A tanulmány hátterét tárja fel Mészáros Tamás nyugati (dunántúli) egyházkerületi felügyelő ebben a cikkünkben.

A lelkészek válását vizsgáló etikai bizottság jelentése 

I. Bevezetés

1. Problémafelvetés

A rendszerváltást követő időszakban a társadalmunkban lezajló átalakulás a legtöbb Magyarországon élő embertársunk élethelyzetét rontotta. Ez alól sajnos a lelkészcsaládok sem képeznek kivételt, mint ahogy e negatív hatások érintik gyülekezeti tagjaink és intézményi alkalmazottaink családjainak életét is. E jelentésben azonban most csak a lelkészcsaládok helyzetével kívánunk foglalkozni.

A lelkészi szolgálat egyik legnagyobb erőforrását jelentheti a biztos családi háttér. Annak hiánya viszont megnehezítheti, sőt szélsőséges esetben tönkre is teheti a lelkész munkáját. Különleges, vagyis az átlagemberétől eltérő hivatások esetében gyakori, hogy a magánélet és a munka összeegyeztetése nem könnyű feladat. A lelkészi szolgálat egyrészt a szükségszerűen adódó lelki terhekkel és stresszhelyzeteivel, másrészt a legtöbb polgári foglalkozástól eltérő munkabeosztásával igazán a különleges hivatások közé tartozik. Indokolt, hogy egyházunkban közösen gondolkodjunk a lelkészcsaládok egységének és épségének védelmén.

Tudatosítanunk kell azonban azt is, hogy korántsem csak a házassági vagy a szexualitással kapcsolatos rendezetlen kérdések jelentenek veszélyt a lelkészi szolgálatra, hanem például az anyagiakkal és az alkohollal kapcsolatos botlások is. Sőt, a lista ennél sajnálatosan hosszabb. Talán elég, ha csak utalunk a hatalommal való visszaélésre (családban és gyülekezetben), az egyre terjedő számítógép-függőségre, a tanítással kapcsolatos zavarokra, az igazmondás hiányára, vagy egyszerűen csak a hanyagságra és a lustaságra.

A lelkészi hivatásban állókra a legjobb szándékuk mellett is reálisan leselkedő veszély a burn-out szindróma. Ez utóbbi különösen is a segítő foglalkozásúakat fenyegeti, és közülük is leginkább azokat, akik „égnek az ügyért”. A burn-out szindrómát előidéző tényezőknek nem kis szerepe lehet a házasságok „kiégésében” is.

Reméljük, hogy itt következő megállapításaink egy része, főként azok preventív intézkedési javaslatai segíthetnek az általunk  részletesen nem tárgyalt, de valóságosan is létező problémák megelőzésében.

1.2. A bizottsági jelentés előzményei

Az elmúlt 10–15 évben ugrásszerűen megnövekedett a lelkészcsaládokban megtapasztalható magánéleti problémák száma. Ezek közül pedig kimagaslóan a válásoké. Az egyházvezető püspökök, esperesek által  jelzett problémát egyházunk zsinata két alkalommal is tárgyalta. Ezen próbálkozások elsődlegesen a válások után előállt munkajogi jellegű feszültségekre igyekeztek fókuszálni. Éppen ezért az említett előterjesztések nem vizsgálták a fenti  sajnálatos jelenség mélyebb okait, például a válásokhoz vezető út körülményeit, annak személyi, társadalmi összetevőit és felelősségeit. Az elkészült zsinati törvényjavaslatok jellegéből adódóan azt sem vizsgálták továbbá, mit tehet a krízishelyzetbe jutott emberekkel az egyház, mint lelkigondozói küldetéssel rendelkező szervezet, melynek komoly intézményi, személyi bázisa és megfelelő szakismerete és tapasztalata is van a kritikus élethelyzetek segítésében. Nem születtek konkrét javaslatok arra nézve, hogy eme tudást, lelki és infrastrukturális hátteret felhasználva, milyen konkrét intézkedéseket tud meghozni egyházunk e rendkívül fájdalmas folyamatok visszaszorítása érdekében.

A kezdeti útkeresések során adósok maradtunk a válás következtében a lelkileg is sérült családtagokhoz forduló lelkigondozói és szociális válaszokkal is.

A válás és a hozzá vezető út összetettségét megtapasztalva, egyházunk legfelsőbb döntéshozó testülete – akkoriban az Országos Közgyűlés, egyik legutolsó rendelkezésével határozatot hozott a  lelkészek válásával foglalkozó ad hoc bizottság felállítására. E bizottság tagjait a püspöki tanácsból, az EHE tanári karából, a MEE zsinatának és az országos presbitériumának tagjai közül választotta. A bizottság tagjai: dr. Fabiny Tamás, Kovácsné Tóth Márta, Mészáros Tamás, dr. Reuss András, Szarka István.

II. Biblikus és etikai alapvetés

Teremtésünkben adott isteni rendnek és rendelésnek tartjuk, hogy férfi és nő egymásnak valóban hozzáillő társai legyenek (1Móz 1,28.31; 2,23-24; vö. Mt 19,8), és azok tudnak és akarnak is lenni (Ef 5,21-33; Kol 3,18-19). Ebben a rendben élni öröm (Préd 9,9). A Szentírás felidézi a tiszta szerelem példáit (1Móz 24,67; 29,20; 1Sám 18,20-28; Tób 6-8). A házasság Isten rendje szerint hűséget követel (Péld 5,15-20).

A keresztyénség számára olyan kiindulópont a Szentírás, amely megfogalmazza a legfontosabb alapelveket, amelyek alapján elmondható, hogy akár a bibliai házasságképet, akár a történeti sokféleséget tekintve, a keresztyénség lényeges pontokban egyetért a házasság értelmezésében. A házasságról mondottak csúcspontjukat érik el azzal, hogy a Szentírás úgy beszél róla, hogy Isten és Izrael, Krisztus és az egyház viszonyának szimbóluma is (Mal 2; Ef 5,21-33), amelynek alapján nemcsak a különféle konkrét előírásokat kell számításba venni, hanem elsősorban azt, ahogyan Isten szereti népét és Krisztus szereti az egyházat.

A házasság az isteni rend szerint monogám.

A házasság célja a kölcsönös segítés (1Móz 2,18) és a fajfenntartás (1Móz 1,28). A kettő összetartozik és e kettő az áldás jele is. Ketten egy testté lesznek (1Móz 2,23-25; Mt 19,5), gyermekeik lesznek, férfit és nőt összeköti a vágy (1Móz 3,16; vö. még Énekek Éneke), és mindezt megerősíti az Újszövetség, amikor arra int, hogy a házastársak úgy szeressék a társukat, mint a saját testüket (Ef 5,29). A Biblia ismeri tehát a szerelmet és a szenvedélyt, tényként fogadja el (1Móz 29,20), nem veti meg, de a házasság létrejöttére vagy a két ember egymásra találására, párválasztására nézve nem ad előírást.

A férfi elsőbbségére vonatkozóan ismételten találunk utalásokat a Bibliában. Mindebben kétségtelenül a patriarkális társadalom vonásai is tükröződnek, de nem szabad elfelejteni, hogy a házitáblák a férfi elsőbbségéből inkább kötelességeket, mint jogokat vezetnek le (Ef 5,25.33; Kol 3,19). Jézus éppen a férfiaknak azt a jogát vonja kétségbe, hogy elbocsáthatják feleségüket (Mt 19,8). Pál apostol ugyanakkor egyértelműen kinyilvánítja, hogy a gyülekezetben és Isten előtt sem a zsidóknak a görögökkel szemben, sem a férfiaknak a nőkkel szemben nincsenek előjogaik (Gal 3,28). Az egyenjogúság gondolata mindenekelőtt a nők törvény és a nyilvánosság előtti egyenlőségére vonatkozik és érvényes. A modern kor ezt mechanikusan törekedik megvalósítani, például azonos munkavégzéssel és fizetéssel. Pedig a munka és a feladatok igazságos vagy méltányos elosztására is kellene gondolni.

A házasság életre szóló közösség a Bibliában. A válás tilalma egyértelmű (1Móz 2,24; Mt 19,3-9; vö. Mal 2,14-16). A mózesi törvény, amely lehetőséget adott a válásra, hogy az emberi hűtlenség és emberi kudarc következményei ne növekedjenek a végtelenségig, adott esetben szükségmegoldás, amely Jézus szerint Isten eredeti szándékával nem összeegyeztethető. Jézus tilalmát azonban nem legalisztikusan kellene értelmezni.

A házasság megelőzi a rokonság bármely más fokát. Aki megházasodik, elhagyja apját és anyját a házasságért és házastársáért (1Móz 2,24; Mt 19,5).

A keresztyén házasság fontos tartalma, hogy a házastársak segítsék egymást az üdvösség elérésében is (vö. 1Pt 3,1-7). A házasság a férfinek és nőnek csak földi és nem mennyei, idői és nem örök kapcsolata (Mt 22,30). A halál megszünteti a házasságot (Róm 7,2-4).

Elvileg nem lehet eleve kizárni, hogy a házastársak viszonya annyira megromlik, hogy házasságuk tönkremegy. Mégis sokszor az mondható el, hogy a házasfelek a könnyebb utat választják, a kisebb ellenállás irányában igyekeznek haladni, csak a jó napokban akarnak egymáshoz ragaszkodni, de amikor segítséget kellene adni, akkor már nem; nem hajlandók egymáshoz alkalmazkodni, nem elegendő bennük az őszinte akarat és törekvés problémáik megoldására, hiányzik belőlük a kereszthordozás készsége. A feltétlen összetartozás tudata, mint olyan alap, amelyet mindkét fél elfogad, hatalmas segítséget jelenthet abban, hogy a házastársak megbirkózzanak vétkekkel, ellentétekkel és veszekedésekkel. Súlyos vétek esetén is lehetséges megbocsátás, és hosszú szétválás után megbékélés (1Kor 7,11).

A lelkészek házassága egyrészt táplálkozik abból a hatalmas erőforrásból, amit a keresztyén hit kínál a házasfeleknek. Másrészt ugyanúgy meg kell küzdeni a minden házasságot veszélyeztető kihívásokon és kísértéseken túl a sajátosan a lelkészi házasságokat érintő nehézségekkel és próbatételekkel is.

Noha a lelkész sem tökéletes, az egyház rendje és közvéleménye mégis joggal várja el, hogy a lelkészeinek házassága ne meghazudtolja, hanem inkább bemutassa a házasság keresztyén felfogását.

III. Ajánlások

Ezek a teológiai megfontolások és gyakorlati szempontok – többéves tanácskozás, megbeszélés, kitekintés (külföldi és más egyházakra-, az alábbi konkrét ajánlások megtételére indítanak bennünket.

3.1. Ajánlás a Zsinatnak

A lelkészek magánéletének rendezettsége és a gyülekezetek védelme érdekében a következő törvényi szabályozást javasoljuk.

„Mivel a lelkész válása olyan személyes ügy, amely súlyosan érinti szolgálatát és a gyülekezetet, a preventív és a lelkigondozói folyamatokban való aktív részvétel mellett

a lelkész még a válóper megindulása előtt köteles tájékoztatni az illetékes püspököt az ő vagy házastársa válási szándékáról.

A válókereset beadásával az addigi szolgálati helyén az alkalmazását felfügesztik, a házasság bírósági felbontásával pedig megszűnik. További szolgálatáról a felfüggesztés alatt  – az érintett esperes és gyülekezet véleményének figyelembe vételével – az illetékes püspök dönt.

A válás kimondásával választhatósága 3 évig a püspöki tanács egyetértési jogához kötött. Magasabb egyházkormányzati tisztséget nem tölthet be.”

Javasoljuk, hogy a kérdés szabályozása a 2005. évi III. törvényben kerüljön megfogalmazásra, mely az egyházi szolgálatról, és az egyházi szolgálatot végzőkről szól. Ezen kívül mindenképpen szükségesnek tartjuk a lelkészek szabadságát és egyéb pihenőnapjait is törvényben szabályozni.

3.2. Ajánlás az Evangélikus Hittudományi Egyetemnek, az egyetemi lelkésznek

Természetes, hogy minden ember gondosan kell hogy készüljön a házasságra. Ez fokozottan érvényes azokra, akik lelkipásztorként – vagy annak házastársaként – kötik össze életüket valakivel. A szolgálatra és a házasságra való felkészülés gyakorlatilag párhuzamosan kell hogy folyjon, már csak azért is, mert a két nagy esemény (lelkészszentelés, illetve esküvő) időben gyakran nagyon közel esik egymáshoz. A korábbiaknál nagyobb számban vannak olyanok, akik lelkésznőként világi állású férjjel élnek együtt, illetve nagy számot tesznek ki az egyedül élő (hajadon vagy agglegény, illetve özvegy vagy éppen elvált) lelkészek. Valamennyi csoportnak saját problémái vannak, mindegyik sajátos odafigyelést igényel!

Javasoljuk, hogy  a lelkészképzés során, a felvételi beszélgetéstől kezdve a  diplomaátadás idejéig, folyamatosan tematizálják a keresztyén házasságra való felkészülés, valamint a hivatás és a családi élet összefüggésének kérdéseit. Kívánatosnak tartjuk, hogy ne csak fakultatív szemináriumok keretében, hanem az alapképzés részeként foglalkozzanak a házasságra való felkészüléssel, a hivatás és a magánélet érintkezésének kérdéseivel, a konfliktuskezeléssel és hasonló témákkal. A hallgatókkal, majd a lelkészjelöltekkel mindvégig folytassanak lelkipásztori beszélgetéseket.

Kívánatosnak tarjuk, hogy az egyes egyházkerületek megbízottai szervezett módon és rendszeresen találkozzanak a területükről származó teológus hallgatókkal, hogy azok lelki és tanulmányi fejlődését folyamatosan figyelemmel tudják kísérni. Elképzelhetetlennek tartjuk olyan lelkészjelölt ordinálását, akinek homoszexualitásáról a püspöknek tudomása van.

3.3. Ajánlás a püspöki tanácsnak, az egyházkerületeknek, egyházmegyéknek, gyülekezeteknek, lelkészeknek és családjaiknak

A felkészüléshez hasonlóan nagy szerepe van a prevenciónak. Ha a családi válság legkisebb jelei mutatkoznak, azonnal keresni kell – lehetőleg közösen – a megoldást. Ez első szinten a barátokkal, kollégákkal való intenzív kapcsolatápolást és őszinte beszélgetéseket jelent, második szinten pedig szakemberek bevonását. Le kell tudni győzni az abból adódó gátlást vagy szégyent, hogy, példának okáért, egy lelkészházaspár pszichológus vagy éppen szexológus tanácsát veszi igénybe. A konfliktuskezelésnek a legkülönbözőbb hatékonyan alkalmazható formái állnak rendelkezésre.

Szükségesnek látszik a megelőzés és ennek jegyében egy lelkigondozói hálózat létrehozása, illetve valamiféle házassági tanácsadó és házasságot segítő szolgálat felállítása, vagy valamely egyház már meglévő intézményéhez való kapcsolódás.  

Minden prevenció és terápia akkor lehet igazán hatékony, ha az együtt jár a lelkészi szupervízióval. Ezzel kapcsolatban a legújabb időkben számos jó kezdeményezés született. Támogatjuk ezeknek a kiterjesztését.

Nemcsak a lelkészcsaládok védelmét szolgálhatja, de bizonyára pozitív hatással bír erre a területre is, ha egyházunkban is bevett gyakorlattá válik a lelkészekkel és egyházi alkalmazottakkal való évenkénti beszélgetés. (Német nyelvterületen ez „Mitarbeiterjahresgespräch” néven ismert). Ennek célja, hogy egy adott beszélgetésvázlat, kérdéssor alapján a lelkész/munkatárs és egyházi felettese a munkavégzés körülményeiről, a lelkész elégedettségéről, a gyülekezet fejlődési lehetőségeiről és megoldandó problémáiról szabadon, titoktartás adta bizalmi légkörben évente beszélgethessen, és a gyülekezeti munkára – szabott keretek között  – reflektálhasson. A beszélgetésre való előkészület és maga a beszélgetés segíthet abban, hogy a problémákat már akkor meglássa és orvosolhassa a lelkész és a felettese, amikor az még megoldható anélkül, hogy a gyülekezet légköre vagy a lelkész és családja élete visszafordíthatatlanul megromlana. E beszélgetések vezetésének módszertanát már kidolgozták, s az adoptáláshoz a németországi partneregyháztól ígéretük szerint segítséget kaphatunk.

Külön kell foglalkoznunk a gyermekekkel. Közismert tény, hogy lelkészcsaládokban ők sokszor hátrányos helyzetűvé válnak, ami testi-lelki (beleértve hitbeli) fejlődésük szempontjából hátrányos lehet. Már csak ezért is indokolt, hogy a lelkészcsaládok rendszeresen megkeresik annak alkalmát, hogy közösen el tudjanak menni nyaralni, illetve év közben is tartalmas közös programokat szervezzenek. Célszerű továbbá annak a lehetőségnek a megtalálása is, hogy a lelkészházaspár alkalmanként néhány napra együtt, csak egymásra figyelve lehessen.

Örülünk annak, hogy a tervezett intézkedési csomag egy eleme már megvalósulóban van, hiszen immár második éve folyik a lelkészek és egyházi munkatársak egészségügyi szűrése. Egyre többen vetik magukat alá magát olyan szűrésnek, amelynek keretében a különféle kardiológiai, daganatos stb. betegségek időben felismerhetők és kezelhetők, gyógyíthatók lehetnek. Amennyiben mindez a lelkészek megfelelő életmódjának figyelemmel kísérésével jár együtt, akkor még időben meg lehet akadályozni nagyobb tragédiákat.

IV. Konklúzió

A jelentésben említett és érintett problémák komplexitása, valamint az evangéliumi szemlélet semmiképpen sem engedi meg, hogy purifikátori türelmetlenséggel küzdjünk az egyházat kétségtelenül hiteltelenítő bűnök ellen. Célravezetőbb lehet – a lutheri „mutuum colloquium et consolatio fratrum” szellemében eljárni. Javaslatunk és ajánlásaink ennek jegyében születtek.