Horányi Özséb kommunikációelméleti szakember, moderátor arra kérte a fórum két vendégét, hogy a rasszizmussal kapcsolatos személyes tapasztalataikról számoljanak be. 

Bársony Katalin szociológus elsőként a Mundi Romani elnevezésű dokumentumfilm-sorozat rendezői tapasztalatairól mesélt a fórumozóknak. A műsor a világ különböző tájain élő romák életét kívánja bemutatni a közönségnek. Bársony Katalin huszonhét közösség életét ismerte meg a forgatás alatt – nemcsak értékeiket látta, hanem sajnos a rasszizmus számos megmutatkozását is. Így tapasztalta meg, hogy a szlovákiai magyar romagyerekek többszörösen felülreprezentáltak a kisegítő iskolás osztályokban, ahova sokszor mondvacsinált indokokkal, jogtalan felvételi eljárás során kerülnek be. Bársony Katalin szerint a családi háttér kiemelkedően fontos, és egyre több olyan család van, ahol szeretnék iskoláztatni a gyerekeket. Egyes településeken a lakosság 70-80 százaléka roma, a helyi szervezetek viszont nem tudnak megoldást találni az együttélésre. 

A szociológus egyéni szinten abban látja a megoldást, hogy nem megszokott védelmi mechanizmusokat sajátítunk el és alkalmazunk. Saját példaként említette, hogy amikor vásárolni szeretne egy boltban, és követni kezdi a biztonsági őr, akkor be szokott mutatkozni az illetőnek, és közli, hogy vásárolni jött ide – ezután már nem tartják gyanúsnak. „Cigány vagyok, magyar vagyok, nő vagyok és európai vagyok” – mondta a Romédia Alapítvány ügyvezetője, érzékeltetve azt, hogy egy ember milyen sokféle identitással bír, amelyek közül egyedül a pozitív cigány identitás nem nyert még teret társadalmunkban. Hangsúlyozta, hogy a cigányságnak több száz éves kulturális értékei vannak, de ezen túlmenően közös múltunk is van: meg kellene emlékeznünk a magyar-roma hőseinkről is. 

Liebhardt András művelődésszervező dunabogdányi helytörténeti kutatásaiból kiindulva a sváb kisebbség helyzetét elemezte. A falu a 18. századi betelepítések következtében vált túlnyomóan német területté. A helyzet az 1947-es erőszakos kitelepítéssel változott meg: ekkor kilencszáz embert költöztettek ki Németországba, ami azzal járt, hogy számos családot szétválasztottak. A lakosságot ért átalakulások többszöri identitásváltozáshoz vezettek. Érdekes kérdés, hogy ma mit jelent svábnak lenni. Az egykor német ajkú lakosság ugyanis erősen asszimilálódott, a ma középkorú nemzedék már nem is beszél svábul. A nemzetiségi lét a nemzetiségi oktatás mellett leginkább a hagyományok ápolásában mutatkozik meg, és sokszor olyan erővel, hogy a magyarok is bekapcsolódnak a sváb közösségekbe, tradícióba. Síklaki István szociológus, a fórum szakértő résztvevője szintén dunabogdányi lakosként megjegyezte: „Bogdányban éltem át először, hogy tartozom valahova.”

A fórum további hozzászólói többségében a cigány kisebbség helyzetét firtatták, annak ellenére, hogy Horányi Özséb azzal az észrevétellel indította a nyílt beszélgetést, hogy nemcsak két – sváb és cigány – nemzetiség problémáját kell szemügyre venni, hanem ugyanígy a zsidókét, szlovákokét, horvátokét…

Deák Dániel egyetemi oktató az ELTE-n történt, zsidókkal szembeni felháborító megnyilvánulásról beszélt, és arról, hogy a dékán etikai kötelezettségvállalásra hívja az intézmény tanárait. Elhangzott, hogy amikor világnagyságokat kell elkönyvelni, mint például Neumann Jánost vagy Teller Edét, akkor magyarként tartjuk őket számon, amikor viszont bűnbakot keresünk, akkor megtaláljuk a zsidókat – ezúttal a magyar jelzőt önkényesen eltávolítva. 

Számos példát hoztak a hozzászólók a roma identitáskeresés formáira, emellett sokan hangsúlyozták az iskolai tanárok segítőkészségét, a tehetséges roma tanulók támogatásának fontosságát. Csalog Judit a cigányság és a mélyszegénység fogalmának egybemosódását találta problematikusnak. Békefi László ügyvéd a jobb- és baloldali politikai hibákról beszélt, de emellett hangsúlyozta, hogy a politikusok a társadalom nézeteit tükrözik vissza. 

Bársony Katalin a legújabb szociológiai kísérletek alapján elmondta, hogy azoknak a gyerekeknek, akiket rasszista megnyilvánulások érnek, felmegy a vérnyomásuk, ami nemcsak hosszú távon okoz károkat, hanem megakadályozza őket a komplex feladatok megoldásában is. Beszámolt róla, hogy számos országban úgy segítik a deszegregációt, hogy a tanárokat tanítják meg arra, hogy hogyan ne tükrözzék vissza a gyerekekre a társadalmi egyenlőtlenséget. 

Síklaki István összefoglalásként elmondta, hogy bátor, elszánt, következetes politikai akciók nélkül – mint amilyen a finnországi deszegregált oktatási rendszer vagy az USA-beli kötelező iskolabusz – nem fog csökkeni a magyarországi rasszizmus mértéke.