Húsvétváró kavalkádot rendeztek a Bakonyalja városrészben

Húsvétváró kavalkádot rendeztek a Bakonyalja városrészben

Share this content.

Veszprém – A húsvéti készülődést, a közösségépítést segítette az első alkalommal szervezett „Húsvétváró kavalkád a Bakonyalján” című program, melyet a Deák-iskolában és az evangélikus óvodában rendeztek szombaton. Forrás: veol.hu, szöveg: Balla Emőke, fotó: Penovác Károly

A rendezvény ötletgazdája, kitalálója, Takács László önkormányzati képviselő célja a közösségépítés; az, hogy az emberek jobban megismerjék egymást, a mellettük élőket, a lakótelepen élők ne legyenek magányosak. „Az egészséges közösség a tagok szeretetén és egymás iránti  figyelmén épül fel. A rendezvény célja éppen ez: az egészséges közösség kialakítása lakóhelyünkön. Ehhez azonban nem elég a segítő szándék, ma tettekre is szükség van” – mondta megnyitójában a képviselő, aki Széchenyi gondolatát idézte: „Akkor élsz, ha másokért élsz.” Kiemelte: mindenki tud tenni a kisebb-nagyobb közösségért, ez a rendezvény jó példája annak, mi minden valósulhat meg összefogással.

A programot a Bakonyalja városrész két értékteremtő és megőrző intézményében, a Deák Ferenc Általános Iskolában és az Örömhír Evangélikus Keresztyén Óvodában rendezték. Mindkét helyszínen húsvéti programok várták az érdeklődőket: a Kurázsi táncegyüttes bemutatót és táncházat tartott, a kézműves foglalkozásokon részt vevők húsvéti díszeket, gyapjúbárányokat készíthettek, tojásokat festhettek. A Deák-iskola udvarán népi gyermekjátékokat – gólyalábazás, karikahajítás – próbálhattak, az állatsimogatóban nyuszit és bárányt simogathattak, a teaházban teákat kóstolhattak, az aulában szalmafonó, virágkötő kiállítást, valamint a Laczkó Dezső Múzeum és a Göllesz Viktor Fogyatékos Személyek Nappali Intézmény bemutatóját láthatták.

Az Örömhír evangélikus óvodában a kutyaterápiát már alkalmazzák; a szombati rendezvényen több csoportban lehetett részt venni a foglalkozáson, megtapasztalni az ember–állat kapcsolatot. Az érdeklődők a húsvéti ünnepkörről, a húsvét értelméről beszélgethettek a lelkészekkel, a gyülekezet tagjai húsvéti és tavaszi énekeket énekeltek. A két intézményt összekötő udvaron nagy sikere volt a tűzoltóautó- és rendőrautó-bemutatónak, amelyeket a kicsik kipróbálhattak.

Takács László képviselő elmondta: a későbbiekben is szeretne hasonló programot meghirdetni, a közösségépítésre alapítványt létrehozni. Kiemelte a szervezők, az iskola és az óvoda munkatársainak odaadó munkáját. Bár több százan látogattak a programra, azt mondta: örült volna, ha ennél is többen elfogadják a meghívást, és „édesebb” lett volna a rendezvény, többen hoztak volna süteményt.

Hivatkozások: További képek és videó. -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!