– A Katolikus Rádióban is régóta hallani. Miért tartja fontosnak az ottani szereplést?
– E. Román Kata irodalmi szerkesztő hívott rádiójátékokba szerepelni, mesét mondani. Miután megcsappant a Magyar Rádióban az irodalmi, színházi munka, Kata fontosnak tartotta, hogy felerősítse a rádiós irodalmi életet. Kaszás Attila is dolgozott a Katolikus Rádióban, a halála után itt készítettük el önkéntes alapon, összefogásból azt a gyermekeknek szóló CD-t, amelynek teljes bevétele Attila családjának támogatására ment. Ezután még erősebb kapcsolat alakult ki közöttünk, emberileg és szakmailag is. Ha ők hívnak, akkor én megyek!
– Ezek szerint a hangjával adományoz?
– Határozottan. Egyébként is azt gondolom, hogy miután ez a szakmám, ezzel tudok segíteni. Vállaltam már karácsonyi műsort női börtönben is, ahol valóban azt éreztem, hogy ugyanannyit kapok, mint amennyit adok, de egyházi felkéréseknek is igyekszem eleget tenni.
A témáról bővebben olvashatnak az Evangélikus Élet 2016. május 1-én megjelenő számában.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.