Bella Péter, a Győr-Ménfőcsanaki Református Egyházközség lelkipásztora:

– A legjobb, amit elmondhatok az imahetünkről, hogy természetes és közösségi alkalmakkal van megtöltve. Természetes, azaz magától értetődő. Nem válik el a hétköznapoktól, a különböző gyülekezetek tagjai tudják egymásról, hogy hova tartoznak, hogy a más hagyományú felekezetek ellenére, ugyanazt a Krisztust követjük. Sokszor közös ügyekben, egymást is segítve. Az imahét ennek a mindennapi megtapasztalásnak ünnepi része.
Szolgálati helyem egyik településén, Ménfőcsanakon az adja az igazi erejét a hétnek, hogy a gyülekezetek száz százalékig részesei a szervezésnek és a lebonyolításának, ezért közösségi. Az istentiszteletetek utáni felszabadult szeretetvendégségek, a tömött gyülekezeti termek, éttermek, ennek a legjobb bizonyítékai – a teli templomok mellett.
Istennek hála, nálunk az ökumenikus imahét nem csak egy kirakatrendezvény valamiről, ami egyébként nem létezik, hanem a hétköznapokban meglévő kapcsolatok természetes és közösségi velejárója, ez a legnagyobb öröm – nem csak a lelkipásztoroknak.

Dr. Osztie Zoltán, a Budapest-Belváros Nagyboldogasszony főplébánia plébánosa, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) elnöke:

– Nem kizárólag az ökumenikus imahét kapcsán fontos számomra a keresztény egységtörekvés, amelynek magam is elkötelezett munkása vagyok. Sőt erre nem csak az indít, hogy a II. Vatikáni Zsinattal a katolikus egyház is elkötelezte magát az ügy mellett, hanem Krisztus vágya az egység után. Teológusként és hívő lelkipásztorként, látva a társadalom szétesését, meggyőződésem, hogy más utat a keresztény világ nem járhat, csakis a közös Krisztusban való tanúságtételét. Különösen most, amikor a kereszténynek mondott Európa és fejlett világ félelemmel keresi önmagát.
Budapest belvárosában évtizedek óta töretlen hagyomány a keresztény egység átélése lelkészek és közösségek között. Magam többször is szolgáltam a Nagyboldogasszony Főplébánia templomban és az Egyetemi templomban, így éveken át részese voltam ennek az imádságos és baráti egységnek. Tartalmát illetően különösen gazdagította a történelmi keresztény egyházak közösségét az a Kárpát-medencei ökumenikus lelkésztalálkozó, amelyet Belváros-Lipótváros Önkormányzata, a belvárosi és a testvérvárosi keresztény-keresztyén lelkészek szerveztünk meg. Ezzel a magyar nemzet egységét is erősítettük saját köreinken belül. Ide tartoznak azok az alkalmak is, amikor fiatalokat készítünk fel életük nagy eseményére, házasságkötésükre és ökumenikus esküvő keretében adjuk rájuk közösen áldásunkat.

Sefcsik Zoltán, a Szekszárdi Evangélikus Egyházközség lelkésze:

– Az ökumenikus imahét számomra a testvéri közösség ünnepét jelenti. Írhatnám úgy is, hogy a „testvéri közösség alkalma” – de itt, Szekszárdon, többről van szó. Sokunk örömére mi, a városunkban élő gyülekezetek pásztorai, a tanév során két-három hetente leülünk egy órára, hogy közös énekkel, imádsággal és beszélgetéssel legyünk együtt Urunkkal. Ezekből az együttlétekből nőttek ki az elmúlt esztendők során a hit- és erkölcstan órák együttműködési megállapodásai, közös ifjúsági projektnapok, együtt szervezett léleképítő alkalmak, előadások a város felé... Amikor a januári imahéthez érünk, én azt érzem, hogy ezt az egyébként is meglévő élő kapcsolatot, közös gondolkodást ünnepeljük – ezen a héten közösségeinkkel együtt – Megváltónk iránti hálával.