A Re-imagining Protestantism (A Protestantizmus Újragondolása) elnevezésű konferencia szervezői a jelentkezők interaktivitására építették a programot, ennek keretében a résztvevőknek két területen kellett közös álláspontot kialakítaniuk.

Az egyik terület témája az egyház helye és szolgálatának lehetséges formái voltak, valamint megjelenési lehetőségei a társadalomban. Ezeket a kérdéseket a templom, a sátor és a közösségi tér képeivel járták körül a résztvevők. A történelmi egyházak delegálta résztvevők mindegyike egyetértett abban, hogy a templomok mellett hangsúlyosabb szerepvállalásra van szükség a társadalomban, a másik két kép által megjelenített formában is, mert a jövőben ezek is a misszió elsődleges eszközei lehetnek.

A sátor olyan közösségteremtő eszközt jelenített meg a résztvevők szemében, melynek célja hidat építeni a gyülekezetek és a világ között, megismertetve a gyülekezeteken kívüli személyekkel, közösségekkel az örömhírt. Ahogy a sátor célja sem a hosszan tartó menedék biztosítása, úgy ezeknek a missziói formáknak sem céljuk mindenekelőtt a gyülekezetek létrehozása. Ezzel szemben az élő gyülekezetek kinyújtott karjaiként kell rájuk gondolni, melyek segíthetnek áthidalni a gyülekezeti és a világi közösségek között megjelenő szakadékot. A sátor-kép másik üzenete a változó körülményekre adott gyors reakció szükségessége, mint ahogy a sátor is gyors helyváltoztatást tesz lehetővé, ha erre van szükség. Számtalan társadalmi probléma, közösségi igény jelenik meg, amelyekre mind-mind reagálhat az egyház ezen a missziós formán keresztül. A Nyugat-Európából érkező résztvevők példákon keresztül bemutatták, hogy a piacon való kávékínáláson keresztül, a menekülteknek nyújtott szolgálaton át, asport- és rekreációs tevékenységek felkínálásával is eljuthat a gyülekezet olyan személyekhez, akik szívesen fogadják az életet megváltoztató üzenetet.

A közösségi tér képén keresztül azt a problémát dolgozták fel a résztvevők, hogy az általuk képviselt egyházak legtöbbje vagy államegyházi vagy ahhoz hasonló súlyú, népegyházi szerepet tölt(ött) be a saját társadalmában, ugyanakkor ez a helyzet az egyháztagok csökkenő létszáma miatt egyre inkább tarthatatlanná válik (vagy vált már korábban). Ez a folyamat kibillentette az egyházak szerepvállalását a társadalmi véleményformálásban, kommunikációban, és az egyházak többsége nem is találta meg a számukra megfelelő pozíciót, ahonnan üzeneteiket hitelesen megfogalmazhatnák – vallották a konferencia résztvevői. A közös gondolkodás eredményeképpen arra jutott a konferencia közössége, hogy a szekuláris társadalmakban az egyházaknak nem kiemelt pozíciójukból, hanem egy értékteremtő, stabil, megbízható közösségként kell megfogalmazni üzeneteiket – a külső hitelesség helyett immár a belső hitelesség megteremtését lehetővé tevő eszközökre építve.

A konferencia szervezőinek másik feladata a wittenbergi helyszínhez illeszkedve, 13 rövid online üzenet (tweet) megfogalmazása volt a ma 95 pontjaként. A keret biztosította, hogy a résztvevők játékos, interaktív formában reflektálhattak a protestáns egyházak legégetőbb belső problémáira. Az eredmény felemásra sikerült, hiszen rengeteg különböző kontextus és felekezeti működés találkozott egymással. Szembeötlő volt, hogy a nyugat-európai és a közép-európai problémák, társadalmi hátterek mennyire különböznek egymástól. Ezért olyan – Luther gondolataihoz hasonló – üzenetek felé kellett terelni a résztvevőket, amelyek valóban általános érvényűek lehetnek a protestantizmus egészére nézve, függetlenül a társadalmi kontextustól. Ennek eredményeként a konszenzusként elfogadott üzenetek arra ösztönöznék az egyházat, hogy maradjon nyugodt, átgondolt és keresse meg, hogy miért lehet ma is örömhír a megváltó üzenet az európai társadalmakban.

A konferencia a wittenbergi vártemplomban tartott ünnepi istentisztelettel zárult, ahol a résztvevők hálát adtak azért, hogy Luther mellett rengeteg személy Isten iránti elkötelezettsége inspirálja az egyház közösségét és ad új lendületet a protestantizmusnak.