A pénteki napon a gyülekezetek felső tagozatos hittanosainak részvételével zajlott a felsősök versenye, majd a nap táncházzal ért véget.
A Közel együttes által vezetett közös éneklés után Lacknerné Puskás Sára Józsefről szóló áhítata nyitotta meg a szombati napot. Ezután az alsósoké volt a fő szerep.
A délelőtt folyamán állomásokon mérhették össze tudásokat az 1.-4. osztályos tanulók. A csak gyereknapra érkezők ezalatt sportolhattak, ugrálóvárazhattak, de barkácsolhattak is különféle kreatív dogokat: volt cserépfestés, csipeszbáb- és hűtőmágnes készítés, arcfestés, csillámtetoválás készítés. Mindezekben a KÖSZI, Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért önkéntesei, valamint az Evangélikus Hittudományi Egyetem hallgatói segítettek a szervezőknek.
Az ebéd után Takáts Eszter és Juhász Kristóf interaktív zenés bábelőadása mozgatta meg a közönséget, akik titkon már a hittanverseny eredményei miatt izgultak. De még nem tudhatták meg az eredményeket, mert a szervezők további programokkal kedveskedteknekik. A nagyszínpadon pilisi gyülekezet IZSÓPKA nevű kórusa adott koncertet, de néptáncot is lehetett tanulni a templomban.
Végül eljött az eredményhirdetés: bár sorrendet hirdetnek ilyenkor a csapatok között, de minden korosztály nagyon ügyes volt. A csapatok közötti különbséget csupán pár pont különbség adta, így elmondhatjuk, hogy igazán jól felkészült 450 gyermek mérte össze a nap folyamán tudását.
Az eredményhirdetés után pedig sor került Németh Zoltánnak a Gyülekezeti és Missziói Osztály vezetőjének úti áldására.
Ezután pedig ismét a Közel együttes dalai szólaltak meg és felvágták a születésnapi tortát. Simonné Nagy Ilonának jutott az a megtisztelő feladat, hogy segíthetett ebben. Ő ugyanis már az első hittanversenyen segítőként részt vett a szervezésben.
Az igazán pörgős napról száz szónál is beszédesebbek fényképalbumunk képei: