Szenvedéstörténet fogyatékkal élők tolmácsolásában – Miskolcon is

Szenvedéstörténet fogyatékkal élők tolmácsolásában – Miskolcon is

Share this content.

Forrás: minap.hu, fotó:Juhász Ákos
Miskolc – A Bárka társulata adott elő passiót a miskolci belvárosi evangélikus templomban. Ugyanezt az előadást láthatták a Kossuth Lajos Evangélikus Iskola tanulói is hétfőn. A Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség (MEVISZ) Bárka Szakcsoportja 1989-ben alakult. A passiót már 2003 óta adják elő az ország más és más városában. Idén Miskolcra jöttek.

A belvárosi evangélikus templomban minden húsvét előtt szokott lenni passióolvasás – mondta Sándor Frigyes, a Miskolc Belvárosi Evangélikus Egyházközség lelkésze.

A csoport tagjai közül sokan mozgássérültek vagy mentálisan betegek. Boros Viktória, a csoport tagja azt mondja, nem élik meg szenvedésnek életkörülményeiket.

Tény, hogy korlátozottak mozgásukban, és másokra szorulnak, így nehezebben tudják megszervezni életüket. Ez azonban nem csüggeszti őket a mindennapokban. Azonban az is lehet, hogy közelebb áll hozzájuk Jézus szenvedéstörténete, mint az egészségesekhez.

A különleges előadást egészséges és sérült emberek együtt adták elő a templomban.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!