Mészáros Tamás

Győrben tanácskozott a nyugati egyházkerület közgyűlése

Az elnökség és a kerületi tisztségviselők jelentéseinek meghallgatása mellett választási üggyel és támogatási kérelmekkel foglalkozott a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület közgyűlése április 30-án, a győri Öregtemplomban személyes részvétellel tartott ülésén.

Evangélikusok vagyunk – így ünnepelünk. És te? – 6.

Az első karácsony bizonytalanságban telt: egy istállóban, széna és állatok között érkezett közénk a Megváltó. Az idei karácsonyunk is szokatlan, kérdésekkel és aggodalommal teli, de az ünnep fényét ez sem veheti el. Kétezer évvel ezelőtt Mária és József egy népszámlálás miatt indult Betlehembe, jövőre pedig Magyarországon is népszámlálás lesz. Mindenkinek felteszik majd a kérdést, hogy mi a vallása, felekezete? Válaszunkat a karácsonyi együttlétünk is megerősítheti: Evangélikus vagyok. És te?

Evangélikus vagyok – így ünneplek. És te? – 2.

„Azt gondolom és remélem, hogy az idei karácsonyunk ráébreszt bennünket, hogy a sokszor elfeledett imaláncot, imahálót lehet intenzívebben használni – és talán idén karácsonykor ez így lesz.” – Mészáros Tamás hitoktató, egyházkerületi felügyelő, Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület

Mészáros Tamás egyházkerületi felügyelő üzenete

Győr – Csákvár – „A közmédián keresztül most mindenki sokkal több lehetőséget kap a lelki töltekezésre – amiért nagyon hálásak vagyunk. De a helyi lelkészt, templomot, gyülekezeti termet – ami a mienk – nehéz helyettesíteni. ... Bevallom, nehéz belegondolni, hogy mi lesz, ha ez a veszély még húsvétkor is házainkba, lakásainkba kényszerít bennünket. Hitünk közepének, keresztyénségünk lényegének ünnepét hiszem, hogy akkor is átélhetjük.” – Mészáros Tamás a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület felügyelőjének üzenetét az alábbiakban olvashatják illetve meg is tekinthetik videó formájában.

„Jó nekünk itt lennünk” – Megújult a gércei templom

Gérce – Kívül-belül megújult templomáért adott hálát 2019. augusztus 10-én, szombaton a gércei gyülekezet.

Tanúságtétel az élet csodájáról – Beiktatták hivatalába a nyugati egyházkerület felügyelőjét és tisztségviselőit

Győr – 2018. szeptember 21-én, pénteken, a kerületi közgyűlés alakuló ülését követő ünnepi istentiszteleten zajlott le a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület megválasztott felügyelőjének, Mészáros Tamásnak és a kerület új tisztségviselőinek beiktatása a győri Öregtemplomban.

Megszületett a nyugati (dunántúli) felügyelőválasztás eredménye!

Győr – A nyugati (dunántúli) egyházkerületi jelölő- és szavazatszámláló bizottság 2018. május 15-én összesítette az egyházkerületi felügyelő személyére leadott egyházközségi szavazatokat. 116 szavazattal Mészáros Tamást választották egyházkerületi felügyelőnek – tudta meg szerkesztőségünk Kissné Kárász Rózsától.

A szószék alatt élni és tanulni

A Magyarországi Evangélikus Egyház Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületének felügyelője, Mészáros Tamás 2012-től viseli ezt a tisztséget, és az idei tisztújításkor elvállalta a jelölést az újabb ciklusra is. Feladatokról, célokról és a presbitereknek adható jótanácsokról kérdeztük őt.

Szélesre nyílt látókörrel – Új esperest iktattak a Soproni Evangélikus Egyházmegyében

Harka – A soproni egyházmegye új esperesének ünnepélyes beiktatására 2016. február 13-án, szombaton délután került sor a harkai evangélikus templomban. Gabnai Sándor utóda a tisztségben Mesterházy Balázs lelkész lett. Az alkalmon Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiában Tubán József csornai és Hanvay Enikő farádi lelkész működött közre.

Felhívás gyülekezeti megemlékezésre

Győr – Levelet intézett a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület elnöksége, Szemerei János püspök és Mészáros Tamás felügyelő az egyházkerület tagjaihoz, a kerület újraalakulási évfordulójával kapcsolatban. Az alábbiakban ezt a felhívást olvashatják.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Mészáros Tamás csatornájára