– Több mint tíz éve kutatja és teszi közkinccsé a Soproni Evangélikus Levéltár eddig fel nem dolgozott zenei archívumát. Hogyan talált rá erre a páratlan anyagra?

– 2005-ben Budapesten antikváriumokban jártam, hogy a 17–18-i századi zenei kincsekről anyagot gyűjtsek. Tudtam, hogy sajnos ebből a korból nem sok maradt fent. Rátaláltam Bárdos Kornél munkáira, aki egy sorozatot jelentetett meg a magyar városok zenéjéről, így Pécsről, Egerről és Sopronról is. A soproni kötetet lapozva fedeztem fel, hogy a 16–18. században milyen gazdag zenei élet volt a városban. Ebből a kötetből ismertem meg Johann Wohlmuth (1643–1724) munkáit. Ő 1686-tól 1720-ig volt a soproni evangélikus gyülekezet kántora. Itt találkoztam először az ő billentyűgyűjteményével, melyet tankönyvnek írt. Mivel ekkor kellett a zenetudományi diplomámhoz leadnom a témámat, így kiválasztottam Wohlmuth János billentyűs hangszereit és a Miserere fennmaradt műveit. Elmélyedtem ebben a témában. Sopronba mentem, hogy megismerjem a Soproni Múzeumban lévő eredeti gyűjteményt. Átmentem a Templom utcában a Soproni Evangélikus Levéltárba, mert tudtam, hogy a Miserere ott található. A könyvtáros megmutatta, hogy nemcsak az van náluk, hanem még tizenkét doboznyi gyűjteményük van ebből a korból. Megdöbbentett, hogy mekkora kincs található ott.

– Hogyan kezdődött ennek a páratlan anyagnak a feldolgozása?

– Nemcsak átírtam a Misereret és a billentyűs anyagot, hanem 2005-ben Argentínában, az Ars Hungarica Egyesülettel – melynek művészeti vezetője vagyok – fel is vettük a billentyűs darabokat és a Miserere anyagát. Ezt 2006-ban a Soproni Evangélikus Levéltár, a Soproni Múzeum és a Soproni Önkormányzat segítségével tudtam megjelentetni. A Soproni Múzeum továbbra is őrzi Wohlmuth örökségét, egy egész teremben mutatja be a gazdag életpályáját. Ez a CD ott még mind a mai napig kapható. Később a Magyar Tudományos Akadémia Domus Hungarica határon túli magyarok osztályával vettem fel a kapcsolatot. Ez a szervezet a külföldön élő magyarok kutatását segíti. Hozzájuk pályáztam, hogy ösztöndíjasként folytatni tudjam a kutatást.

– Mi az, ami ezt az archívumot a nagyközönség számára is érdekessé teszi?

– Bárdos Kornél a Miserere anyagát a Soproni kantáta virágkorának nevezte. Ez a páratlan értékű anyag az egyházi év minden istentiszteletére zenei anyagot kínál. Különböző kántorok állították össze, az anyag 60-70 év munkáját foglalja magába. Annyit a kisebb mesterekről is tudunk, hogy többségük Regensburgban tanult, ott váltak kántorrá. Ez a kincs a 17. század végétől a 18. századi Soproni Evangélikus Egyházközség zenei gazdagságát mutatja be. Olyan zenei gyűjteményt kutathatok, ami hasznos zene, azaz nemcsak megíródott és egyszer előadták, hanem a liturgia, a gyülekezet szolgálatában állt. Tudjuk, hogy a szerzők nem Johann Sebastian Bach, vagy Georg Philipp Telemann magasságában alkottak, de a gyűjtemény tartalmaz számos nagyon szép áriát, vagy hangszeres darabot, melyek ma is kimagasló értéknek számíthatnak.

– Kutatása alatt több olyan kottára is rátalált, amit a korábbi kutatók még nem ismertek.

– A Soproni Evangélikus Levéltár zenei archívuma tizenkét fond számmal ellátott dobozban van. A dobozok összeállítását és a művek katalogizálását Varga Imréné, az intézmény könyvtárosa 2005-ben fejezte be. Az új rendszerezésnek köszönhetően kerültek elő azok a művek, amelyek Vavrinecz Veronika zenetörténész huszonkét évvel korábban keletkezett jegyzékében még nem szerepelhettek. Az új darabok között számos érdekes kottát találtam. Szonátákat és más, „szimfónia”, „concerto”, „nyitány” címmel megjelölt hangszeres darabokat, melyeknek a zeneszerzőjét nem ismerjük. Olyan kotta is előkerült, amely Tomasso Guzzo egyik művét rögzíti, akitől máshol nem lelhető fel darab, csak a soproni archívumban.

– Kutatásában foglalkozik a dél-amerikai jezsuita misszió zenei archívumával is. Az ott található zenei gyűjteményt hasonlítja össze és állapít meg párhuzamot a soproni evangélikus zenei archívummal. Miből adódik a párhuzam?

– Több magyar jezsuita is szolgált a dél-amerikai missziókban. Róluk azt tudjuk, hogy magyarországi jezsuita iskolákban tanultak. Számukra a zene nagyon fontos eszköz volt, mert többek között a zene által evangelizáltak. Nemcsak ismerték és alkalmazták az itteni zenei kincset, hanem módosították azt, az ottani napi használatra. A bolíviai Chiquitos jezsuita misszió zenei archívuma olyan hangszeres darabokat is tartalmaz, melyekben a dallamfordulat nagyon hasonló ahhoz, mint amit Wohlmuth János munkái, a Stark-féle virginálkönyv, a Vietorisz kódex, vagy Esterházy Pál anyagai között találunk. A bolíviai archívumban alapvetően egy erős olasz hatás érezhető, mely főként az egyházzenei kottákban lelhető fel. Ugyanakkor a hangszeres zene jellemzően közép-európai, azon belül is az említett magyar zenei forráshoz hasonlít.

– Ön nemcsak Magyarországon, hanem Argentínában is rendszeresen bemutatja a soproni anyag újabb átiratait. Hogyan fogadja az argentin közönség ezt a zenei élményt?

– Az argentin nép nyitott más kultúrákra és szívesen fogadják a különböző kultúrák kincseit. A magyar zenét ismerik, Kodály Zoltán, Bartók Béla vagy Bárdos Lajos neve az argentin kórusok számára ugyanannyira ismerős, mint az argentin zeneszerzőké. Argentína annyira nyitott erre a zenei kincsre, és nemcsak a magyar közösségnek tartunk ősbemutatókat, hanem különböző templomokban sorozatokat szervezünk, hogy bemutassuk ezt a Sopronból származó páratlan zenét.

– Miből adódik Argentínának ez a nyitottsága?

– Argentína történelméből adódóan kozmopolita. Olyan ország, amelyik tárt karral várja a különböző nemzetiségeket. Nyitott más nemzetiségek kultúrájára, és ez nemcsak a nagyvárosokra, hanem kisebb településekre is igaz. A brazil határon a finn kolónia épített egy falut, de németek, dánok is gazdag kulturális hatást gyakoroltak Argentínára. A 19. század közepétől egy nagyobb bevándorlás volt Európából Argentínába, s ez tovább erősödött az első gazdasági világválság idején. Nagyszüleim is, mint számos más magyar és lengyel állampolgár, 1928-ban vándoroltak ki és telepedtek le Argentínában.

– Argentínában ön kántori szolgálatot is végzett az ottani magyar gyülekezetnél. Mennyire erős ma az argentínai magyar egyház?

– Az argentin nép alapvetően katolikus. Az Argentin Evangélikus Egyház a német, a svéd és a dán kolóniákban erős inkább. A kivándorolt és ma is meglévő magyar evangélikus gyülekezet korábban nagyon aktív volt. Magam is kántora voltam a gyülekezetnek. Sajnos a kolónia lassan asszimilálódott, ez logikus is, hiszen 1956-ban volt az utolsó nagy magyar kivándorlás, így mára már az argentínai magyar református és az evangélikus egyház közösen tartja alkalmait. Van egy nagyon szép evangélikus templomunk, ahol nemcsak istentiszteleteket tartunk, hanem koncerteket és kulturális eseményeket is rendezünk.

– Említette, hogy nagyszülei 1928-ban emigráltak. Ön már Argentínában született, ugyanakkor nagyon szépen beszéli a magyar nyelvet.

– A családon belül nagyszüleim és szüleim is magyarul beszéltek. Tizennyolc éves koromban úgy éreztem, hogy hiányos a magyar szókincsem, ezért elkezdtem magyartanárhoz járni. 1986-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Akadémia hallgatója voltam ösztöndíjasként. Itt nemcsak zenélni tanultam, hanem a nyelvet is igyekeztem minél jobban elsajátítani. Magyar beszédem most sem tökéletes, érezhető rajta, hogy iskolai magyar oktatásban sosem részesültem, de igyekszem fejleszteni tudásomat.

– Domus Hungarica ösztöndíja kapcsán jelenleg Magyarországon tartózkodik. A magyarországi zenei életről milyen a benyomása?

– 1986-ban létrehoztam az Encuentros (Találkozások) vokális együttest, mely a mai napig létezik. Igyekeztem az egyházakkal is együttműködni. Együttesemmel számos templomban felléptünk, de például az Ördögkatlan fesztiválon is jelen voltunk. Tavaly augusztusban a soproni evangélikus gyülekezetnél volt egy kamarakoncertünk, ahol többek között fellépett Roberto Rutkauskas Belgiumban élő argentin hegedűművész, Posvánecz Éva hegedűművész és Máté Balázs csellóművész is.

– Legutóbb a Magyarság Házában tartottak ősbemutatót. Milyen folytatás várható?

– Mikor véget ér egy koncert, egyből a következőre gondolok. Az anyag annyira nagy, több mint háromszáz darabból áll, hogy számos lehetőség van. Az evangélikus egyház részéről Kertész Botonddal egyeztettünk, keressük a kapcsolatot, ősbemutatókra, koncertsorozatokra gondolva. A soproni zenei anyag igazi erejét talán az is jelzi, hogy nemcsak a magyar, hanem az argentin zenészek is azt mondják: ez egy valóban páratlan archívum. Ezért most elsősorban azon dolgozom, hogy ennek az anyagnak a további részei is jelenjenek majd meg CD-n.