A rendszerváltást követően az egyház vezetői közül sokan érzékelték, érzékeltük, hogy a társadalom erkölcsi állapotában tapasztalható negatív tendenciák nem hagyják érintetlenül az evangélikus lelkészi kart sem – mondta el az evangelikus.hu-nak Mészáros Tamás. A morális lazulás lényegében tompítatlanul vetült rá lelkészeink magánéleti viszonyaira és 2000-re már egy tanulmány is felhívta a figyelmet arra, hogy riasztóan növekszik lelkészeink körében a válások száma. A lelkészi karon belül a válások aránya ekkor közelítette meg a táradalom egészére vonatkozó arányszámot, ami mindenképpen elgondolkodtató volt – emlékszik vissza nyugati felügyelő. Ez a szám mára már némileg csökkent, de nem azért, mert arányaiban kevesebb lelkészünk bontja fel a házasságát, hanem azért, mert az egész társadalmon belül csökkennek a házasságkötések, s így a válások száma is – teszi hozzá Mészáros Tamás. Egyházunk püspökei részéről továbbra is tapasztalható az az elvárás, hogy a lelkész rendezett magánéleti viszonyok között kezdje meg szolgálatát, vagyis párjával csak házasságban élve költözhet be a parókiára. Nyilvánvaló, hogy a lelkészi kar magánéleti helyzete meghatározó hatással van az egész egyház életére, vagy akár jövőjére – állítja a felügyelő.

A zsinathoz a tanulmány ügyében, 1997 és 2000 között, két beadvánnyal fordult Mészáros Tamás, de egyikkel sem foglalkozott a testület. 2005-ben aztán az országos közgyűlés létrehozott egy etikai munkacsoportot, melynek tagja volt püspök, esperes, gyakorló egyházmegyei felügyelő is. Alaposan körüljárták a problémát, jó néhány érintett, elvált lelkésszel beszélgettek, igyekeztek maghatározni a tipikus problémákat. Nem csak a viszonyok feltárására kaptak mandátumot, hanem arra is, hogy megoldási javaslatokat is megfogalmazzanak. 2012-ben, az akkor leköszönő zsinat asztalára került végül a tanulmány a három ajánlással.

Az első javaslatot a zsinatnak címezték, törvényalkotást sürgetve, ugyanis azt tapasztalták, hogy a magánéleti válságok megoldása során a gyülekezetek, az elöljárók nem támaszkodhatnak semmiféle kézzelfogható, irányadó protokollra. Márpedig ez jelentősen könnyítené az egyes esetek megoldását – állítja Mészáros Tamás. Jelenleg az érintett, magánéleti válságba jutott lelkész egyéni döntése az, hogy problémája megoldásába bevonja-e a püspökét, gyülekezeti felügyelőjét, esperesét, esetleg gyülekezetét, vagy inkább úgy dönt, hogy nem kér semmiféle segítséget, tanácsot, inkább elválik házastársától. A tanulmány megfogalmazói azt javasolták, hogy az egyház, mint szervezet vegye ki az érintett lelkész kezéből a végső döntési folyamat egy részét. Hozzon létre az egyház egy afféle függő jogi helyzetet, lényegében megtorpanásra késztetve a lekészt arra az időre, amíg le nem zajlanak a válás folyamatai. A válást követően pedig az esperes tárgyalja meg az ügyet a gyülekezet presbitériumával, s végül az illetékes püspök döntsön arról, hogy maradhat-e szolgálati helyén az elvált lelkész, vagy sem. Ehhez társul még az, hogy a javaslat szerint az elvált lelkész három évig magasabb egyházi tisztségbe nem választható, ám ezt követően ennek nincs akadálya. Mindez nem jelenti azt, hogy a lelkész helyett az egyház döntene a válásról, sokkal inkább azt a célt szolgálja a javaslat, hogy a magánéleti válság a lehető legkevesebb kárt okozza az ügyben egyébként vétlen közösségnek, gyülekezetnek – teszi hozzá Mészáros Tamás.

Ennél hosszabb ajánlást tett a munkacsoport az egyház teológiai képzéséért felelős vezetőinek – mondta a nyugati felügyelő. A munkacsoport működésének ideje alatt elindult az Evangélikus Hittudományi Egyetemen a hallgatók házassági felkészítése, fakultatív jelleggel. A javaslat arra irányul, hogy ez a kurzus ne választható, hanem kötelező legyen – jelentette ki Mészáros Tamás. A szolgálatra készülő fiataloknak szembesülniük kell azzal a ténnyel, hogy a lelkészek házassága fokozottan „veszélyes üzem”. Fiatal lelkészek között a mai napig él egy a szolgálattal kapcsolatos, romantikus illúzió a csendes, vidéki parókiáról, a szeretetteljes közösségről, amely gondját viseli lelkészének, aki magától értetődően kapja meg kóstolóját télen a disznótorosból. Nos, ehhez képest a kezdő lelkészek szembesülnek azzal a szigorú valósággal, hogy legközelebbi kollégájuk hatvan kilométerre él tőlük, esetleg nincs körülöttük egyetlen értelmiségi sem, akivel szót válthatnának, színház, vagy mozi csak a legközelebbi városban van, ha van, a javadalmazásuk finoman szólva is szerény, a napi munka pedig igen kemény – mondja a nyugati felügyelő. Egy a civil életből érkező, vagyis nem lelkész házastársnak érthetően súlyos megpróbáltatást jelenthetnek ezek a körülmények, s ez okozhat olyan konfliktust, amely akár szét is feszítheti a két ember kapcsolatát – állítja Mészáros Tamás. A tanulmány készítői szerint hasznos lenne, ha a lelkészi életre való felkészítésnek a párkapcsolat gondozására való okítás is része lenne, s talán itt érdemes megjegyezni azt is, hogy a bizottság elképzelhetetlennek tartja olyan lelkész jelölt ordinálását,  akinek homoszexualitásáról püspökének tudomása van. Keserű szájízzel kell megjegyeznem, hogy a teológia nem volt partner a képzés területén javasolt változások megvalósításában – tette hozzá a felügyelő.

A bizottság harmadik ajánlása az országos egyháznak és az egyházvezetőknek szólt arról, hogy prevenciós céllal ki kell építeni egy házassággondozó rendszert, amely segítséget nyújthat a válások megelőzésében – mondta Mészáros Tamás. Németországban ismert az a gyakorlat, hogy a lelkészeknek évente legalább egyszer kötelezően részt kell venniük egy olyan beszélgetésen, ahol püspökükkel, esetleg más szakemberekkel oszthatják meg magánéleti, illetve szakmai problémáikat. A szolgálat jellegéből adódóan a lelkészek munkája elválaszthatatlan az emberi problémáktól, önnön mentális állapotuktól, vagyis ebben az esetben az ezzel kapcsolatos vezetői beszélgetés nem magánéleti beavatkozás, hanem sokkal inkább természetes és persze elsősorban segítő szándékú támogatás – jelentett ki Mészáros Tamás. Emellett – tette hozzá a felügyelő – a javaslat szerint intézményi lehetőséget kell teremteni a házassággondozásra is, vagyis arra, hogy legyen kihez fordulnia segítségért annak a lelkésznek, aki úgy érzi, felbomlóban van a házassága. Osztrák, német, illetve skandináv példákat sorol fel erre a tanulmány, melyekből egyértelműen kiviláglik a rendszer hasznossága. De – teszi hozzá ehhez a felügyelő – a református egyháznak jelenleg is működik a házassággondozó szolgálata, akár ehhez is lehetne kapcsolódni.

Az Evangélikus Élet hamarosan megjelenő, karácsonyi számában interjút közöl zsinatunk lelkészi elnökével. Hafenscher Károly ebben a beszélgetésben azt mondja, hogy az elősző zsinat a szóban forgó tanulmányt nem adta át a jelenlegi testület vezetésének, ugyanakkor úgy véli, hogy az egyház belső problémáinak megoldását csak őszinte tényfeltárással lehet elkezdeni, amihez ez a tanulmány jelentősen hozzájárulhat. A zsinat feltétlenül foglalkozni fog a lelkészi kar magánéleti viszonyairól és a házassággondozás fontosságáról szóló tanulmánnyal – állítja Hafenscher Károly.

A lelkészek válását vizsgáló etikai bizottság jelentése ITT olvasható.