Előttem áll az újpogány egyetemista lány, „Lilith” (kissé baljós becenév), a tánctértől távolabb beszélgetünk. Azt mondja nekem boszorkánycsillaggal a nyakában: „Nem az istenfélelem a bölcsesség kezdete, hanem az önismeret.” (Vö. Zsolt 111,10: „A bölcsesség kezdete az Úr félelme.”) Köszönjük a modern ember mottójaként hangzó „felvilágosítást”, ámbár ha valaki vitába száll a Bibliával, annak különös módon mindig az igazság teljes megfordítása a következménye. Hiszen aki nem féli az Istent, az önmagát sem ismeri. Mert akiben nincs félelem a Teremtő iránt, az nem tud semmit róla; s aki a Teremtőről semmit nem tud, az nem értheti a teremtés okát és célját. Aki pedig a teremtést nem érti, annak vajon hogyan lehetne fogalma a teremtmény valódi küldetéséről, vagyis a saját útjáról? Sőt az ilyen ember a tudatlanság gonoszságának az áldozata, s ez a gondolkodásmód való- di rendeltetésétől, tehát önmagától a lehető legmesszebb sodorja. De hány és hány Szentírással vitázó, fertőző kijelentést olvashatunk az ezoterikus kiadványokban, melyek elködösítik az elmét! Jóga, fengsuj, asztrológia, keleti tanítások minden mennyiségben, jóslás és álomfejtés, mágia és boszorkányság, okkultizmus, spiritizmus, meditáció és ufológia – ezoterikus témában több mint háromezer könyvre kaptam találatot az egyik könyvkereskedés honlapján. Persze lehetnénk derűlátók is: remek bizonyíték ez arra, hogy napjainkban sokkal több művelt és gondolkodó embernek van szüksége lelki táplálékra, mint azt a hitetlenek kaján örömmel elsőre feltételezik. Egyébként is: sokat tanulhatunk a keletiektől. Azonban míg a becsületes istentagadó még két lábbal állhat a földön, addig a bizsumágia, a „meditáció” és a többi hasonló hókuszpókusz vagy az emberalattiba vezet, tehát lefelé, a bukott angyalok világába; vagy rés a pajzson, mely az alvilágot ereszti a felszínre. Mert aki az anyagban hisz, az anyagban marad – ettől még lehet hasznos tagja a társadalomnak; aki viszont mindenféle gyanús energiákkal, „vortexfényekkel” és „spirituális befolyásokkal” játszadozik, az könnyen eshet emberellenes erők és göthös szellemek csapdájába anélkül, hogy erről tudomása lenne. Jól mutatja, milyen felfordult állapotban van a modern világ: egyesek tudtukon kívül nem angyalokat, hanem démonokat vendégelnek meg. (Vö. Zsid 13,2; Ef 6,12) Az ezoterikus könyvek rajongóinak zagyva kijelentéseit hallva nem túlzás azt állítani, hogy jobb lett volna nekik, ha soha nem találkoznak a „titkos tudással”, és megmaradnak egyszerű, de legalább jó szándékú ateistáknak. Emlékezzünk, mi történt Efezusban: sokan azok közül, akik mágiával foglalkoztak, „összehordták könyveiket, és mindenki szeme láttára elégették”. (ApCsel 19,19) Ez az egyik legnagyszerűbb példája annak, hogy mit jelent s jelentene ma a törvény betöltése: Mózesnek még szüksége volt rendelkezésekre a varázslás ellen, de amikor Jézus a szívbe költözik, az ötvenezer ezüstpénz értékű mágikus iratokat az emberek maguktól elégetik (5Móz 18,9–14; Mt 5,17–18). Persze, már annak is örülhetnénk, ha azt látnánk, hogy kortársaink legalább átkutatják lelküket, megvizsgálják kedélyüket, a bennük működő akarat mintázatát, hogy „ki az, aki az akaratot alakítja és mozgatja”, hogy „a jó vagy pedig a gonosz munkálkodik-e”; mert amíg ez nem történik meg, addig nem is érzékelik, hogy a fény helyett ugyanúgy a halálban vannak (Böhme). Akár a negédes álbölcsességeket olvassuk, akár a nyers istenkáromlásokat hallgatjuk, mi mindössze annyit tehetünk, hogy az „üres fecsegők elől” kitérünk, mert valószínű, csak egyre messzebb mennek az istentelenségben (2Tim 2,16). Amíg ők meditálnak, mi imádkozunk értük. Reményre pedig megint csak egyedül Jézus adhat okot.