Öt önzetlen segítőjének mondott köszönetet az Ökumenikus Segélyszervezet az Önkéntesek Világnapján

Öt önzetlen segítőjének mondott köszönetet az Ökumenikus Segélyszervezet az Önkéntesek Világnapján

Share this content.

Forrás: segelyszervezet.hu, fotó: Fekete Dániel / MÖS
Budapest – December 5-ét az ENSZ nyilvánította az önkéntesek világnapjává. E jeles nap alkalmából az elmúlt évek során végzett lelkes, kitartó és önzetlen munkáért mondott köszönetet önkénteseinek az Ökumenikus Segélyszervezet az Adventi ünnep a Bazilikánál rendezvénysorozat helyszínén felállított Adománypontjánál.

Az elismeréseket Lehel László elnök-igazgató és Wolf Kati, a Segélyszervezet önkéntese adta át olyan segítőknek, akik az elmúlt években kiemelkedően sok segítséget nyújtottak a szervezet munkájában. A kitüntetettek között volt olyan, aki még középiskolai diákként kapcsolódott be a szervezet munkájába, rendszeres korrepetálásokat szervezett hátrányos helyzetű gyerekeknek, és bár még csak idén töltötte be a tizenyolcadik életévét, sok száz önkéntességgel töltött óra áll már mögötte. Olyan lelkes segítő is kapott elismerést, aki az elmúlt években a szervezet valamennyi adománygyűjtésében aktívan részt vett: adventi időszakokban heteken keresztül segítette a szeretet.éhség. adománypont működését, tavasszal a ruhagyűjtésben és válogatásban volt aktív, míg ősszel az Iskolakezdés együtt! adománygyűjtésnek volt meghatározó segítője. Az átadóra a Segélyszervezet debreceni központjából is érkezett önkéntes, aki pedig a szenvedélybetegségek elleni küzdelemben, különösen pedig a prevenciós programokban vállal évek óta meghatározó szerepet.

Az elismerések átadásakor minden esetben elhangzott, hogy az önkéntesek mindig önzetlenséggel és alázattal végezték a rájuk bízott feladatot. Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója elmondta, hogy az önkéntes csapat olyan háttérbázis, amely nélkül kevesebbet tudna vállalni a segélyszervezet, ezért nagyon hálás mindenkinek, aki önzetlen munkájával csatlakozik a rászorulókat segítő munkához.

Az elismerések átadását követően következett a meglepetés: Wolf Kati nem számított arra, hogy a rendezvény során díjazóból díjazottá válik. Az elnök-igazgató az ismert énekesnőhöz fordulva elmondta, hogy személyében az elmúlt öt évben nem csak egy lelkes önkéntest és hiteles segítőt, de igazi barátot is talált az Ökumenikus Segélyszervezet. A köszönő szavak mellett pedig egy az elmúlt öt esztendő emlékezetes pillanatait megörökítő fotómontázst adott át az énekesnőnek. Wolf Kati köszöntőjében a képek kapcsán néhány meghatározó élményét elevenítette fel, például az arcával és nevével fémjelzett Iskolakezdés együtt! adománygyűjtésekhez kapcsolódó családlátogatásokra, vagy az ételosztásokra utalva. Elmondta: minden alkalom megérinti, amikor személyesen találkozhat azokkal a rászorulókkal, akikért az adománygyűjtésekben a segélyszervezet csapatának részeként dolgozhat. Ezek az alkalmak azok, amikor látja, hogy a segítség a legjobb helyre kerül, s ez mindig újabb erőt ad a folytatáshoz.

További képek a Segélyszervezet Facebook oldalán.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!