Nehéz úgy végigmenni múzeumok, nagyobb gyűjtemények terein, hogy ne találkoznánk valamilyen bibliai jelenet ábrázolásával. Közel két évezredes hagyománya van annak, hogy Jézus életét a művészet, azon belül is a festészet eszközeivel bemutassák, értelmezzék. Szemünk előtt felvillanhatnak olyan alkotások, amelyeket hívők és nem hívők egyaránt ismernek. Ez teszi kérdéssé – és sokszor kérdésessé –, hogy lehet-e, kell-e az evangéliumi történeteket folyton újraértelmezni, azokat festményben, szoborban vagy szövegben megalkotni. Létezik-e olyan új szó – jelen esetben kép –, amely még nem hangzott el, nem jelent meg, nem beszéltek róla?
Mielőtt önmagam véleményét e téren megadnám, gyorsan hozzáteszem, hogy ma, amikor bizonyos értelemben a vallásos kortárs művészet újbóli – legalábbis népszerűségét és mennyiségét tekintve – reneszánszát éljük Magyarországon, a kérdés még árnyaltabbá válik. Hiszen számos olyan alkotással találkozhatunk, amelyek inkább óvatosságra inthetnek, mintsem buzdítanának minket. A fenti kérdés kapcsán ugyanakkor eszembe jut a Kossuth-díjas textilművész, Polgár Rózsa ars poeticája, aki szakrális műveivel kapcsolatban kifejtette, hogy sohasem az eddig megalkotott vizuális tartalmakat akarta másolni, sokkal inkább arra törekedett, hogy gobelinjeivel a ma nyelvezetén fogalmazza meg a mai hitvallásokat.
Aknay János Jézus életének tizenkét fontos állomását emelte ki és rendezte sorozattá. A művész az angyali üdvözlettől Jézus megkeresztelkedésén át a keresztre feszítésig, végül a mennyei Jeruzsálemig vezet minket. Olyan alkotásokkal találkozhatunk, amelyek jól tükrözik, hogy a festőművész a munkáival nem önmagában elbeszélni kívánja az egyes szentírási történeteket, hanem a mai kor, a kortárs művészet, azon belül is az egyszerre figuratív és konstruktivista, mondhatni aknays művészeti nyelvvel fogalmazza meg.
A témáról bővebben olvashatnak az Evangélikus Élet 2016. április 10-én megjelenő számában.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.