kikerült a steril boxból, most az „épülő” immunrendszere egy vírusfertőzést igyekszik legyőzni.

„A szülők helytállása nagy tiszteletet ébreszt bennem. Mindig sokat tanulok azoktól az anyáktól, akik a gyerekeik betegágya mellett küzdik a mindennapokat. Jelen esetben Vikire, Lacika édesanyjára gondolok így – mondta Némethné Tóth Szilvia, aki lelkigondozóként kíséri az édesanyát. – Jó lenne, ha Andor megnyerné a szavazást. Fontos az számára, hogy érezze, amit tett, mennyire nagy érték. És fontos lehet a családnak is, hogy tudják, ilyen sokan állnak mögöttük, és figyelemmel kísérve támogatják őket életüknek talán legnehezebb életszakaszában.”

„Budapesten a Szent László Kórházban láttuk azt a rengeteg családot, amelyek abban bizakodtak, hogy talán ők is sorra kerülnek az ott működő öt steril box valamelyikében – fejtette ki az apa. – Továbbá láttuk az ott dolgozó orvosok, ápolónők odaadó, szeretetteljes munkáját is. Úgy gondolom, mindenkinek tudnia kell, hogy azok a kopasz kisgyerekek, akik fájdalmasan szomorú tekintettel szerepelnek a tévé műsoraiban, bizony valóban megszenvedték már egy élet minden kínját. Szeretnénk, ha Andor közbenjárásával sikerülne a figyelmet ráirányítani az ilyen családi küzdelmekre.”

Egyre több gyermek esik át vérképző őssejt-átültetésen az Egyesített Szent István és Szent László Kórház Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályán. A kórház területén a Démétér Alapítvány által működtetett Démétér Ház apartmanjaiban a gyógyuló gyerekek szüleinek, családjainak lehetőségük van arra, hogy folyamatosan a beteg gyermek közelében tartózkodjanak.

„Szeretnénk a versenyen való részvétellel megmutatni, hogy mások is bátran jelentkezzenek Andorhoz hasonlóan donornak vagy véradónak. Mert van olyan gyerek, aki már hat éve vár alkalmas donorra. Lacinak pedig óriási mennyiségű vérre van szüksége egy speciális anyag kiválasztásához, ami elengedhetetlen a gyógyulásához. Szeretnénk azt is, ha Andor őszinte, önzetlen segítsége méltó elismerést kapna. Ha pedig netán ő nyerne, a díj összegét a Szent László Kórház Gyermek-transzplantációs Osztályának alapítványára utalnánk” – ígérte az édesapa.

Andorra december 13-ig, naponta lehet szavazni, délelőtt tíz és este tíz óra között, a TV2 csatorna Facebook-oldalán.

A hitgyakorló katolikus Budavári családdal készült riportfilm itt megtekinthető, a család történetének sok egyéb megindító részletével: 

 

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!