– „Egy nagycsalád életében mindig minden változik, és mindig minden ismétlődik. Csak egyvalami állandó: a csodálkozás, elképedés és a folyton ismétlődő öröm, ami ezeket az állandóságváltozásokat kíséri” – nyilatkozta korábban. Mindennap rácsodálkozik valamire?
– A négy gyermekünk folyamatosan nő, változik, így minden nap új kihívásokat tartogat. Amiről az előző nap azt gondoltuk, hogy „ez működik”, találtunk valami kulcsot, az lehet, hogy a másik nap már nem jó, és újabb kulcsokat kell keresni.
– Mindig nagycsaládot akart?
– Családot mindenképpen szerettem volna, mert tudtam, hogy nekem ez a hivatásom, nem a papi élet, de sosem terveztem így konkrétan. Mindig azt a kérdést tettük föl a feleségemmel, Margittal, hogy még egy gyermek belefér-e a szeretetünkbe, az energiánkba, a képességeinkbe, és most nagyon örülünk annak, hogy négyen vannak!
– Ezek szerint sosem akart pap lenni. Akkor mégis miért végezte el a teológiát?
– Először a magyart fejeztem be, aztán a magyar mint idegen nyelv szakot, és utána levelezőn a teológiát, azért, mert többet akartam tudni a hitemről. Azt szerettem volna, hogy ha felmerül egy kérdés, tudjam, hova kell nyúlni a könyvespolcon.
– Apakép és istenkép összefüggéséről írtunk nemrég az Evangélikus Élet magazinban. Ön szerint is összefügg az apa viselkedése a gyerekben kialakuló istenképpel?
– Én is érzem ennek a felelősségét. Amilyen apaképet mutatok, ahogy otthon viselkedem, annak alapján fog kialakulni a gyerekeim első benyomása, elképzelése Istenről. Persze később ez sokat módosul, változik, de az biztos, hogy az otthonról hozott apaképtől nagyon nehéz függetleníteni magamat, és rengeteg lelki munka az Istenről más, netán teljesen eltérő képet kialakítani.
– Milyen apa- és istenképet alakítana ki a gyermekeinek?
– Azt szeretném, hogy biztonságot adó, megtartó, az ő pártjukon álló apaképük legyen. Olyan, akiről tudják, hogy bármikor meghallgat, segít, velük van. Tudom, hogy a gyerekeknek az a jó, ha megtartó, harmonikus közegben nőnek fel. Másrészt ez tényleg alapvetően befolyásolja az istenképüket. A legkisebb gyerekünk hétéves, tehát valószínűleg ezen az apakép-bevésődésen már túl vagyunk, úgyhogy most már csak remélni tudom, hogy legalább elemeiben sikerült ezt megvalósítanom.
– Milyen a jó apa?
– Jelen van, és jóban van. Sok magatartás, döntés, reakció, hozzáállás következik ebből a két alapvető szempontból, de ezt érzem a kapcsolatunk gyökerének.
– Ezek szerint csinál külön apa-fia, apa-lánya programokat?
– Igen, és persze ilyenkor az otthon maradók berzenkednek, hogy miért pont a másik, de igyekszem egyensúlyt tartani, hogy mindenkire jusson időm. Viszonylag sokat utazom az országban, tréningeket, előadásokat, lelki napokat tartok, és olykor magammal viszek valakit vagy valakiket. Ezek az utazások jó lehetőségek a beszélgetésekre, az együttlétre, a találkozásra. Ráadásul azt is látják, mit csinál apa, amikor nincs otthon. Volt már, hogy a rádióba is bejött velem valamelyikük. Nemrég tartottunk apa-fiai napot is. Elmentünk hárman, Marcival és Andrissal a Csodák Palotájába, máskor meg a lányokkal csináltunk külön programot.
– Két könyvet is írt az apaságról: Apakép-írás, Apaszem. Mi volt a cél? Tanácsadás? Családtörténet?
– Amikor a könyveket írtam, az apaszempont még alig volt jelen a közéletben. Mára már jó néhány apablog van az interneten, virágzik a műfaj, és ez jó. Akkor azt gondoltam, fontos lenne apaszemmel bemutatni egy családot, fontos lenne azt hangsúlyozni, hogy az apáknak jelen kellene lenniük a családban. Szerettem volna azt is megmutatni, hogy van egy férfi, és van egy nő, ők házasságban élnek, ez jó nekik, és így kerek számukra a világ. A harmadik szempont pedig a felejtés elleni harc. Rengeteget fotózom, de olyan jó visszaolvasni ezeket az írásokat nekünk is. A gyerekek is nagyokat szoktak kacagni azon, hogy mi minden történt velük…
– Azt is mondta, hogy „a jó házasságot tanulni kell”. Feleségével több mint tizenöt éve él házasságban, négy gyermekük van. Mit kell tanulni, és hogyan?
– Az első mindenképpen az önismeret: én ki vagyok? Mit „cipelek” magammal a családomból? Milyen az apa-, anya-, ember-, feleség-, istenképem? Mi az, ami terhel vagy röpít? Mik a vágyaim, terveim? Egyes döntéseimet, reakcióimat mi motiválja? Ha nem vagyok tisztában magammal, akkor fogalmam sincs, milyen hiányosságaim és milyen erősségeim vannak, és nagy a veszélye annak, hogy a hiányosságaim betöltését a házastársamtól fogom elvárni, pedig ő ezt nem fogja tudni teljesíteni. Nem terhelhetem rá a házastársamra azt a feladatot, hogy a megváltóm legyen. Biztos, hogy a jól működtetett házasság gyógyító erejű. De nem a házastársam az, aki gyógyít, hanem a házasság, illetve azon keresztül Isten. A másik tanulnivaló talán a jó kérdésfeltevés. Nem az a kérdés, hogy ő boldoggá tud-e tenni engem, hanem az, hogy én boldoggá tudom és akarom-e tenni őt. A harmadik pedig annak kimondása: örökké és csak vele. Döntenem kell, nincs kiszállás, mert paradox módon az az igazi szabadság, ha szabad akaratomból el tudok köteleződni. Ha erre képesek vagyunk, akkor az valóban nagy távlatokat nyit meg előttünk.
– A műsorvezetés mellett újabb hivatások is megjelentek az életében. Tréner, life és business coach. Mik ezek a kissé idegenül ható foglalkozások?
– Sajnos nincsen rá jó magyar szó, talán úgy mondanám: egy ember, aki meghallgat. Aki veled van, arra törekszik, hogy megértsen, jó kérdésekkel segítsen neked is jobban megérteni saját magadat. Végső soron pedig segít meghozni a saját döntéseidet. Képes összefüggéseiben látni a szempontjaidat, képes rákérdezni a motivációidra, képes összefoglalni azt, hogy milyen indíttatásokat lát benned, és ezáltal jó kérdésekkel tud hozzásegíteni ahhoz, hogy megalapozottabb döntést tudj hozni.
– Híradósként ismerte meg az ország. Aztán láthattuk a Nap-keltében, a Ma reggelben, a Közbeszédben, most pedig a Kossuth rádión hallhatjuk. Hogyan élte meg ezeket az „újrakezdéseket”?
– Folyamatként látom az elmúlt tizenhat-tizenhét évet. Szerencsére új és inspiráló feladatok találtak meg, mert a változatosság mindig fontos volt számomra. A Híradóból beszélgetős műsorra váltani valóban nagy feladat volt, mert szövegeket megírni és baki nélkül felolvasni teljesen más, mint felkészülni egy beszélgetésre, reagálni az elhangzottakra és az egészet kerek egésszé alakítani. Fel kell hozzá kötni a nadrágot. Nagyon izgalmas volt számomra új feladatokat tanulni. Mint ahogy izgalmas most a rádiós megszólalást tanulni, a szerkesztésbe is belekóstolni, és csak a hanggal érzelmeket kifejezni, struktúrákat megmutatni.
– Sok nézőnek hiányzik a képernyőről. Önnek nem hiányzik a tévézés?
– Köszönöm, ha ez így van, de nekem nincs hiányérzetem. Egy évvel ezelőtt, amikor hírcsatornává alakult az M1, és átkerültem a Kossuth rádióhoz, kíváncsi voltam, hogy lesz-e „képernyőbetegségem”, és siratni fogom-e a képernyőt. De kiderült, hogy bár más feladat a rádió, mint a tévé, de pont ugyanannyira inspiráló és kihívásokkal teljes. Jól érzem magam ott, ahol vagyok, és az összes egyéb munkámmal, amelyet csinálok.
– Katolikusként több szállal kötődik az evangélikus egyházhoz. Május 7-én például tréninget tart a Déli Egyházkerület missziói napján.
– Idén márciusban ott lehettem a déli egyházkerületi vezetők napján, és nagyon jó volt látni a figyelmet. Fontos, értő visszajelzéseket és kérdéseket kaptam. Az evangélikus kapcsolat pedig jó pár évvel ezelőtt kezdődött, amikor találkoztam Christian A. Schwarz német evangélikus teológus műveivel, aki megalapította a Természetes Közösségfejlődés Intézetét, mert arra volt kíváncsi, hogy mi az, ami egy vallási közösséget, egy gyülekezetet egészségessé, működőképessé tesz. Schwarz egy világméretű, felekezetfüggetlen felmérést készített nyolcvanhat ország hetvenezer közösségének részvételével. Azt akarta megtudni, hogy van-e olyan általános alapelv, amely egy közösséget működőképessé, jobbá tesz. Nyolc ilyen alapelvet talált. Ezek pedig felekezettől, nemtől, kortól, családi állapottól függetlenül vizsgálhatók egy közösség életében. Ezt követően kifejlesztett egy diagnosztikai és egy fejlesztő módszert. Ennek segítségével minden gyülekezet rá tud nézni a saját helyzetére, megállapíthatja, hogy melyek az erősségei, és melyek a fejlesztendő területek, majd a fejlődés útján el is tud indulni. A munkatársaimmal most ezt az eszközrendszert hozzuk Magyarországra. Ezt szeretnénk felekezetfüggetlenül a gyülekezetek figyelmébe ajánlani.
– Ezek szerint jelentkezhetnek már fejlődni vágyó gyülekezetek?
– Egyelőre negyven közösséget mértünk fel különböző felekezetekből. Ennek alapján kialakul a magyar norma, később pedig bármelyik Krisztus-követő gyülekezet, plébánia, parókia be tud majd kapcsolódni, kérheti az állapotfelmérést és a segítséget a továbblépéshez. Schwarz rendszere nem ítélkezik, hanem azt mondja: nézzük meg, hogyan működtök, és aztán személyre, gyülekezetre szabottan tudjuk majd megmondani, hogy miben érdemes fejlődni, és hogyan válhat a közösség még krisztusibbá. Nem mennyiségi fejlődésről van szó, hanem arról, hogy ha a közösség tagjai egyénileg fejlődnek, akkor a közösség is fejlődni fog. És egy vonzó közösség másokat is meg tud szólítani.
– Miért vágott bele ebbe?
– Nagyon megfogott bennünket Margittal a Természetes Közösségfejlődés szellemisége, lelkisége, és úgy érezzük, ennek a segítségével fejlődhetnek a magyarországi közösségek. Azt tapasztaltuk az elmúlt két-három évben, hogy sosem láttuk a következő hat lépést előre, de egyet mindig. Még nem tudjuk, milyen fogadtatásra számíthatunk, de dolgozik bennünk a segíteni vágyás. Mindig feltesszük a kérdést: Uram, ezt akarod? Tőlünk akarod? És eddig mindig az volt a válasz, hogy igen. Úgyhogy csináljuk.
– Idén lesz negyvenéves. Mi az, ami rendkívüli büszkeséggel tölti el, és mi az, amit nagyon megbánt?
– Harmincéves koromban úgy láttam, hogy az életem meghatározó döntéseivel maradéktalanul boldog vagyok. Istennek legyen érte hála. Harmincöt évesen éreztem némi döccenést, de később csodálatosan kirajzolódott, hogy egy-egy rossz döntésnek hitt fordulatot Isten hogyan alakított ajándékká számunkra. Most azt érzem, hogy a házasságunkat, a családunkat ő tartja a kezében, és biztosak lehetünk abban, hogy bármi történik, ő is ott lesz velünk.
A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 15. számában jelent meg, 2016. április 17-én.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.