„Véget ért a sikeres ótemplomi Angyali reggelek sorozatunk és magunk mögött vannak a karácsonyi ünnepi istentiszteletek is. Sokan vettek részt alkalmainkon, sokan úgy élhették meg ezt a decemberi időszakot, hogy lelkileg feltöltődve indulhatnak az újévnek” – kezdte beszámolóját Lázár Zsolt esperes, aki a 2016. év igéjéről („Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket.” /Ézs 66,13) is megosztotta gondolatait:
„Emlékszel? Amikor kisgyerek voltál, elestél és lehorzsoltad a térded, édesanyád magához ölelt, letörölte a könnyeidet és azt mondta: »Ne sírj, ugye már nem is fáj?« Te hozzábújtál, és már tényleg nem is fájt annyira. Vagy kicsúfoltak a többiek, és te panaszkodtál, hogy nem szeretnek, édesanyád megsimogatott és így szólt: »Én nagyon szeretlek téged.« Emlékszel, hányszor vigasztalt meg, amikor beteg voltál, amikor nem sikerült valami, amikor csalódtál? Az Isten ilyen szeretettel fordul felénk, s mi ezt a szeretetet adhatjuk tovább mindazoknak is, akik a környezetünkben nehéz körülmények között élnek.
Az elmúlt év hasonló időszakában több mint 4800 adag ételt osztottunk ki, több mint egy tonna ruhát adtunk a rászorulóknak. Ezer szarvasi és Szarvas környéki kapott segítséget ez idő alatt. Az Ótemplom történetének legsikeresebb jótékonysági akcióját folytatni kívánjuk a 2016-os évben is.
A vízkereszttől húsvétig tartó időszakban továbbra is lesznek az eddig megszokott akcióink:
Öt nagyszabású akció keretében, hétvégeken ételt osztunk majd a rászorulóknak, alkalmanként nyolcszáz-nyolcszáz adag ételt. Emellett hétköznapokon harminc-negyven adag ételt adunk a rászorulóknak a klubunkban. Szervezünk ruhagyűjtést és -osztást, amelyre várjuk a ruhaadományokat, felajánlásokat! Lesz tartós élelmiszerek gyűjtése is, amelyet idősek és rászorulók között osztunk majd ki” – mondta Lázár Zsolt, aki az idén egy új kezdeményezésről is beszámolt: „Jó buli jót tenni … Tégy jót, mert most ez az igazi buli! címmel szeretnék, ha a szarvasiak számukra ismeretleneken is segítenének, amit megörökítenének mobiltelefonnal és feltöltenék a Facebookra, vagy a Youtube-ra (#jobulijottenni). A maximum egy perces rövid videókkal szeretnék megmutatni, hogy a legapróbb segítség, jószándék is szebbé teszi a világot.”
„Az elkövetkező hetekben szeretnénk, ha a legkülönfélébb gesztusokkal, apró ajándékokkal, rögtönzött kedvességekkel, vagy éppen egy tál étellel lepnék meg egymást a szarvasi emberek – buzdított az esperes. – A kezdeményezéshez bárki csatlakozhat, fiatalok, idősek és civil szervezetek egyaránt. Ha öt-tíz év múlva visszanézzük a Facebook profilunkat, vajon mire leszünk büszkék: kattintottunk egy szelfit a buliban, vagy arra, hogy jót tettünk valakivel!? A kezdeményezés lényege, hogy rámutassunk, nem kell különleges képesség ahhoz, hogy másokon segíthessünk, elég hozzá az elhatározás, egy cseppnyi kreativitás és bárkiből lehet angyal.”