Jókai egyik legismertebb, Szegény gazdagok című regényével illesztett gondolatban össze egy fényképet az este házigazdája, Fabiny Tamás püspök, s ebből bontotta ki bevezető áhítatát. A felvételen Antal Barnabás József, 62 éves hajléktalan volt látható, aki kartondobozokból, szedett-vedett holmikból összehordott alkalmi vackán éppen öltözködik. A Katolikus Karitasztól kapta fehér ingét és nyakkendőjét, melynek csomóját éppen igazgatja. Nélkülöző, a szó szoros értelmében földhöz ragadt valóságából indul a karácsonyi misére. Az élet szinte mindent elvett tőle, fiát balesetben veszítette el, az alkohol pedig elválasztotta feleségétől. Szabónak tanult, de javarészt pincérként dolgozott, utóbb már úgy sem, utcára került. Semmije sincsen, csak az emberi méltósága, hajlék nélküli valóságából a megszülető Úr hajlékába indul – mondta Fabiny Tamás püspök.

2014 karácsonyán készült a felvétel Nyíregyházán. A segítő szervezet tagjai ismerték a férfit, tudtak róla, ám utóbb eltűnt a szemük elől. Ki tudja, hol lehet most? De a püspök arra biztatta a szabadegyetem hallgatóit és minden igaz szívvel élő evangélikus testvérünket, hogy a karácsonyi istentiszteleteken óvatosan nézzenek körbe a templomban, hátha éppen ott bukkan fel újra Antal Barnabás József. Vagy ha nem is ő, bárki, aki végső nélkülözésében már csak emberi méltóságába és Isten igéjébe kapaszkodik. Forduljunk feléjük, nyújtsunk nekik kezet, lássuk meg bennük Isten képmását, és így idézzük meg a megszülető Krisztust, aki soha nem ment el részvétlenül semmiféle emberi szenvedés mellett – mondta áhítatában Fabiny Tamás püspök.

Margócsy István azzal kezdte a Jókai Mór regényeiben felbukkanó vallási motívumokról szóló előadását, hogy felejtsük el mindazt, amit az iskolában Jókairól, a „nagy mesélőről” tanultunk, mert a – professzor szerint – semmi sem ártott annyira a kiváló író renoméjának, mint a hibás, félrevezető oktatási interpretáció.

Jókai Mórnak nincsen kifejezetten a vallással foglalkozó műve, de minden regényében és fontosabb hőseinek ábrázolásában rendre felbukkannak a vallással kapcsolatos kérdések, s az ezzel kapcsolatos emberi, társadalmi dilemmák filozófiai mélységű elemzései – mondta az előadó. Példaként idézte az író Bálványosvár című, kevéssé ismert, Székelyföldön játszódó regényét, amelynek szereplői, a jobbára még a táltos hitben élő, illetve a már keresztény hitre tért székelyek kerülnek szembe egymással. A történet végén a pogányok ugyan megkeresztelkednek, de érezhető rajtuk, hogy nem veszik egészen komolyan hitüket, és csak azzal a feltétellel veszik fel a keresztséget, ha ősi hiedelmeiknek is megtarthatják bizonyos elemeit. A keresztség szentségét számukra szolgáltató pap pedig készséggel belemegy az alkuba, mert ő is úgy véli, hogy a szeretet, a békesség és a közösség egysége minden formaságnál fontosabb.

Műveiben Jókai soha nem tett értékkülönbséget a vallások között, ha a hívő lélek erkölcsi állapota tiszta volt, és őszintén tisztelte Istenét, az író igaz emberként ábrázolta – jelentette ki Margócsy István. Jó embernek jó az Istene is – összegezte Jókai álláspontját a professzor –, s ez az elvi alapvetés az író szinte minden fontosabb regényében tetten érhető.

A Kőszívű ember fiai című regényének katolikus hősei rendre református nőket vesznek feleségül. Az Enyém, tied, övé című Jókai regényben egy cisztercita szerzetes beleszeret egy nőbe, majd habozás nélkül áttér a református hitre, hogy elvehesse feleségül, rendfőnöke pedig sok boldogságot kíván nekik. Az Egy az isten című regényben egy katolikus grófnő szeret bele egy unitárius vallású székely legénybe, majd Torockón élik le hátralévő életüket, és ebből sem közösségi, sem pedig egyéni lelki válság nem származik. De az író egy másik regényében előfordul az is, hogy a katolikus és evangélikus „vegyespáros” úgy oldja fel a látszólagos vallási konfliktust, hogy mindkét felekezet templomában házasságot kötnek.

Hosszan sorolta még Margócsy István a Jókai műveiben felbukkanó vallási motívumokat, melyek közös ismérve, hogy soha nem embereket elválasztó, vagy éppen minősítő konfliktusként vannak jelen. Jókai szerint a vallás és az Istennel való kapcsolat közvetlenül az emberi természetből fakad, s ezt a közvetlen, működő kapcsolatot sok esetben csak hátráltatja a közbeiktatott egyház, s az ahhoz kötődő rituálé – állítja Margócsy professzor. A 19. század magyarországi eszmetörtének szerves és erőteljes része az az utópisztikus elképzelés, hogy a különféle vallások és a más-más módon tisztelt Isten/Istenek felett igenis értelmezhető a „magyarok Istene”, aki a nemzettel, mint közösséggel áll kapcsolatban és a romantikus írók még csak kísérletet sem tesznek arra, hogy Krisztushoz közelítsék ezt a fentebb valót. Ennek legfőbb oka az, hogy akkoriban elterjedt volt az a nézet, amely szerint a különféle vallások inkább elválasztják, mintsem összekötik az embereket, s ezzel gyengítik az egyébként több oldalról fenyegetett nemzetet. Ezért a romantikus írók visszatérően vizionálnak egy afféle „össznemzeti” vallást, melynek imádottja a „magyarok Istene”, akire Petőfi Nemzeti dalában is a mai napig együtt esküszünk. Kölcsey Ferenc úgy fogalmaz: A haza minden előtt! Vagyis a vallás előtt is, s ebbe az eszmei áramlatba illeszthetők be Jókai Mór regényhősei, akiket soha nem a felekezethez való tartozás, hanem csak a tiszta erkölcs, az etikai minőség alapján mérnek meg.

Végezetül Margócsy István megemlítette még, hogy önvallomásában Jókai régi vágású, szabadelvű, toleráns protestánsnak tartotta magát. Ugyanakkor az író lánya úgy emlékszik, hogy édesapja bizonyos ételeket egyáltalán nem volt hajlandó megenni, mondván, hogy azok „pápista”, vagyis katolikus eledelek. A professzor előadása végén elmondta még, hogy Jókai Mór legszívesebben egy olyan francia kiadású Bibliát olvasott, amelynek részét képezték az apokrif iratok is, mert az író szerint az igaz hívő a kanonizált szövegből áll, de a költő szelleme bizony az apokrif szövegekből táplálkozik.