2015 elején egy EMMI által kiírt pályázat ébresztett újra bennünket. Isten úgy látta jónak, hogy előbb a gyülekezet növekedjen lelkileg, közösségben, erősödjön hitben, létszámban. Most úgy érezzük, valóban megértünk a feladathoz, ráadásul többször el sem férünk már kis templomunkban.
A megnyert pályázat adta a lehetőséget, hogy elkezdjünk tervezgetni, ugyanakkor még mindig nagyon kevés volt az anyagi forrásunk ahhoz, hogy biztosítva legyen a befejezés. Mi azt terveztük, hogy idén április 3-án letesszük az alapkövet. Az egyeztetések elhúzódása miatt mégis elmaradt ez az esemény.
Arra gondoltunk, ha már hónapok óta kijelöltük ezt a napot, mégse múljon el ünnep nélkül a Húsvét utáni első vasárnap. Így neveztük el a napot Remény-vasárnapnak, és elhatároztuk, hogy ezen a napon az istentisztelet keretében elültetünk egy REMÉNYFÁT, ami mellé elhelyezzük kavicsainkat, kis köveinket. Az ötletet megvalósítottuk.
Az istentiszteletet a templomban kezdtük. Az igehirdetés arról szólt, hogy Jézusnak a zárt ajtók nem okoznak akadályt, ott ahol már csak a félelem, a bezárkózás, a reménytelenség marad, megjelenik Jézus és békességet hirdet az övéinek. A szószéki szolgálat után az énekkar vidám feltámadást, újrakezdést hirdető dalával kimentünk az udvarra, elültettük a fánkat, és köréje helyeztük köveinket, amire ki-ki ráírta a saját nevét, ezzel is jelezve, hogy gyülekezetünk nem holt kövekből, hanem élő kövekből épül fel. Majd, ha elérkezik az alapkőletétel napja, akkor ezeket a kavicsokat elhelyezzük az alapkőbe, hogy mindig emlékezzünk Péter apostol felhívására: „ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá” . Az ünnepség után az udvaron egy kis szeretetvendégséget is tartottunk. Jó volt együtt ünnepelni!
Ráadásul Isten csodálatos hírrel ajándékozott meg bennünket erre a vasárnapra. A Húsvét utáni héten kaptuk a hírt, hogy megnyertük a második pályázatot is, így összesen 33 millió forint áll rendelkezésünkre, hogy nekivágjunk az építkezésnek. Köszönjük neki, hogy imádságunkat meghallgatta, reménységünkben nem hagyott szégyenben minket.
A szerző a vecsési gyülekezet lelkésze.